EGY
Ryan O’Dell
(alias egy kisvárosi tűzoltó, akinek fogalma sincs róla, hogy egy dildó meg fogja változtatni az életét)
Fordította: Aiden
Nincs is jobb, mint egy jó kis olajtűz a nyaralásod utáni első reggelen.
Legalábbis én úgy gondolom, hogy nincs. Ez a mai első eset, ami befut az állomásunkra. Rettenetesen kíváncsi vagyok, hogy vajon ez lesz-e az utolsó.
Hank bekapcsolja a szirénát, és lelassít a georgiai Happy Cat főútjának kereszteződésénél. Megpillantjuk a Sunshine Sex Toys gyárat három háztömbnyire balra. Mivel Maud és Gerald Hutchins az út közepén áll – a pasas 1,60 magas, kb. 110 kiló, őszes, oldalra fésült hajjal, épp egy sietősen felfirkált Hagyd égni! tábla alatt állva, a nő 1,75, kb. 55 kiló, kékre festett haja lófarokba van fogva, aki próbálja félretolni a fószert az útból –, így sem állítjuk fel a leggyorsabb reakció rekordot.
A gyár felől nem száll fel látható füst. Ez jó jel.
Hank Maudnak hála sikeresen kikerüli Hutchinsékat, aki megcsiklandozza Geraldot, ezzel megakadályozva, hogy a pasas kiugorjon a tűzoltóautó elé.
Harminc másodperccel később már a posta/taxidermia bolt mögött lévő átalakított dohányraktár parkolójába érkezünk. Pár tucat alkalmazott a parkoló túlsó végén álló azáleák mellett kuporog, miközben az épületben vijjognak a riasztók. Kiugrunk az autóból, és már félúton vagyunk a bejárati ajtó felé, teljes védőfelszerelésben, amikor egy nő bicajjal kis csapatunk közé hajt.
Hank elugrik előle, Jojo felordít, én pedig elkapom a kormányt, mielőtt szembesülnék vele, mit is fogok meg.
Egy dildót.
A bicajnak dildó kormánya van.
A csaj lepattan a drótcsacsiról. Alig ér a mellemig, bár a feje tetején lévő kócos, gesztenyebarna konty további két centit dob a magasságán.
– Köszi – kiáltja, és bejárati ajtó felé szalad.
Utána rohanok.
– Kisasszony, nem mehet be az épületbe.
– Viccel? – szól hátra a válla fölött, anélkül, hogy egy pillantást is vetne rám. – Ha a gyár leég az én felügyeletem alatt, nekem úgyis annyi.
– Kisasszony…
– Semmi baj! Vége van! – ront ki egy nagydarab fickó, hamuszínű laborköpenyben és védőszemüvegben az ajtón. – Megcsináltam! Megfékeztem a síkosító tüzet!
– Tartsd őket kint! – dünnyögi Jessie, a főnökünk, miközben ő és a csapat többi tagja körülöttünk tolakszik, majd betrappolnak az épületbe.
Balra lépek, kinyújtott karommal visszatartom a nőt és a laborpatkányt, ahogy a csapat után indulnának.
– Hátrébb, kérem.
– De a tűz már kialudt. Meg kell néznem, milyen károkat...
– Hátrébb. Gyerünk-gyerünk. Kérem.
A "Ne szórakozz a nagy és komoly tűzoltóval" hangom általában be szokott válni, de a csajjal szemben nem. Úgy ugrál, mint valami madár, és próbál kicselezni engem. Valószínűleg a lábaim közé vetné magát, ha csak egy kis lehetőséget is adnék neki. És nem a szó kellemes értelmében vetné magát a lábam közé.
– A síkosító a hibás – közli a laborpatkány a Madárlánnyal. – Savannah kérte, hogy a mangós-lime ízű egy kicsit édesebb legyen. Az egyik percben még csak jól összekutyultam mindent, a következőben pedig puff! Kész is a síkosító tűz.
– Történt már ilyen korábban is? – kérdezi a lány.
– Nem, még soha. Fel kéne hívnunk...
– Nem hívjuk fel Savannah-t – emeli fel Madárlány a kezét. – Bemegyünk, felmérjük a károkat, és...
– Nem, erről szó sem lehet. Hátrébb megyünk az épülettől – vágok közbe. – Most.
Mindketten rám pislognak, és hűha.
Micsoda szemei vannak ennek a Madárlánynak. Valahol a mokka cappuccinó és a tejcsokoládé között lövöm be a színüket, hatalmasak és kerekek a szemüvege mögött. Sminket nem hord, de nincs is rá szüksége. Déjà vu érzés villan fel bennem, és hirtelen rádöbbenek, hogy fogalmam sincs, ki ez a nő, ami Happy Catben gyakorlatilag lehetetlen. Titkok és idegenek ritkán fordulnak meg egy olyan kisvárosban, mint a miénk.
Ámor íves ajkai szétnyílnak, sötét szempillái felemelkednek, ahogy a szemeiben tűz lobban, és egy gödröcske jelenik meg az arcán, amikor azt hebegi:
– Ugye most csak szórakozol velem?
Ráncba szalad a homlokom.
– Dehogy szórakozom. Amíg az épület nem biztonságos…
– Biztonságos, minden szempontból az – vág közbe a laborpatkány egy legyintéssel. – Már mondtam. Saját magam oltottam el a tüzet.
Az épületben robbanás rázza meg az ablakokat. Nem eléggé ahhoz, hogy betörje az üveget, de eléggé ahhoz, hogy a pulzusom hipersebességre kapcsoljon.
A laborpatkány felordít, eltakarja a fejét, és átrohan a parkolón.
Karon fogom Barna Szeműt, és átvonszolom a fekete aszfalton, miközben a rádióm a bent lévő legénységem jelentéseitől hangos.
Mindenki bejelentkezik. Nincs sérült, de ki kell ürítenünk az épületet. Öt percen belül.
– Ki hiányzik? Ki van még bent? – kérdezem a nőtől. – Minden alkalmazott kinn van?
– Fogalmam sincs – feleli a nő és holtsápadt arccal néz a gyár felé.
– Hol van Savannah?
– Nyaral.
Nyaral. Hát ez nem valószínű – jómagam is követem a város pletykafészek InstaChat-oldalát, és ugyanolyan jól tudom, mint bárki más, mi történt Savannah-val –, de nem is ez a legsürgetőbb kérdés.
– Akkor ki most itt a főnök?
– Hát... én?
Lefagyok.
– Te vagy a főnök?
A kerek arca rózsaszínűvé változik.
– Ez nem olyan egyszerű.
– Ki tudja megmondani, hogy üres-e az épület? – kérdezem, miközben átsietek az utolsó aszfaltcsíkon.
– Valamelyikük? – mutat a Sunshine Sex Toys többi alkalmazottja felé, akik a parkoló szélén a fűben kuporognak. – Talán Olivia?
– Ó, igen, itt vagyok! Segíthetek? Szívesen segítenék! – integet az ismerős szöszi, amitől megcsörrennek a karján lógó ezüst karperecek.
Normális körülmények között összerezzennék Olivia Moonbeam buzgó lelkesedésétől. Most azonban még ez sem lenne elég, így nem teszem.
– Tudod ki tartózkodhat még az épületben? – kérdezem tőle.
Összepréseli ajkait. Az ajkait, amelyek Istennő Magja Rózsaszínre vannak festve, amit onnan tudok, hogy két hete a halsütés alkalmával bejelentette, hogy ez az ő női erejének a színe. A társaim azóta csoportos chatüzenetekben viccelődnek az „istennőmagjáról”.
– Hát, nem, nem szoktunk névsorolvasást tartani – közli Olivia. – Akkor kezdünk neki a munkának, amikor megfelelő az energia. Hagyjuk, hogy az életerő organikusan áramoljon a csakráinkon keresztül a szívközpontunkba, és azután a kezeinkbe, érted?
Sajnos értettem. Mióta Olivia Happy Catbe költözött, többet tudtam a csakráimról és az „asztráltestemről”, mint amennyit valaha is szerettem volna.
– Ruthie May? – szólítom a következő hölgyeményt. Tudom, hogy itt dolgozik a városi pletykafészek. Fogalmam sincs, mi lehet a dolga, de nem is ez a fontos. Ő tudni fogja, ki jött ma dolgozni, mi volt rajta, és hogy jól érzi-e magát, vagy még mindig görcsöl a tegnap esti nachos mártogatós miatt.
Az ismerős nagymamisan fontoskodó nő kisiet a tömeg közepéből, általában derűs arca ezúttal komolyan bukkan fel barnára festett haja alatt.
– Mindenki kint van, drágám. Nos, kivéve Franket, de ő tegnap este valami terméket tesztelt özvegy MacIntoshnál, és későn ért haza. És persze Savannah, aki idegösszeomlás miatt szökött el. De ezt bizonyára te is láttad az InstaChaten.
– Nem volt idegösszeomlása – sziszegte Barna Szemű.
Ruthie May együttérzően ráncolja össze a homlokát.
– Édesem, egy egész teherautónyi falloszt szállíttatott Steve szüleinek házához, aztán posztolt egy videót az InstaChatre, amin egy dildóval Üsd-Agyon-A-Férjedet játszik. Ha ez nem egy idegösszeomlás...
– Egy birkával csalta meg – kurjantja valaki a tömegből. – Megérdemelte, hogy elverje azzal a dildóval.
– Joga volt hozzá! – szólal meg egy másik. – Főleg, hogy ennyi bánat érte azáltal, hogy megtudta az igazat!
– Térjünk vissza a tárgyra, kérlek – szűköli Madárlány, hogy megpróbálja elterelni a figyelmet. Hát, sok szerencsét hozzá. Az emberek még akkor is Savannah Sunderwell összeomlásáról beszélnek majd, amikor a gyerekeink gyerekei már önvezető autókkal járnak majd iskolába. Eltekintve attól, hogy Savannah eleve azért költözött haza, hogy szexjáték-gyárat nyisson, a válása körüli botrány volt a legnagyobb, amit Happy Cat évek óta látott.
– Hogyan kezdődött a tűz? – folytatja. – És hogyan akadályozzuk meg, hogy ilyesmi újra előforduljon?
– A síkosítónak nem lett volna szabad gyúlékonynak lennie – közli a laborpatkány. – Minden számítást magam végeztem el. Az oldatnak legalább háromszázötven fokig nem szabadna még füstölnie sem. Mi meg csak szobahőmérsékleten voltunk, és egyik összetevő sem különösebben illékony. Hacsak nem rossz üveget fogtam meg...
– Tehát senki más nincs az épületben? – tisztázom a kérdést Ruthie May-jel.
– Amennyire én tudom, nincsen – rágcsálja idegesen alsó ajkát, miközben a tekintete a barna szemű nőre vándorol. – Savannah nem tért vissza a városba, ugye, Cassie? Beszéltél ma vele?
Cassie... Cassie Sunderwell? Savannah nővére?
Ó, baszki. Észre kellett volna vennem a hasonlóságot.
De ő úgy... megnőtt. Ráadásul szűk, fehér pólót visel, rajta egy rajzolt vikinggel, akinek a szarvai pont a mellbimbójához érnek.
A francba. Még szerencse, hogy a tűz miatt vagyok itt, különben lehet, hogy megbámulnám.
– Savannah nyaral – ismétli meg Cassie. – Nincs az épületben. Még csak az országban sincs.
– Teljesen felszívódott – bólogat Olivia, miközben hosszú, szőke hajába túr. – Kipakolta a fél hálószobáját, és megkért, hogy szerezzek neki sokféle vibrátort, hogy magával vihesse a lelki utazására. Fontos a változatosság, amikor egy szívcsakra sebet gyógyítasz.
Cassie kinyitja a száját, aztán becsukja. Az arca a rózsaszín épp megfelelő árnyalatára változik, hogy kiemelje az orrán lévő szeplőket, és egy másodperc töredékéig azon tűnődöm, hogy ő vajon hány Savannah-terméket próbált már ki.
Ebben a pillanatban a seriff végre úgy dönt, hogy tiszteletét teszi a helyszínen. Épp ideje volt.
– Maradjatok itt – szólok oda a dolgozók csoportjának.
Cassie, Olivia és Ruthie May figyelmen kívül hagyja a parancsot, és utánam szaladnak, miközben én odalépek a seriffhez, aki nem kapkodja el, hogy kikászálódjon a járőrkocsijából.
Csak egy síkosító-tűz és pár robbanás. Nem nagy ügy. Minek siessen.
Megvakargatja a hasát, és körülnéz.
– Mi folyik itt, Ry?
– Felrobbant a síkosító – közli Olivia.
– Nem tartózkodtam a laborban, amikor ez történt – teszi hozzá Ruthie May. – De ha engem kérdezel, valószínűleg az önsíkosító análdugóban lévő ökogumi rosszul reagált a mangós-lime-os síkosítóban lévő citromsavra.
A seriff a bajusza végét rágcsálva bámul az asszonyra, majd Cassie felé fordul.
– Hol van Savannah?
– Én tudom! – csiripeli Olivia boldogan. – Ő...
– Rám bízta a gyárat, amíg ő szabadságon van – vág a szavába Cassie. – Nekem most nem az az elsődleges feladatom, hogy kiakasszam a seriffet, hölgyeim. Hanem az, hogy a gyár ne égjen le. Úgyhogy vegyél vissza, Ruthie May. Fogd be, Olivia. Te pedig… – mutat rám, és olyan pillantással illet, ami nem hagy kétséget. Nyilvánvaló, hogy persona non grata vagyok Cassie Sunderwellnél. – Fogd azt a helyes pofikádat, és segíts egyben tartani az épületet, így gondoskodva arról, hogy a nővéremnek ne legyen oka kinyírni engem, rendben?
Ez valószínűleg jó terv. Ha a laborrobbanás elszabadul, harminc mérföldes körzetben minden tűzoltóra szükségünk lesz.
Ha annyi olaj van abban az épületben, amennyire gyanakszom, akár az egész város is veszélyben lehet.
Egy utolsó pillantást vetve az immáron felnőtt Cassie-re, a szűk pólójára és a meglepően szexi szemüvegére, elindulok az épület felé.
Nem nézek hátra, nem gondolok arra, hogy milyen kár, hogy úgy tűnik Cassie utál, mint a szart, és nem agyalok túl sokáig azon sem, hogy helyesnek nevezett.
Vagy, hogy ez mennyire bejött nekem...
KETTŐ
Cassie Sunderwell és Savannah Sunderwell beszélgetéseiből származó üzenetek
Fordította: Jane
Cassie: Szia, Savannah! Hogy vagy? Remélem, hogy pihensz, lazítasz és elhalmozod magad azzal az önszeretettel, amelyre szükséged van, hogy gyógyulj. Annyira szeretlek!
Savannah: Én is szeretlek, testvérkém. És jól vagyok. Még mindig tátongó űr van a szívem helyén, de folyton tömöm a fejem fagyival és tölcsérekkel, így végül feltöltődik tejtermékekkel és szénhidrátokkal.
Talán.
Ha nem, akkor jövő héten, ha eljutok Skóciába, és teletömöm magam haggissel.
Cassie: Ugye tudod, hogy a haggis lényegében állati belsőséggel töltött marha gyomor?
Savannah: Úh! Nem. Az undorító.
De ugyanakkor nagyon laktatónak hangzik. Aztán a szívem krátere tele lehet belsőséggel és szörnyűséggel.
Cassie: Ó, tökmag. Tudom, hogy fájdalmas, de egy napon majd visszaemlékszel erre az egészre, és örülni fogsz, hogy megragadtad ezt a lehetőséget, hogy világot láss, és hogy tegyél valamit önmagadért, ígérem. Remélhetőleg mielőbb!
Savannah: *zombie emoji* *szív emoji* *koponya emoji*
Cassie: Rendben. Megtartom a közhelyeimet magamnak, miközben te nyalogatod a zombie szíveden esett sebeket, de van egy dolog, amit meg kell beszéljünk. Történt ma valami. De mielőtt elmondanám, biztosítani akarlak, hogy minden rendben van, senki sem sérült meg, és a gyár NEM égett le. Szóval valójában, ez egy vidám történet! Egy szuper sztori!
Nincs miért felizgatnod magad.
Savannah: Te jó ég! Gordon megint a tűzzel játszott? Annyira ideges voltam, amikor beköltöztünk a taxidermiás bolt mellé, de a városlakók folyton azt bizonygatták, hogy évek óta nem gyújtott fel semmit!
Cassie: Nem, nem Gordon volt. Még nem dolgozott és eléggé megváltozott, ahogy én látom. De be kell vallanom, hogy a boltjának a kirakatától kiráz a hideg. Mikor kezdte ez ezt a páncélba öltöztetett mókus harcot?
Savannah: Egy pár évvel ezelőtt. Az Etsyn nagyot tarol vele. Nem bírja teljesíteni a Tekintélyes Mókus seregre felvett rendeléseit. Úgy tűnik, az emberek buknak a harci szerelésbe öltöztetett kitömött rágcsálókra.
Cassie: Az emberek furcsák.
Savannah: Egyetértek, de engem most sokkal jobban aggaszt a tűz. Olivia nem vett elég komolyan, amikor azt mondta, hogy lángra fogjuk lobbantani a klienseink lepedőjét, ugye? Reméltem, hogy megértette, hogy ez csak egy metafora volt.
Cassie: Nem, nem a lepedőkről van szó. Jelenleg még folyik a vizsgálat, de azt tudjuk, hogy a laborban lévő síkosító volt a ludas. Neil azt hitte, hogy sikerült eloltania, de azonnal újra lángra lobbant, amint elhagyta az épületet, és elterjedt az önsíkosító fenék dugaszokra, amelyeket egy másik kísérlethez akart használni, és aztán ebből kifolyólag keletkezett egy nagyon hangos, de lényegében ártalmatlan robbanás.
Savannah: MIVAN?!
Cassie: Úgy tűnik, hogy a kókusz olaj gyúlékonyabb, mint azt egyesek gondolták.
Savannah: TE JÓ ÉG! Ennyi volt. Bezárom a gyárat. Ez egy újabb jel az univerzumtól. Bármi, amihez hozzá nyúlok, szarrá változik és tönkremegy. A házasságom, az üzletem, az életem, a szívem.
Cassie: A szíved nem változott szarrá. Az életed sem szar! Steve a szaralak. Te egy csodálatosan befont sörényű unikornis vagy, akit cukorral és napsütéssel szórtak be.
Savannah: Köszönöm, de nem ámítom tovább magam, Cass. Már azelőtt be kellett volna zárnom mindent, mielőtt eljöttem volna.
Cassie: Nem! Nagyon szuper csapatod van itt. Minden rendben van, és jól olajozott gépezetként fog működni, és várni fog rád, mire készen állsz arra, hogy hazatérj.
Savannah: Nem jövök vissza. Halálra zabálom magam az Egyesült Királyságban. Aztán elhajózok Hollandiába, és szanaszét szívom az agyam Amszterdam minden egyes füvet áruló boltjában. Aztán onnan piába fojtom a bánatomat Franciaországban, míg el nem fogy a pénzem, és hajléktalanként ki nem kötök Olaszország valamelyik tengerpartján, ahol kagylókból készült nyakláncokat fogok árulni és magamban beszélek majd, hiszen más embert nem értek meg. Mivel nem beszélek olaszul, ezért nem leszek képes kommunikálni, barátkozni, vagy szerelembe esni, és így a szívem sem törik össze többet soha. Ezért a hajléktalan őrület igazán jó cserének és üzletnek fog bizonyulni.
Cassie: Állj le! Nem lesz belőled hajléktalan. Gyászolni fogsz, talpra állni, és visszaszerzed ennek a csodás cég fölött az uralmadat.
Savannah: Te utálod ezt a céget.
Cassie: Én nem is, én csak… szégyenlős vagyok a dildók közelében.
Savannah: Pedig nem kellene, mert a dildók egyetlen célja, hogy örömet okozzanak, Cass. A dildók a barátaid, nem, mint a valódi farkak, akikhez egy férfi is van csatolva.
Cassie: Nem hiszem, hogy a dildóknak van önállú céljuk az életben, de értem, hogy mire célzol.
Savannah: Helyes. Haza kellene vinned párat, hogy kitapasztald, hogy melyik a kedvenced. Sőt, vidd el mindet, bezárok.
Cassie: Tételezzük fel, hogy elviszek minden dildót, de csak a vita kedvéért, nem azért, mert szeretnék egyet, nem hogy az összest. Akkor a világ többi nője hol találna biztonságos, ökonomikusan barátságos szexjátékokat, amelyeknek fő célja, hogy a nőknek élvezetet adjon? Te egy újító vagy, Savannah. Nem hagyhatod cserben az emberiséget.
Savannah: Nem okozhatok az emberiség egyharmad részének harmadfokú égési sérüléseket. Vagy Isten mentsen, felrobbantsam őket! A termékek nem biztonságosak, ha felrobbannak. Valaki meg is sérülhetett volna, és ha ez megtörténik, akkor soha nem bocsájtottam volna meg magamnak. Be kell zárnom, ez az egyetlen megoldás.
Cassie: Ha ezt teszed, akkor nagyon sokan lesznek munkanélküliek, Van. Nem szabad egy ilyen döntés elhamarkodottan meghozni, főleg akkor nem, ha van arra esély, hogy nem is a termékek hibája volt a robbanás.
Savannah: Ezt hogy érted?
Cassie: Mint mondottam, még folyik a vizsgálat… A szakértő, akit kihívtak, azt mondta, hogy lehet szándékos gyújtogatás is.
Savannah: Mi van??
Cassie: Ez nem biztos, de úgy tűnik, hogy a kemikáliákat megbabrálta valaki. De többet fogunk tudni egy pár napon belül, amikor megérkeznek az eredmények a laborból.
Savannah: Ki a fene művelne ilyent? Így veszélybe sodorni az embereket? Tisztában vagyok vele, hogy vannak olyanok, akik szerint felháborító, hogy egy szexjátékokat gyártó gyár van a város szélén, de…
Cassie: A város közepén van. A posta mellett.
Savannah: Nos, igen, de minden jelzés és tábla nagyon ízléses.
Cassie: A tábla egy napot ábrázol, akinek éppen orgazmusa van.
Savannah: Nem is igaz! Egyszerűen csak boldog!
Cassie: Túlságosan is.
Savannah: Olyan, mintha azt mondanánk, hogy a babák túl aranyosak, vagy a fagyi túl finom, vagy a vízicsúszdák túl szórakoztatóak.
Cassie: Én csak az ördög ügyvédjét játszom. És egy idősebb ember perspektívájából nézem, aki egy kevésbé szabadgondolkodású… Megértem, hogy miért akadtak ki. De ez nem kifogás arra, hogy életeket sodorjanak veszélybe. Szóval, ha ez szabotálás, akkor felveszek biztonsági embereket és megbizonyosodok arról, hogy a gyárat szemmel tartják, hogy semmi ehhez hasonló ne történjen.
Szóval, visszatérve a dolgokra, holnap minden a rendes kerékvágásba fog történni. A termékfejlesztési részleget áttettük egy másik helyiségbe, míg kitakarítjuk a régi labort és Ruthie May hozni fog egy dobozzal Maud híres Sunshine inspirálta sütikből, a Dough ont he Square-ből, hogy ezzel is feldobja a kedd reggeli hangulatot, egy új kezdetét.
Savannah: A vagina vagy a pénisz alakú sütikből?
Cassie: Nem tudom. Gőzöm nem volt, hogy olyan fajta sütemények.
Savannah: Ó, igen, Maud nagy Sunshine rajongó, még akkor is, ha a férje egy fapofa, aki utál szórakozni. Ő készíti a legcukibb és legdögösebb édességeket. A vagina alakúaknak egy apró gyöngy van a csikló helyén, meg minden részletes!
Cassie: Ó, te jó ég!
Savannah: Mi a baj?
Cassie: Semmi. Ez egy kicsit undi, nem?
Savannah: Semmi gond nélkül etted meg a pénisz alakú nyalókákat a leánybúcsún. Nem hiszel az egyenlő nemi szerv megjelenítésben, ha sütött vagy cukor édességről van szó?
Cassie: Amit én hiszek, hogy te arra születtél, hogy ezt a céget vezesd, és én már alig várom, hogy hazagyere, kipihenten és feldobódva, és készen arra, hogy vezesd a Sunshine Toyst, egy fényes és szikrázó új jövő irányába.
Savannah: Ó, édes Cass. Szeretlek, de ez most nem olyan, mint a korábbi alkalmak, amikor azt mondtam, hogy lelépek otthonról. Most ténylegesen megszöktem otthonról, már nem vagyok az országban és elvesztődtem egy idegen földön, és nem hiszem, hogy egyhamar visszajövök. Sajnálom, ha csalódást okoztam neked és a csodás beosztottaimnak. Talán át kellene adnom a céget Ruthie Maynek és azzal annyi?
Cassie: Ne! Ne Ruthie Maynek. Teljesen bekattanna, ha túl sok hatalom lenne a kezeiben. És ezzel minden Happy Cat lakót az őrületbe kergetne. Emellett folyton a nyugdíjba menetelről beszél.
Savannah: Olivia?
Cassie: Bahh…
Savannah: Tudom, kész katasztrófa, de szeretem őt. Nyolcéves korunk óta ő a legjobb barátnőm. Nem tudtam megtenni azt, hogy nem adok neki munkát, miután meghalt az anyukája.
Cassie: Nagy szíved van. És emiatt tesz tönkre Steve árulása. De a nagy szívek nem csak nagy fájdalommal törnek össze, hanem nagy erővel gyógyulnak. És ettől nagyobbak és jobbak lesznek, mint korábban.
Savannah: Hogy és mikor lettél ennyire bölcs?
Cassie: Sokat olvasok. És sokat tanultam a tökös kishúgomtól. Már túléltél korábbi szakításokat és szívfájdalmakat. Képes vagy rá. Ehhez nem fér kétség a fejemben. Nemsokára majd jelentkezem, rendben? Időközben próbáld meg jól érezni magad, és láss világot, ne csak a londoni pékségek belsejét.
Savannah: Megpróbálom. Köszönöm, hogy óvod az életemet. Minden rendben a háznál, legalább ott? Kényelmesen elvagy és megvan minden, amire szükséged van?
Cassie: A ház szuper. Imádok ennyire közel lenni a tóhoz és az erdőhöz. Minden reggel sétálok egyet, mielőtt a testvérem megbotránkoztató dildó kormányos bringájával elindulnék dolgozni.
Savannah: LOL. Fizetnék, csak, hogy lássalak azon a bringán, az én kis szégyenlős mókusom.
Cassie: Amikor hazajössz, megyek egy kört vele, a kedvedért. Le is filmezheted az utókornak.
Savannah: Ha hazajövök.
Cassie: Amikor.
Savannah: Meglátjuk. Ó, és ne feledd, kedden szemét nap van, ezért vidd ki a kukákat és a szelektív szemetet a feljáró végébe. A tetőket tedd rá szorosan és a köveket is, amelyek ott vannak a levelesláda mellett.
Cassie: Már kész van. Mondtam neked, hogy megy ez nekem, kisasszony. Ne aggódj miatta. Mindent az irányításom alatt tartok.
HÁROM
Cassie Sunderwell
(alias egy túlhajszolt számítógépes gamer kocka, akinek szünetre van szüksége a szabadságáról)
Fordította: BaBett
Semmi sincs rendben.
Minden káosz és őrület, robbanások és tüzek és zavarba ejtő szexuális játékok – amiknek a feléről fogalmam sincs, hogyan kell használni, még akkor sem, ha eszembe jutna használni, hogy ezt a "termékkutatást", amibe Savannah belerángatott, véghezvigyem, amikor kitalálta, hogy műpéniszeket készít a megélhetésért – és most... ő.
Ő. Ryan O'Dell, Mr. Népszerű, a birkózócsapat sztárja, és akit a középiskolában megszavaztak a Valószínűleg Örök Életére Dögös Marad kategória királyának.
Mr. Az-álmaimban-kísértő.
Mr. És-megint-megtette-múlt éjjel.
Nem csak, hogy nem költözött el a városból, ahogy én naivan gondoltam, miután nem láttam őt Happy Cat közelében az első héten, amikor dolgozni kezdtem, mint Savannah ideiglenes helyettese; hanem egy nagydarab, főnökösködő tűzoltó lett, széles vállakkal, egy finoman kidolgozott állkapoccsal és szúrós kék szemekkel, amelyek valahogyan még kékebbek és térdgyengítőbben fürkészők lettek a kilenc év alatt, mióta összetörte a hülye tinédzser szívemet.
És a legszánalmasabb az, hogy nyilvánvalóan fogalma sem volt arról, hogy ki vagyok... legalábbis eleinte.
Ugyanolyan láthatatlan vagyok számára, mint a középiskolában. De legalább most már tudom, hogy nem szabad jelentőséget tulajdonítanom annak, ha úgy néz rám, mintha élvezné, ha letéphetné a pólómat a felháborítóan fényes és tökéletesen formált fehér fogaival. Még akkor is, ha véletlenül minden egyes alkalommal rá gondoltam, mióta tegnap megjelent a Sunshine Toysnál...
Ryan szexi szemei és az az álmodozó mód, ahogyan a nevemet mondta – mintha ő lenne Mozart és a nevem lenne a legkedvesebb alkotása –, nem más, mint az alapértelmezett vonzereje. Mint egy videójáték demo verziója, amely bemutat egy izgalmas jelenetet a játékból, ezzel becsalogassa az embereket, hogy elköltsék a nehezen megkeresett pénzüket, Ryan is mindig be van kapcsolva. Ő egy gyönyörű férfi, aki élvezi a figyelmet, és a kódját úgy alakította át, hogy a lehető legtöbb érdeklődést megkapja.
Bárcsak hamarabb rájöttem volna erre. De tizenhat évesen nevetségesen ártatlan voltam.
Ahhoz képest, hogy most milyen kifinomult, tapasztalt, szexcica vagy – veti oda a belső hang gúnyosan, miközben összegyűjtöm a reggeli üres kukoricapelyhes dobozt és a WC papírgurigákat, hogy kivigyem az újrahasznosító kukába.
– Fogd be, belső hang – motyogom.
Nem lennél ilyen nyűgös, ha megfektettek volna – válaszolja.
Mintha... valaha.
Válaszul grimaszolok. Talán végre elvesztettem volna ezt az idegesítő Sz-kártyát – komolyan, ez mínusz öt karizma pontbüntetés –, ha elmentem volna a SuperHero Conra[1], ahogy a múlt héten terveztem. Már készen állt az Amerika Kapitánynő jelmezem, és egy online játékos csoportban beszélgettem Flash185-tel, egy detroiti kódoló társammal, akinek furcsa humorérzéke és elég aranyos profilképe van, hogy majd egyik este megiszunk egy vajsört a hotel bárjában. Tudom, hogy valahol a lepedők között végződhetett volna az este.
Talán kínos és megalázó lett volna, valószínűleg nevettem volna a nem megfelelő pillanatokban, de legalább végre beléptem volna a felnőtté válás szintjére.
És akkor talán nem lennének vad álmaim Ryan O'Dellről, dildókról és lángoló lepedőkről.
Kilépek Savannah házának bejárati ajtaján, a hatalmas Steve, a csaló nem lakik itt többé transzparens alatt, amelyet a verandára feszített ki. Egy hét elteltével már kezdett beleolvadni az öreg tölgyek és magnóliák tarkította utcában, egyre inkább megrogyott és elernyedt a június eleji melegben.
Valószínűleg le kellene vennem. Az újrakezdés fontos, és arra a táblára hazaérni, ami az exét szidja, nem segít abban Savannah-nak, hogy megőrizze a Zent, amit Európában talált. A csizmám csikorog a nedves kövezeten, ami a szemetesekhez vezet. Két év óta ez az első alkalom, hogy visszatértem Happy Catbe, és nem mondhatnám, hogy hiányoltam volna a párás nyarat. Bármikor elfogadom a San Franciscó-i időjárást cserébe.
De San Franciscóban nincsenek szexi tűzoltók, zendít rá a belső hangom.
– Biztos vagyok benne, hogy vannak – motyogom vissza.
És egyikhez sem kerültél elég közel ahhoz, hogy megszaglászd.
És most arra gondolok, hogy Ryannek olyan illata van, mint a szappan és a citrom és tűzoltótömlő – igen, a tűzoltótömlőnek is van illata és furamód szexi –, és csendben meggyőzöm magam, hogy több oka nem lesz, hogy eljöjjön a Sunshine Toysba. Elmegyek dolgozni és egyenesen hazajövök, és az útjaink többé sosem keresztezik egymást. Ezért nem kell majd aggódnom amiatt, hogy milyen jó illata van, vagy, hogy milyen jól néz ki, vagy, hogy a szívem elgyengül, valahányszor a jellegzetes szexi tekintetét felém fordítja.
Elérem az újrahasznosító kukát, és a mellette lévő szemeteskuka elkezd csipogni. Rápislogok a barna, kerekes kukára.
A fedél puffan, én pedig felsikítok és hátraugrok. A fedél újra felemelkedve dörren, és ezúttal két csillogó fekete szempár néz ki belőle.
– Aaaagh! – Hátrafelé botladozom, elakadok a járdaszegélyen és a seggemen érek földet, ahogy két szőrös mancs megjelenik. Rákjárásban a ház felé indulok, kivéve, hogy a munkámnak köszönhetően napi tizenkét órát ülök a seggemen, ezért nem tudom bekötni a cipőmet anélkül, hogy ne fáradjak el és ne ziháljak. Szóval alapvetően egy csiga is leelőzne, és a jobb csuklómban lévő ínhüvelygyulladás az ellen tiltakozik, hogy a felsőtestem súlyát kell elviselnie. Amint lomhán elhúzódom, egy mosómedve emelkedik ki a szemetesből, Savannah elszakadt karácsonyi világítását viselve és egy zacskó maradék pénisz nyalókát húz maga után, ami a lánybúcsúból maradt és én próbáltam megszabadulni tőle.
– Dobd el! – sziszegem, és megcsúszom a sima füvön, miközben megpróbálok talpra állni.
A mosómedvék veszettek lehetnek? És ha igen, akkor ez vajon egy veszett példány? Vagy ez a csillogás a szemében normális egy maszkos banditának? A csizmámat nézi. Lepillantok, és a szikrázó Thor kalapács, amit a cipőfűzőmre kötöttem inspirációként, felragyog rám.
– Vissza! – mondom olyan szigorúan, ahogy csak tudom, mert kizárt, hogy egy mosómedvét legyőzök egy futóversenyen, hacsak nem botlik meg abban a karácsonyi fényfüzérben.
A földre ugrik, és három lépést tesz felém. Én két lépést hátrálok. Gyöngyszemeit a csizmámra szegezi és mivel én csak online vagy a játéktermi találkozókon játszom a szuperhőst, ez a helyzet nem valami biztató.
Talán ha lerángatom magamról a csizmámat, akkor hozzávághatom és az ajtó felé vethetem magam?
A cipőfűzőmért nyúlok, és a PlayStation 4-re esküszöm, hogy ő rám vigyorog és összedörzsöli a tenyerét, mint egy szuper gonosztevő. Mintha már alig várná, hogy a Skechersemet is hozzáadhassa a zsákmányához, amint odadobom.
Ezt kapom azért, mert koffeinmentes kávét iszom. Olyan, mint a diétás kávé és ki akarja feláldozni a kávé legjobb részét? Szükségem van a koffeinre.
És több testmozgásra.
És hogy ez a mosómedve úgy viselkedjen, mintha egy ijesztő ember lennék és elmeneküljön.
Eldobja a pénisz nyalókákat, mintha ósdi merevlemez lenne és szemet vetne a legújabb kétmagos processzorra.
– Nem, neked a nyalókák kellenek – mondom neki. – Sokkal jobb az ízük, mint Thor kalapácsának, ígérem.
Közelebb evickél.
Felsikoltok és felé rúgok. Megáll, de csak egy pillanatra, mielőtt felveszi a tempót. Mert, én balga, a csapkodásommal csak még jobban felvillantom a csillogó dolgot a csizmámon. Az egyetlen más fegyver, ami kéznél van, néhány zsebszösz és nedves fűnyesedék, és valahogy kétlem, hogy ha bármelyiket is elhajítanám, az lelassítaná őt. Még ha lenne nálam egy kő vagy egy kertitörpe, az sem változtatna sokat a helyzeten. Régen, a középiskolában, el tudtam lőni egy softballt a harmadik bázisról hatvannégy mérföld per órával, de már annyira kiestem a gyakorlatból, hogy majdnem meghúztam a vállamat, amikor múlt héten egy papírköteget dobtam az újrahasznosítóba. Ami azt jelenti, hogy pontosan egy lehetőségem maradt.
– Segítség! – kiáltom. – Segítség! Veszett mosómedve!
A mosómedve vádlón nyüszít vissza.
– Én nem csináltam semmi rosszat – tiltakozom. – Te vagy az egyetlen, aki ellopja a szemetemet és agresszívvá válik emiatt.
Esküszöm, hogy a kis szörnyeteg forgatja a szemét, mielőtt lekuporodna, hogy lecsapjon. Felkészülök, hogy kikaparja a szemem, amikor egy nyugodt hang mögöttem azt mondja:
– George, hátrább az agarakkal!
Egy nyugodt, férfias, álmodtam-erről-a-szexi-morajlásról-éjszakákon át hang…
A mosómedve ledermed.
A szívem nem. A bordáimnak csapódik, miközben azt mondogatom, hogy nem Ryan van mögöttem. Az ő hangmása. Valaki, aki pontosan úgy hangzik, mint ő. És akinek olyan az illata, mint a szappan, a citrom és a tűzoltótömlő és mosómedvéket tud irányítani a kártevő-suttogó képességeivel.
– Tedd vissza az análgyöngyöket, és maradj távol Savannah szemetesétől! – folytatja.
Bámulom a karácsonyi fényeket, amik a mosómedve köré vannak tekeredve.
Nem csoda, hogy nem találtam a konnektor dugóját.
George – a mosómedve, úgy tűnik, hogy visszakeveredett a szemetes másik oldalára és visszaszerezte a pénisznyalókát, de nem tesz egy lépést sem, hogy a vállán átvetett análgyöngyöket visszategye a szemetesbe.
Lassan megfordulok, először azt veszem észre, hogy egy fekete teherautó parkol a szomszédos kocsifelhajtón, amit még nem láttam.
És most ott van egy nagy, széles, álmos szemű Ryan O'Dell, aki fölém hajol.
– Jól vagy? George többnyire ártalmatlan. Bár szereti a fényes dolgokat.
Kezét nyújtja felém, én pedig szemügyre veszem hosszú ujjait.
– Ismered a mosómedvét – mondom, és kihátrálok a rákmászó pozíciómból. A hátam élesen megrándul, és azon tűnődöm, hogy vajon jógáznom kéne-e, vagy valami mással kiegészíteni a napi túráimat a tó körül, amíg itt nyaralok.
– George Cooney? Régóta ismerjük egymást. Örökbe fogadott, amikor még csak kölyök volt. – Mindketten visszanézünk a mosómedvére, aki vigyorogva odabattyog Ryan mellé. – Savannah említette a köveket a konzervdobozokon? Az segít távol tartani őt a szeméttől.
– Ó, a nagy kövek.
– Igen. A nagy kövek. Ezt keserves úton tanultuk meg, miután tavaly kidobott egy csomó félig megolvadt dildót. George elültette őket a zöldségeskertünkben. Nagyon feldúlt volt, amikor nem nőttek meg.
– Nem felejtetted el rendszeresen trágyázni őket?
Nevet, azzal a könnyed morajlással, amitől mindig tízszer viccesebbnek éreztem magam, mint amilyen vagyok. De én nem vagyok vicces. Ryan csak szeret nevetni. Van a hangjában egy lazaság, ami miatt nem ismertem fel tegnap. A Kemény Tűzoltó tónus a hangjában meglepett.
Egy szexi meglepetés, amire igyekszem nem gondolni, mert Ryan azt mondja:
– Nem, nem tettük. Biztos ott rontottuk el. De a végén rekord mennyiségű uborkatermésünk lett. Reméljük, hogy idén is így lesz. Szívesen látunk, ha egyszer megérik. – Egy hüvelykujjával a szomszédos házikóra mutat és kacsint, ami kifordít a bugyimból. – Na, gyere, hadd segítselek fel.
Újra kinyújtja a kezét, ujjait széttárja, hogy felfedje a fehér hegszövetet a jobb hüvelyk– és mutatóujja között. Ez valami új, mint az a halvány fehér vonal az arcán és aggodalom rázza meg a mellkasomat. A tűzoltás veszélyes munka, és nem számít, hogy ez az ember milyen mélyen megalázott, amikor gyerekek voltunk, nem tetszik a gondolat, hogy ő is veszélyben van. Egy cseppet sem tetszik.
– Jól vagy? – kérdezi.
– Jól. Jól vagyok. – Egyedül feltápászkodom, és úgy érzem magam, mint egy bolond.
Nyilvánvaló, hogy Ryan O'Dell még mindig a bőröm alá férkőzik. Savannah-nak pedig figyelmeztetnie kellett volna a szomszédjáról.
– Király. Nagy kövek. Uborka. Vettem. – Leporolom a fenekemet, miközben tekintete a mellkasomra vándorol, és rájövök, hogy a Space Vikings Invade Butte (Az Űrkalózok Megszállják Butte-ot) játékbemutatós pólómat viselem. Amit a nyomda elrontott, és amin az áll, hogy Space Vikings Invade Butt (Az Űrkalózok Megszállják a Seggem).
A karjaimat a mellkasomra szorítom, és kétségbeesetten próbálom eltakarni a legkínosabb részt, anélkül, hogy túl nyilvánvaló lenne. Imádom a bolondos pólókat, mint a többi lány, de nem a férfi előtt, aki már így is azt hiszi, hogy én vagyok a legszomorúbb kocka, aki valaha is előbújt egy régi Atari alól.
– Biztos vagyok benne, hogy Savannah hamarosan visszajön. Így már nem sokáig lesz lehetőségem elpackázni ezt az egész szemét mizériát.
– Szerinted ilyen gyorsan hazajön?
Nem. – Persze. Mesésen érzi magát külföldön, de hiányzik neki Happy Cat és az iroda.
Még a mosómedve is úgy néz rám a szemét forgatva mintha azt mondaná, hogy igen, persze, őrült nő, miközben Ryan lábához dörgölőzik, mint egy macska.
Morgolódik. – Érdekes. Mintha azt mondta volna, hogy eladja, mielőtt elment.
A francba. Utálom ezt hallani – újabb bizonyíték arra, hogy Savannah komolyan gondolja, hogy feladja a Sunshine Toyst.
De ő arra született, hogy ezt a céget vezesse. Néhányan úgy gondolják, hogy szakmailag azelőtt volt a csúcson, hogy Savannah Sunshine megszűnt volna – Vagy nyolc évig játszott egy gyereknyomozót egy sikeres sorozatban és igen, vannak buktatói annak, ha valakinek a testvére egy hollywoodi sztárjelölt –, de a nagy szíve és a csodálatos agya sokkal több annál, mint csupán egy színészi tehetség. Őszintén elhivatott, hogy segítsen a nőknek szex és öröm-pozitív életet élni. Borzasztóan felháborodott, amikor megtudta, hogy a nők tizenegy százalékának még sosem volt orgazmusa, és megfogadta, hogy ezt vagy helyrehozza, vagy belehal a próbálkozásba.
Van a szexuális játékok Jeanne d'Arc-ja. Ez egy hivatás számára, amihez vissza fog térni – remélem.
– Azt is említette, hogy óriásplakátokat helyezett ki Atlantától Orlandóig Steve képeivel, amiken a Csaló Gazember felirat áll – mutattam rá Ryannek. – De nem tette. Visszajön, és minden rendben lesz.
– Aha. – Óvatosan bólint. – Nos, ha mégsem, akkor szóljatok, ha bármiben tudok segíteni. Savannah jó szomszéd és barát. Utálom, hogy a dolgok ilyen rosszul végződtek közte és Steve között.
Felhorkantam. – Én nem. Rossz előérzetem volt azzal a férfival kapcsolatban, abban a pillanatban, amikor találkoztam vele. Azt hittem, hogy tévedtem, mert olyan boldog volt, de úgy tűnik, nem. Örülök, hogy örökre eltűnt az életéből.
Ryan vállai megkönnyebbülten megereszkednek.
– Ugye? Nekem is. A hideg is kirázott tőle.
Leplezetlen lelkesedéssel bólintok, túlságosan is izgatottan, hogy találkoztam valakivel, akit nem ért váratlanul Steve viselkedése, hogy meg kelljen tartanom a hűvös álarcomat.
– Igen! Pontosan. Volt valami a szemében, vagy a sunyi kis szája, vagy... – szakítom félbe egy borzongással. – Nem tudom, de valahogy rossz. Egyszerűen csak rossz.
– Tanítsd a tömegeket, Sunderwell. – Ryan felemeli a tenyerét a levegőbe, néma ámenként. – De az itteni emberek azt hiszik, hogy a holdat akasztotta fel, amiért megakadályozta, hogy a város legnagyobb bankját bezárják néhány évvel ezelőtt, úgyhogy azt gondoltam az ösztöneim tévedtek.
Megrázom a fejem. – Nem. A megérzésed helyes volt.
– A te megérzésed és az én megérzésem – mondja, és az ajkai félmosolyra húzódnak. – Úgy hangzik, mintha több közös lenne bennünk, mint gondolnánk.
– Igen, nos – nevetek, hirtelen sokkal kényelmetlenebbül érzem magam. – Minden mikrobiom egy saját, egyedi univerzum, szóval valószínűleg nem, de...
Fintorogva ráncolja a homlokát. – Egy mikro mi?
– Biom. Ez a... kombinált genetikai anyaga a bélrendszerünkben élő mikrobáknak, amelyek segítik az emésztést és egyéb anyagcsere tevékenységeket. Ők a mi genetikai anyagunk, de valójában több génünk van a saját génállományunkban, körülbelül száz az egyhez...
Ryan komorrá válik, miközben bólint. – Hűha.
Úgy hangzik, mintha nem hatná meg az én kockulós hablatyolásom, pont, ahogyan a mosómedvéjét sem, aki a hátára pottyant, rángatja Ryan farmerjának szegélyét, mintha azt mondaná: – Kérlek, nem hagyhatnánk a strébert és mehetnénk haza, hogy együtt lakmározzunk a pénisz nyalókából, férfias csendben?
Ugh!
Egyáltalán miért állok itt és beszélek Ryan O'Dell-lel? Kit érdekel, hogy egy hülyeségben egyetértünk-e? Ryanben és bennem annyi közös van, mint a Space Vikings és a vegán bivalycsípős csirkeszárnyakban, és nekem egy új edzésprogramom van, amivel lépést kell tartanom. Minden másodperc, amit azzal töltök, hogy vele csevegek, az egy elvesztegetett másodperc, amit nem tó körüli sétálással töltök, annak érdekében, hogy fitt legyek.
– Szóval, mindenesetre, jó szórakozást a mosómedvével. És Van szemetesével. – Egyenesedem fel. – Mennem kéne.
Még mindig azzal az intenzív tekintetével figyel engem, amely folyamatosan a pólómra esik. Vagy az ajkaimra?
Valószínűleg tejbajuszom van, vagy valami ilyesmi. Ez az életem, mióta visszajöttem a szülővárosomba, egyik kínos közjáték a másik után, megszakítva alkalmi robbanásokkal. Megfordulok, hogy elmeneküljek az erdőbe, ahol senkit sem fog érdekelni, hogy mi van rajtam, vagy hogy milyen hanyagul ettem meg a kukoricapelyhet, amikor Ryan újra megszólal.
– Jó újra látni téged, Cassie.
A francba. Lehet, hogy már nem vagyok tinédzser Cassie, és ő határozottan nem a tinédzser Ryan, de ahogy a testem reagál, amikor a nevemet kiejti az ajkán, pontosan ugyanaz. Még mindig megvan benne az erő, hogy parancsra elolvadjak. Egy újabb ok, hogy eltűnjek innen. Most. Nem engedhetem meg magamnak, hogy egy lépést is tegyek Crushville felé vezető úton ezzel a férfival. Nem vagyok hajlandó a szívfájdalmak frissítő tanfolyamára. Szóval csak biccentek neki, mielőtt emelt fővel visszamegyek az ösvény elejére.
– Attól, hogy olyan forró, mint egy felhevült tűzoltóautó, még egy másodpercet sem ér az idődből – suttogom magamban. – Jobb dolgod is van, mint Ryan O'Dell-lel szórakozni.
Hazug – feleli a belső hangom.
Új belső hangra van szükségem.
Köszönöm szépen! Klassz kis történet lesz!😉😘
VálaszTörlés