16 - 17 - 18. fejezet

 

TIZENHAT

Ryan

Fordította: Dandelion

Negyven perccel később visszatértünk a parkba, ugyanannyi információval, mint amennyivel kezdtük, mert Maud és Gerald webkamerája semmit nem rögzített múlt éjjel a fekete szövetdarab miatt, amit valaki a lencsére dobott. Bárki is tette, elég jól ismeri a várost, hogy tudja, hol vannak biztonsági kamerák.

Gondoltam, hogy helyi lakos volt, de a tény megerősítése még mindig rossz szájízt hagyott bennem. Jobbat vártam Happy Cat polgáraitól. Pletykálunk és állást foglalunk, de a legtöbben tiszteljük a várost és a személyes tulajdont.

Híradós stábok állnak fel a park egész területén, interjúkat készítenek a tüntetőkkel és az önkéntesekkel egyaránt, miközben a tinik összebújnak a játszótér mögött. Jace szexjáték-díszeket szed le a fákról, és Blake három teli szemeteszsák büszke tulajdonosa.

– Haza akarod vinni ezeket? – kérdezi tőlem. – Műalkotást csinálsz belőlük?

– Műalkotást? – mondja Cassie.

– Nem tudod a szilikont hegeszteni – mondom a bátyámnak.

– Sok itt a bilincs – válaszolja vigyorogva.

– Savannah nem árul bilincseket – mondja Cassie. – Hosszú történet egy atomfegyver-ellenes tüntetésről, amikor tizenkét éves volt.

– Szóval ezek nem mind Sunshine Toysból származnak? – Érdekes.

– Néhány vibrátor biztosan nem, és szerintem a popó dugók olcsó utánzatok – jelenti ki Olivia. Blake zsákjaira mutat. – Megkaphatnám azokat? A bizonyítékokat válogatom.

– Ó, igen. – Blake szemöldöke a hajvonalához közelít, ami érthető. Nem tudom, hogy bármelyikünk látta-e Olivia nyomozó érkezését, de gyorsan magához tért. – Hová tegyem őket?

A lány mosolyog. – A fedett piknikező helyre, kérlek.

– Természetesen.

Átsiet a parkon, útközben megáll, hogy több szemetet szedjen.

– Olivia, ez jó ötlet – mondja Cassie. – Köszönöm!

– Ruthie May javasolta. – Olivia megérinti a karomat. – És Ryan, beszélni akartam veled. Mikor van George Cooney születésnapja?

– Ó… valamikor áprilisban?

– Ó, ne. Ettől féltem.

Cassie összeszorítja az ajkait, megragad egy zsákot, és magamra hagy, hogy felvegyem a síkosító tasakokat és az eltévelyedett péniszgyűrűket, ami furcsán izgató.

De Cassie-vel kapcsolatban szinte minden izgató.

Visszapillantok Oliviára. – Az április rossz hónap a mosómedvék számára?

– Olvastam a horoszkópját. Ez kritikus időszak George számára, hogy társat találjon. Ha még nem találtál fogságban párosodó csoportot, akkor meg kell találnod, mondjuk tegnap.

– Ó, értem. Köszi!

Bólint. – Szívesen!

Továbblibben, hogy még több szemetet gyűjtsön, és én utolérem Cassie-t. A copfjai a talajhoz érnek, ahogy lehajol, hogy elkapjon egy hármas tollas csiklandozót, miközben a tüntetők húsz méterre tőle vonulnak el.

– Nem kell több Sunshine! Nem kell több Sunshine!

– Igazán vicces lenne, ha nem a nővéremről beszélnének – mondja Cassie. – Tessék. A vibrátorodat beteheted a zsákomba.

Bedobom a szemetet, és mindketten egyszerre nyúlunk a földön heverő anál gyöngyökért.

Halkan felnevet. – Olyan, mint a Susi és Tekergő felnőtt változata.

– Megkaphatod őket.

Mindketten nevetünk, amikor a seriff lassan, de határozottan odaballag hozzám. – Miss Sunderwell, nem fejeztük be a beszélgetést.

Bilincseket tart a kezében.

Hét párat, hogy pontos legyek. Négy bolyhos rózsaszínt, kettő bolyhos feketét és egy bolyhos leopárd mintásat.

– Várjon egy percet! – morgom.

A seriff mind a hét párat beteszi egy szemeteszsákba, és nem vesz tudomást rólam. – Miss Sunderwell, velem kell jönnie.

– Miért? – követelem.

– Nem én tettem – mondja a seriffnek.

– Akkor nem lesz gondja azzal, hogy lejöjjön az őrsre, és válaszoljon néhány kérdésre.

Közéjük lépek. – Itt is felteheti a kérdéseit.

– Semmi baj, Ryan. – Egyik kezét a karomra teszi, és a bőröm perzsel az elfojtott energiától. A vállamra akarom dobni, elvinni a kocsimhoz, és el innen ettől az egésztől. – Könnyebb a pletykáktól távol beszélgetni.

– Veled megyek.

– Ne, maradj és fejezd be a takarítást – mondja. – Minden rendben. Jól leszek. És ha segíthetek kideríteni, ki tette ezt, annál jobb.

– Cassie…

Lábujjhegyre áll, és arcon csókol. – Ő nem egy vibrátor. Elbírok vele.

És most szédülni kezdek.

Elhúzódik, ujjait rebegtetve. – Köszönöm. Mindent köszönök.

Blake vigyorogva lép mellém, miközben Cassie megfordul és elmegy a seriffel.

– Valaki megszívta – mondja.

Ja. Megszívtam.

De nem azért van a Happy Catben, hogy itt maradjon, és mivel úton van a baba, Jace-nek nagyobb szüksége lesz rám itthon, mint valaha. Cassie-nek és nekem nincs jövőnk.

De ez nem fog megállítani. Tudom, ahogyan azt is, hogy a nyári nap forró, és tudom, George nem fog kijutni a belvárosból anélkül, hogy egy újabb anális gyöngyfüzért ne adna a gyűjteményéhez.

 

Újra itt vagyok, a tűzoltóságon, egy újabb huszonnégy órás hétfői műszakban. Nem láttam Cassie-t mióta tegnap reggel a parkban hagyott, és próbálok nem tudomást venni a bőröm viszketéséről, hogy a saját szememmel akarok meggyőződni róla, hogy jól van.

– Hallottam, hogy összevesztetek Cassie-vel – mondja Jojo, miközben a tűzoltóautót mossuk kora reggel. – És hogy még mindig azt tervezi, hogy visszamegy San Fransiscóba.

Semmitmondó hangot hallatok, mert a kisvárosi életnek ezt a részét utálom a legjobban. Nem tudom, mik vagyunk Cassie-vel – barátok, igen. Vonzódunk egymáshoz, igen. Azon túl? Fogalmam sincs.

De már mindenki helyettünk dönt, és megtalálja a homokszemet a kapcsolatunk gépezetében.

– Tényleg nyolc órán keresztül faggatta a seriff tegnap?

– Nem. – Nem vagyok Briggs seriff legnagyobb rajongója, de nem fogok hazudni róla. Három órával az után, hogy elhagyta a parkot üzent, hogy tudassa velem, hogy leltárt kell készíteni a Sunshine Toysnál, hogy megbizonyosodjon róla, hogy semmi, ami a tegnapi belvárosi rongálással kapcsolatos, nem származik közvetlenül a raktárból.

Visszautasította a felajánlott segítségemet, ehelyett azzal töltöttem a délutánt, hogy hazacsalogattam George-ot és művészi alkotást készítettem.

Vibrátor és bilincs nélkül. Nagyméretű, a roncstelepről származó újrahasznosított törmelékkel dolgozom, mással nem.

Jojo rám bámul. – Már szakítottatok?

– Mi? Nem. Mi nem… ő a szomszédom. Mi csak együtt lógunk. Ha hozzányúlsz, meghalsz.

Vigyorog. – Megjegyeztem. – Egy ronggyal törölgeti a piros autót, megáll és egy helyen dörzsöli. – A szomszédod a sitten töltötte az éjszakát? Önként jelentkeztem volna a börtönbe, ha tudtam volna, hogy azokhoz a tüntetőkhöz megyek haza.

Felmordulok. – Gondolkoztál már valaha azon, hogy miért ellenzik olyan sokan a gyárat?

– A szex szent – mondja vállrándítással.

– Tényleg? Mert az, hogy ki kivel fekszik össze, az nagy téma errefelé.

Jojo elgondolkodva ráncolja a homlokát. – Ízléstelen lenne megkérdezni, hogy akarsz-e dugni?

Egy nedves szivacsot dobok rá. Elhajol előle, és kuncog. Mindketten felegyenesedünk, amikor Jessie kilép az épületből, és a betonlapra lép.

– Kihagytál egy foltot – mondja szárazon.

Jojo nekiesik a foltnak, miközben a motoron köröz. Amikor odaér hozzám, összeráncolja a homlokát. – Hallottam, hogy Cassie Sunderwell-lel találkozgatsz.

– Eü szünetet kell tartanom, Főnök – kiáltja Jojo.

Beszari.

– Barátok vagyunk – mondom a főnöknek.

– Beszélt a gyárról?

Az a viszketés, amit akkor érzek, amikor valamelyik bátyám bajba kerül, gyökeret ereszt a gerincemben. – Leginkább arról, hogy mennyire más itt tartani a frontot, mint San Franciscóban számítógépes játékokat programozni.

– Megjött a jelentés arról a síkosító tűzről.

– És?

– Nem néz ki jól. Volt némi szabotázs az üvegek címkéin, ami eléggé szándékosnak tűnik. – Lehajol, és megérinti a teherautó oldalán lévő Happy Cat C-betűjét. – Azt hallottam, hogy Savannah el akarja adni a gyárat.

– Nagy változásokon megy keresztül az életében – védem meg. – Cassie azt mondja visszajön.

Jessie éles kék szemekkel tanulmányoz. Soha nem volt az, aki tolerálja a baromságokat, és biztosra veszem, most azt hiszi, hogy becsapom.

– Mire akarsz kilyukadni, Főnök? – kérdezem.

– A gyár veszteséges. Többet ér, ha leég, mintha eladná.

Az ujjaim ökölbe szorulnak, és a kezemben lévő szivacsból víz csöpög. – Cassie és Savannah nem gyújtaná fel a saját gyárát.

– Ezzel nem fogok vitatkozni. Ők az utolsók, akikre gyanakodnék. – Hátrabillen a sarkán. – Normál körülmények között, legalábbis. De az elmúlt néhány hónapban semmi sem volt normális Savannah Sunderwell számára. Ez minden alkalommal eszembe jut, amikor elhaladok a szomszédom birkaólja előtt.

Megrázom a fejem. – Soha nem gyújtaná fel a saját gyárát. És Cassie sem.

– Van valami, amit nem tennél meg a testvéreidért, O’Dell?

Jace-re gondolok, a közelgő apaságra, rá, élete hátralevő részében Gingerrel a nyakán.

Arra, hogy mit nem tennék meg Blake-ért. Vagy Clintért. Ez egy nagyon ingoványos határ. De van egy határ. – Egy-két dolgot – mondom.

– Kedvelem a Sunderwell lányokat. És egyetértek. Nem hiszem, hogy ők tették. De ki más?

– Vannak, akik a hét minden napján tiltakoznak a gyár ellen. És még ennél is dühösebbek Savannah-ra, amiért azzal vádolja Steve-et, hogy egy birkával paráználkodik. A kérdés az, hogy ki nem?

– A seriff rajta van az ügyön – mondja. – De ha hallasz valamit, tudasd velem.

A rádióink életre kelnek. – Lehetséges HAZMAT-helyzet[1] a Gordon Taxidermia Boltjánál. Kettes állomás, válaszoljon!

Mindannyian a tűzoltó ruhánkért ugrunk.

– Tíz dolcsiba, hogy egy élő mókus füvezik a fűben, mert mi más veszélyes anyag lehet nála? – mondja Jojo, miközben felpakolunk. Vigyorog. – És még tíz dolcsiba, hogy holnap ilyenkorra te és Cassie már jártok.

– Tartsd meg a pletykákat az öltöző falain belül! – parancsolja Jessie. Felkapcsolja a lámpákat és a szirénákat, Hank beindítja a motort, és indulunk.

Csak egy szokásos hívás egy átlagos napon.

De miután meghallottam, hogy a Sunshine-i tűz gyanús volt, és esetleg gyújtogatás, semmi sem szokásos.

Ez lesz életem leghosszabb műszakja.

 

TIZENHÉT

Cassie

Fordította: Tobys

Őskáosz van.

El sem hiszem, hogy ez az én életem.

A feje tetejére állt a világ, és valahogy abból a lányból, aki a péntek estét nagy valószínűséggel egyedül tölti a Doktor Mario játékkal, egy gyújtogatás gyanúsítottjává váltam, akinek a vállán nyugszik egy haldokló szexjáték gyártó cég sorsa. Több a dráma az életemben, mint Kim Kardashiannak a szexvideója után, a majdnem pasim sms-eket küld nekem a munkaszünetekben, hogy tudassa velem, gondol rám, és hogy tartsam magasan az "imádnivaló államat".

Az imádnivaló államat.

Ryan szerint az állam imádnivaló.

– Fontosabb dolgok miatt kell aggódnom – morgom a tükörképemnek Savannah privát irodai mosdójában. De bármennyire is próbálok komoly képet vágni, a mosolyt nem tudom letörölni az ajkaimról.

Aztán egy újabb sms bukkan fel a telefonomon, és a vigyorom szuper szélesre vált.

Ryan: Van valami terved holnapra? Jace újra bevezeti a karaoke estét a Vaddisznóban. Gondoltam, talán lenne kedved elmenni, meginni pár sört, és egy időre elfelejteni a szexjátékokat?

Cassie: Csodásan hangzik. Addigra már nagy szükségem lesz egy kis kikapcsolódásra a válságüzemmódból. A híradós kocsik még mindig kint állnak, és a fél személyzetem ma nem jött be  dolgozni.

Ryan: Miért?

Cassie: Nem tudom. Ruthie May szerint talán attól félnek, hogy a tévében meglátják őket, amint besétálnak egy szexjáték-gyárba. A legtöbb családtagjuk tudja, hogy mivel foglalkoznak, de gondolom, néhányan közülük titokban tartják életük Napfényes Oldalát a barátaik és a szomszédjaik előtt. Ma segítek Neilnek a laborban, hogy felvegyem a fonalat. Majd meglátjuk, mire emlékszem a középiskolás kémiából. Remélhetőleg nem robbantom fel magam az önsíkosító análdugó prototípusokkal együtt.

Ryan: Légy óvatos. Nem szabad felrobbantani magad. Legalábbis addig nem, amíg nem hallom, ahogy az "I TouchMyself"-et énekled a karaokéban.

Cassie: LOL. Majd ha a pokol befagy, O'Dell. Van egy listám karaoke dalokkal, és ez NEM szerepel rajta.

Ryan: Alig várom, hogy halljam a te listádat. Mennem kell. Vége a szünetnek. Tarts ki.

Cassie: Úgy lesz.

Visszacsúsztatom a telefonomat a kölcsönkért laborköpeny zsebébe és gyakorlatilag a föld felett repdesek ki a fürdőszobából a folyosón a labor felé. Még az ananászos síkosító prototípusának szaga sem képes tönkrevágni a kedvemet, amit Olivia kever egy helyiségben, amit az alkalmazottak előszeretettel hívnak "Szexkonyhának". Az ananásztól csalánkiütéses lesz a nyelvem és általában már az illata is elég ahhoz, hogy viszketni kezdjen az ajkam.

De ma nem. Ma golyóálló vagyok.

Tudom, hogy ez csak egy hülye fellángolás, de ez egy kölcsönös fellángolás. Ryan belém van zúgva, én pedig belé, és már eldöntöttem, hogy belevágok –, hogy a bátorságomat a végsőkig feszegetve rávetem magam Ryanre, mint egy félkilós tábla csokoládéra egy harmincnapos cukormegvonás után.

Talán holnap este.

Ami azt jelenti, hogy egy napon belül elveszíthetem az Sz-kártyámat, ami olyan izgalmas és rémisztő egyben, hogy észre sem veszem, hogy Ruthie May a labor bejáratánál rám vár, amíg elő nem bukkan az árnyékból, hogy félholtra ijesszen.

– Ó, Istenem! – A mellkasomra szorítom a kezem, ahol a szívem a Donkey Kong-kalapácshoz hasonlóan zakatol. – Megijesztettél! Bocsánat. Elterelődött a figyelmem.

– Érthető – mondja Ruthie May, arckifejezése szokatlanul komoly. – Mostanában sok a dolgod, és attól tartok, hogy amit mondok, nem fog segíteni ezen.

Egy nyögést elfojtva, megkérdezem: – Az értékesítési előrejelzésekről van szó, amiket kértem?

Ruthie bólint, ajkai boldogtalan rózsaszín csillagocskává szűkülnek enyhén ráncos arcán.

– Zúdítsd rám – mondom az egyik kezemet csipkedve. – Ne szépítsd a dolgot. Tudnom kell, milyen mélyen merültünk el a szarban, mielőtt megpróbálnám megtalálni a kiutat belőle.

– Hát, lehetne rosszabb is – mondja Ruthie May, mielőtt hozzálátna a rossz hírek közléséhez. – Az eladások tíz százalékkal csökkentek a tavaly ilyenkorihoz képest, egy tucatnyi beszállító nem hosszabbította meg a szerződését, és úgy tűnik, volt egy hiba az online rendelési rendszerben, ami miatt az új vásárlók közel egy hónapig nem tudtak profilt készíteni, vagy nem tudták befejezni a fizetési folyamatot. Mostanra megoldottuk a problémát, de a kár már megtörtént. Komoly pénzforgalmi problémára számítok, ha nem tudjuk megfordítani a dolgokat, és nem tudunk több pénzt beáramoltatni. És ezt tegnapra értem.

Megrázom a fejem: – De hogy történhetett ez? Azt hittem, Savannah azt mondta, hogy még nagyon sok terjeszkedési lehetőség van az organikus érzéki termékek piacán.

– Van, de hatékonyabb reklámozás nélkül nem mi leszünk az a cég, amelyik segít az embereknek tágítani az érzéki horizontjukat – mondja Ruthie May. – Savannah a késő esti tévéreklámokat preferálta, de manapság már nem ott találhatóak a vásárlóink.

– Persze, hogy nem – mondom, miközben keresztbe fonom a karom. – Online érhetőek el. –  Az internet a pornóra épült.

Ruthie fintorra húzza az arcát. – Gondolom néhányan ugyanazokat az ügyfeleket szolgáljuk ki. Évek óta mondogatom Savannah-nak, hogy növelje az online hirdetési költségvetést, de tudod mennyire utálja az InstaChatet és a keresőmotoros dolgokat.

Előre-hátra ingatom a fejemet, amíg mérlegelem az információt. – Hát, én is utálom őket. A reklámköltségeik manapság az egekbe szöknek, és a befektetés megtérülése nehezen mérhető. De vannak más hirdetési helyek is. Más médiumok is.

– Mint például? – kérdi Ruthie, szemében csillogó kíváncsisággal, mellkasához szorítva a mappáját.

– Mint például az okostelefonra készült bolti alkalmazások – mondom, és őszinte izgatottság pislákol bennem, ahogy a potenciális zsenialitás szikrája fellobban a fejemben, azzal a felismeréssel együtt, hogy bár hiányzik San Francisco, mégsem a cégem, a Vikings in... játéksorozatának következő kiadásáról ábrándozom. Mintha valami másra lett volna szükségem, ami beindítja a kreativitásomat. – Vagy... – Az ajkamba harapok, nem akarok balszerencsét hozni az ötletre azzal, hogy úgy kürtölöm világgá, hogy még nem találtam ki miként valósítsam meg megfelelően.

Ruthie May felnevet. – Ó, kislány, nem tudom, mi jár a fejedben, de nekem tetszik. Úgy néz ki, jó buli lesz.

– Szerintem az lesz – vigyorgok. – Hadd járjak utána egy kicsit, aztán megkereslek. Köszi a tájékoztatást. – Besétálok a laborba, a kerekek zakatolnak a fejemben, miközben azon jár az agyam, hogyan lehetne a szexjátékok vásárlását olyan játékká alakítani, amit az emberek soha nem akarnak abbahagyni.

Nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogyan közelítsem meg legjobban a dolgot, de egyet biztosan tudok – a dildófoci része kell, hogy legyen a dolognak.

Ha nem tudod legyőzni őket, csatlakozz hozzájuk, és közben add el nekik a piacon kapható legjobb organikus síkosítót.

 

TIZENNYOLC

Ryan

Fordította: Szilvi

Mire kedd este végre odaérek a Vaddisznóba, már vakaródzok, és kétségbeesetten várom, hogy találkozzak Cassie-vel.

Már fél órája itt kellett volna lennem, de George belefúrta magát egy nyitott mogyoróvajas üvegbe, amit Maud és Gerald péksége mögötti kukában talált, ezért meg kellett fürdetnem, hogy a mogyoróvajat eltávolítsam a szőréről, mielőtt megpróbálta volna magát tisztára nyalni, aminek az lett volna az eredménye, hogy mogyoróvajas szőrgombócokkal borította volna be a szőnyegemet.

Aztán magamat is meg kellett fürdetnem, hogy kiheverjem George fürdetését, mert nem vagyok hajlandó nedves mogyoróvajas kuka-panda szagúan találkozni Cassie-vel.

Több, mint negyvennyolc órája nem láttam őt személyesen – nem mintha számolnám –, és tudnom kell, hogy jól van-e. Nagyon is szükségem van rá.

Hat után végre belépek a bárba. De még a Cassie megpillantása iránt érzett lelkesedésem is háttérbe szorul a mélységes rémület előtt, amikor rájövök, hogy mit látok. És hallok.

Ruthie May a sarokban lévő rögtönzött színpadon áll, és nyivákol.

Az... „I TouchMyself” című számra.

Ő is... megérinti magát. Egyik keze mélyen a hasán nyugszik, a vászonnadrágja derékszíja alatt, de nem olyan mélyen, hogy a seriffnek közbe kelljen avatkoznia közszeméremsértés miatt.

De elég mélyen ahhoz, hogy jelezze, hogy mit fog csinálni, ha hazaér.

Szeretnék örülni neki, de inkább afelé hajlok, hogy Emma June-hoz csatlakozzam, és egy szalvétával a fejemen elbújjak az egyik fülkében, amíg vége nem lesz. Nem mintha a szalvéta sokat segítene, mivel Tucker Emma mellett ül, felemelt öklén a mutató és a kisujját kinyújtja, és a zenére rázza.

– Hajrá, Ruthie May! – kiabálja.

Remélem, Ruthie May sokat szexel.

Remélem, a szüleim is.

Azt is remélem, hogy soha nem leszek tanúja a szexel kapcsolatos magánéletüknek. Tudni, hogy megtörténik, és látni a színpadon való vonaglást, két különböző dolog. Örökkön-örökké ámen.

Valaki hátulról nekem ütközik, és rájövök, hogy holtra váltan álltam meg az ajtóban.

– Bocsánat – kezdem, aztán muszáj kordába szednem az arckifejezésemet, hogy ne fintorodjak el.

– O’Dell – mondja Steve. Savannah exe cowboykalapban, fehér, gombos ingben, kék farmerben és – ezek olasz mokaszinok?

Igen, azok.

A fickó a kocsmázós Wranglerséhez nagyképű üzleti cipőt visel.

Csoda, hogy rossz érzéseket kelt bennem?

De visszabólintok, mert ezt követeli meg az udvariasság.

– Bennington.

Mögöttünk Ruthie May arról énekel, hogy mire gondol, amikor olyan dolgokat csinál, amikre én nem akarok gondolni, és Steve egész arca elfintorodik az undortól.

– Ez a város a pokolra jut – motyogja.

– Csak jól érzi magát, ember – mondom.

Felhorkant, és sötétbarna szemei fel-alá vizslatnak. Hallottam már, hogy a nők elájulnak azoktól a szemektől, a férfiak többségével együtt, de nekem Steve tekintetétől megborzong a bőröm.

– Nem tudtam, hogy te is a csodabogarak közé tartozol, O’Dell! Azt hittem, ennél több eszed van!

Azon kezdek gondolkodni, hogy az álszent férfiaknak jobban kéne tudni, hogy nem szabad köveket dobálni, de nem vagyok hajlandó lesüllyedni ennek a seggfejnek a szintjére.

Így hát megvonom a vállam, és egy feszes mosolyt erőltetek magamra. – Csak hiszek az élni és élni hagyásban.

Steve alsó ajka lebiggyed, miközben bólint.

– Értem én! Én is szeretek jót tenni, ha megtehetem!

Nem forgatom a szemem.

De ezt nehéz megállni.

Nagyon nehéz.

– Figyelmeztetlek – mondja, és lehalkítja a hangját, miközben folytatja –, ne bonyolódj túlságosan össze az exem húgával, oké? A Sunderwell-lányokkal lenni jó buli, amíg nem teszel gyűrűt arra az őrültre. Utána már csak mogyoró és kakaós felfújt a végéig. Sokkal több gond, mint amennyit egy punci megér, érted?

Az állkapcsom annyira összeszorul, hogy valami kattog a fülem mellett, miközben a kezem ökölbe szorul az oldalamnál. De ez a mocsadék buzgómócsing ugyanolyan szarul olvassa a nonverbális jeleket, mint amilyen szarul tartja be a házassági fogadalmát.

– Csak ki és be, ha érted! – kacsint. – Belépés és távozás!

Az öklöm épp jönni és menni készül – az undorító gyomrába, majd vissza –, amikor valaki a nevét kiáltja a bárpult felől.

– Lance! Mi a helyzet, tesó? Később, O’Dell! – Steve elsöpör mellettem, és a vállával beleütközik a karomba, ahogy a társasági elit csoportja felé robog.

– Remélhetőleg sokkal később, te kibaszott seggfej! – mormogom.

Éppen azon gondolkodom, hogy írok Cassie-nek egy sms-t, és javaslom, hogy váltsunk helyszínt – végül is egyikünk sem Steve-rajongó –, amikor a hátsó teremben zajló zűrzavarra leszek figyelmes. Megfordulok, és azonnal elfeledkezem a seggfejről, és a szívem tíz évvel fiatalabbnak érzi magát. Ha próbálnám, sem tudnám visszatartani a mosolyomat.

Ott van.

Az én Cassie-m.

Hátul, a Ms. Pac-Man játékgép mellett van, és körbe-körbe pörög, hogy a városlakók vegyes csoportjával pacsizzon. Az arca kipirult, a szemei örömtől ragyognak, a haja ikerfonatokba van fonva, amelyek éppoly szexik, mint amennyire ártatlanok, és alig várom, hogy a közelében lehessek.

Olyan közel, amennyire csak lehet.

Már a bárpult túloldalán vagyok, a körülötte lévő tömegbe tartok, mire észreveszem, hogy megmozdultam.

– Ryan! Szia! Minden rendben alakult George-dzsal? – kérdezi, amikor mellé érek.

Nem válaszolok.

Ehelyett lehajolok, és megragadom az ajkait az enyémmel, karjaimmal átölelem a derekát, és magamhoz húzom egy hosszú, elnyújtott csókra, ami felkavar valamit a mellkasom mélyén, miközben a farkam ünneplő üzemmódba kapcsol.

A kezei felfelé vándorolnak, hogy megkapaszkodjanak a vállamban, miközben visszacsókol, a nyelve az enyémhez siklik, édes orra az arcomhoz simul.

Felejtsük el az esti szórakozást.

Hazaviszem őt. Hozzám.

Halk nyögéssel húzódom el a csókból.

Cassie szemei sötétek, a szemhéja résnyire csukva. Megnyalja az alsó ajkát, és szinte szégyenlősen mosolyog rám.

– Szia – suttogja.

– Szia!

Úgy vigyorgok, mint egy idióta, és nem érdekel. Suttogások hallatszódnak, mint Tudtam, Ez aaaannyira felmegy az InstaChat-re, és Csak így tovább, O’Dell, de mindketten figyelmen kívül hagyjuk őket.

– Ez aztán a gratuláció a Ms. Pac-Manben elért magas pontszámért – mondja Cassie egy fülledt kacsintással, amitől újfajta zümmögés járja át az ereimet. Olyan, ami azt mondja, hogy teljesen és totálisan odavagyok ezért a nőért. – Vagy ez egy megelőző bocsánatkérő csók volt, mert azt hiszed, jobb vagy nálam?

– Ez egy kihívás, Cassandra Sunderwell?

– Talán – mondja szemérmesen. Megriszálja a csípőjét, és elvigyorodik. – És ha arra vagy kíváncsi, hogy az egy tekercs negyeddolláros a zsebemben, vagy örülök, hogy látlak, a válasz mindkét kérdésre igen.

Felnevetek, mert vicces és tökéletes, és hogyhogy én lettem az a szerencsés fickó, akire ma este csillogó szemekkel mosolyog? – Igen, ez egy kihívás – mondom, majd úgy hajolok felé, hogy csak ő hallja. – Mit szólnál, ha lenne egy kis tét is? A győztes az ágyban kapja a reggelit?

– Ez aligha igazságos, hiszen neked esélyed sincs!

– Valószínűleg igazad van, de nem bánom, ha veszítek, hiszen még akkor is veled reggelizhetek.

Felkuncog, én pedig benyúlok a zsebébe, ahol valóban egy tekercs negyeddolláros van.

A zene gyenge tapsolással ér véget.

– Köszönöm, Ruthie May – mondja Blake a mikrofonba. – Most Olivia Moonbeam következik, aki a „Call Me Maybe”-t énekli.

Néhány nyögés hallatszódik, de a tömeg nagy része szétoszlik Cassie és körülöttem, és a főterem felé veszi az irányt. Olivia talán nevetségesen pimasz dalokat választ, de hihetetlen hangja van.

– Gyerünk! – rángat oda Cassie a géphez. – Lássuk, mit tudsz, O’Dell!

– Azon kívül, hogy kétségbeesetten vágyom arra, hogy elvigyelek hozzám? – kérdezem.

Elpirul, de még szélesebben mosolyog. – Oda is eljutunk! Előbb rendesen udvarolnod kell!

Tetszik ez a kacér oldala.

– Benne vagyok! – Bedobok egy negyeddollárost a gépbe.

– És jól kezdted – mondja, miközben átkarolja a derekam, és a fejét a karomra hajtja.

Egy fényképezőgép villan és kattan, és hirtelen rájövök, hogy nem először hallom ezt a hangot. Szép számú kattintás volt akkor is, amikor Cassie-t csókkal üdvözöltem.

Leengedem a kezem a játékvezérlőről, és felé fordulok.

– Sajnálom! Nem gondoltam a pletykára, csak meg akartalak csókolni! De valószínűleg készültek képek, és gondolom, felkerülnek az InstaChatre, még azelőtt, hogy elmegyünk innen ma este.

Meglepetésemre megvonja a vállát.

– Vannak sokkal rosszabb dolgok is annál, mint hogy az emberek azt gondolják, hogy olyan szexistennő vagyok, hogy Happy Cat legdögösebb tűzoltója sem tud ellenállni nekem.

– Nos, te valóban egy szexistennő vagy! De jobb lenne, ha megmondanád ennek a tűzoltónak a nevét, hogy szétrúghassam a seggét!

Felnevet, és ez minden ma esti zenénél jobban hangzik.

– Ms. Pac-Mant épp most ette meg egy szellem. Az első szinten. Eddig nem sikerült lenyűgöznöd a videójátékos képességeiddel, Mr. Dögös Tűzoltó!

Kötelességtudóan bedobtam még egy negyeddollárost a gépbe.

– Jobb vagyok az Out Runban, mint Ms. Pac-Manben – vallom be.

Rápillant a mellettünk lévő játékgépre, a gázpedállal és a kormánykerékkel. – Ó, az autóversenyzős játék?

– Igen. – Babrálom a gombot a konzolon, elirányítva Ms. Pac-Mant egy gyilkos szellem elől, és közben teljesen kihagyok egy kanyart. – A hét minden napján lekörözlek, copfos!

– Ezzel most a biciklim kezelését kommentálod? – Hozzám simítja a mellét, én megzavarodom, és Ms. Pac-Man ismét elhamvad.

– Mögéd kell állnom, hogy megmutassam, hogyan kell kezelni azt a joysticket? – kérdezi.

Ő most éppen...

Igen. Pikáns megjegyzést tett. Felvonom a szemöldököm. – Cassandra Sunderwell, te gyakoroltad a mocskos beszédet?

Felszegi az állát, az arca a rózsaszínnek azt az árnyalatát kapja, ami egyszerre imádnivaló és egy kicsit szívszorító. Bárcsak tehetnék valamit, hogy könnyebben beszéljen a szexről, a szexjátékokról és minden másról.

– Nem – mondja –, de én... más dolgokat csináltam. Szexi dolgokat...

Felejtsük el a söröket és a Ms. Pac-Mant. Most azonnal lelépünk innen, és elmegyünk hozzám.

Mielőtt a seriff letartóztat közszeméremsértésért.

Megfordulok, hogy megmondjam neki, hogy elmegyünk, amikor Blake bukkan elő a hátsó folyosóról.

– Hé, hát itt vagytok! Kaptál már egy sört, Ry? Szükséged lesz rá. Ti következtek a karaokéban!

– Nem, mi... – kezdem, de Cassie összecsapja a kezét.

– Ó, remek! Imádom a karaokét. Köszi, Blake! Hivatalosan is te vagy a második kedvenc O’Dell testvér!

– És te vagy az első hivatalos kedvenc O’Dell-testvér barátnőm – válaszolja.

Cassie nem javítja ki.

Ahogy én sem.

Öt perccel később pedig mindkettőnket a színpadhoz tessékelnek.

– Biztos, hogy karaokézni akarsz velem? Nem igazán vagyok jó benne!

– Jó! Ez a trükk – suttogja. ­– Ha nagyon rosszul énekelsz, akkor soha többé nem kérnek meg rá. A Three Dog Night  „JoyTo The World”-jét énekeljük. Ismered azt a számot?

– Jeremiah egy bikabéka volt? Hát persze!

– Nagyszerű! Csak kövess engem, és énekelj nagyon, nagyon rosszul!

Nevetek, és a nyomában maradok.

És nagyon, nagyon rosszul énekelünk.

Annyira rosszul, hogy kifütyülnek minket a színpadról.

De jár egy kör nachos, mint a ház ajándéka, hogy megköszönjék, hogy befogtuk a szánkat, aztán Ruthie May fizet nekünk egy kört, majd Blake fizet még egyet, és nemsokára mindketten be vagyunk állva.

Nevetgélünk.

Történeteket mesélünk a gyerekkorunkról.

A Rómeó és Júlia jeleneteit játsszuk újra, anélkül, hogy emlékeznénk bármelyik szövegrészre, kivéve azt, amelyik közvetlenül a csók előtt jön.

És hosszú idő óta először, nincs más hely a világon, ahol szívesebben lennék. Még akkor is, amikor világossá válik, hogy nem viszem haza Cassie-t, amíg mindketten be vagyunk rúgva, olyan átkozottul boldog vagyok, hogy nem tudom abbahagyni a mosolygást.

– Érkezik! – Egy hirtelen kiáltás a bár elejéről, és mindannyian a bejárat felé fordulunk, hogy lássuk, amint két tinilány dildókat dobál néhány Stetson-jelmezes fiúnak az egyik első fülkében.

– Öt pont! – kiáltja az egyik, és összepacsizik a másikkal, aki kuncogva mutat az immár rózsaszín arcú cowboyokra. – Látnod kéne az arcodat! Három extra pont a mi csapatunknak, amiért elpirultak a pálya szélén.

– Nem sokáig leszünk a pálya szélén! – mondja a szőke fiú, felkapja a dildókat a chipses kosárból, és elindul kifelé az ajtón, vigyorogva, üldözve a lányokat az utcán.

Az ottmaradt fiú megalázottan a homlokához csapja a tenyerét, és körülöttünk mindenki kuncogásban tör ki. Cassie-t is beleértve, de ő is az arcára teszi a kezét. Még részegen is elpirul a váratlan dildó-támadástól.

És hirtelen pontosan tudom, mit kell tennem ez ügyben.

Egy terv formálódik a fejemben, és annyira tökéletes, hogy alig várom, hogy elkezdjem megvalósítani.

És meg is fogom tenni.

Amint hazakísértem a részeg csajomat, és biztonságosan ágyba dugtam.

---

[1] HAZMAT – veszélyes anyagok kifejezés rövidítése. Ez olyan anyagokat jelent, amelyek észszerű kockázatot jelentenek az egészségre, a tulajdonra vagy a környezetre.