31 - 32. fejezet + Epilógus

 

HARMINCEGY

Cassie

Fordította: Suzy

Láttam, hogy a seriff átkel a téren a pékség felé nem sokkal dél előtt. A hasam tele volt finom szénhidráttal – Savannah-nak igaza van, teljesen mértékben ez a módja a szívfájdalom leküzdésének –, és a torkom meg a tüdőm már kevésbé érdes most, hála Gerald mézes teájának.

– Sehová sem visz téged, édes – biztosít Ruthie May.

– Anélkül nem, hogy először átjutna rajtam – ért egyet Gerald.

Nem hívtam fel Savannah-t és nem is fogom, amíg biztosan nem tudom, hogy kell. Ami úgy tűnik, inkább előbb lesz, mint utóbb.

– Talán azért jön, hogy elmondja, Steve teljes vallomást tett neki és sajnálja – mondom, de nem hiszek ebben.

– Ne szólj egy szót se – tanácsolja Deborah, Savannah ügyvédje. – Bármit is mondasz ebben a városban, az rosszul sül el.

– Ez nem igaz – ellenkezik Ruthie May.

Deborah az asztalon dobol a manikűrözött ujjbegyeivel és összehúzza a vékony szőke szemöldökeit.

– Oké, ez valószínűleg igaz – ismeri el Ruthie May. – De majdnem olyan gyakran feltételezzük a legjobb félreértelmezést, mint amilyen gyakran a legrosszabbat. Nézd meg azokat az embereket, akik nem hitték el, hogy Steve megdugna egy birkát.

– És ezért feltételeztétek, hogy Savannah kitalálta az egészet? – emlékeztetem.

Fintorgott. – Rossz példa.

A seriff eléri az ajtót, aztán elkomorul és az egyeningére csíptetett rádió felé hajol a fejével. A hangja– de nem a pontos szavai – átszűrődik az üvegajtón és a rádióból visszahallatszik egy tompa rikoltás.

Benyit a pékségbe és rám mutat. – Maga. Itt marad.

És aztán megfordul és elindul vissza oda, ahonnan jött.

– Ez… szokatlan volt – mondja Maud.

– Talán hívást kapott, hogy az aranyere elfertőződött – mondja Ruthie May.

Mind ránézünk.

Ő édesen elmosolyodik.  – Mi az? Ez nem egy jó csavar egy rossz helyzetben?

Felnyomom magam az asztaltól. – Használnom kell a mosdót.

– Tudasd velem, ha ki akarsz szökni az ablakon. Megvárlak a sikátorban a menekülő autóval – ajánlja Ruthie May.

– Nem szököm el.

Édes mosolya kiszélesedik. – Csak feltételeztem, hogy ha így lenne, akkor bíznál bennem, hogy a segítőd legyek.

Legyűrök egy mosolyt a mosdóba menet. Tényleg jó, ha az embernek olyan barátai vannak, akiknek helyén van a szíve.

Még ha nem is tudnak eltörölni mindent, ami elromlott Ryan és köztem.

Amikor visszatérek az asztalhoz, Maud és Ruthie May az ablakra van tapadva. – Most meg mi a fenét csinál az a fiú? – motyogja Maud.

Gerald átles a fejük fölött. – Nem lehet jó, ha a mosómedvét is belekeveri.

A szívem akadozik és a gyomrom úgy megfordul, mintha a hullámvasút első nagy emelkedőjén száguldanék át.

Hiányozni fog George.

– És minek van a szárítókötél?  – mondja Ruthie May. – Miért csapkodja így a karját?

 – Honnan jön ez a sok ember? – kérdezi Deborah, az ügyvéd.

Gerald elkezd vigyorogni. – Cassie, édes… szerintem ez látnod kell.

Megrázom a fejem. Nem akarom látni.

Mert ha meglátom, reménykedni kezdek, és ha reménykedni kezdek, akkor megint össze fogok törni.

– Gyere, gyere. – Ruthie May az oldalamhoz rohan és megragadja az egyik karomat.

Maud megfogja a másikat.

– Mi a … – kezdem.

– A legjobbat feltételezzük az emberekről – közli Ruthie May.

Kihúznak az ajtón, hogy ránézzek a térre, ami lassan megtelik emberekkel. A legtöbbjük a gyár felől jön, de más irányokból is érkeznek.

Ryan a tér közepén van, amit elválasztott egy szárítókötéllel. Még akkor is, ha egy féltömbnyire van tőlem, az állkapcsán lévő eltökéltség láttán kiszökik a levegő a tüdőmből, amikor a tekintetünk találkozik.

– Bejelentenivalóm van – kiáltja. Hangja magával ragadó és a tömeg moraja elül.

– Ó. Kitette InstaChatre – suttogja Ruthie May. – Jöjjön mindenki a térre. Kurva nagy bejelentenivalóm van.

– Shh! – pisszeg Maud.

– Cassandra Mae Sunderwell nem szabotálta a Sunshine Toyst. Ezt biztosan tudom és mindannyiótoknak tudnia kellene – jelenti be Ryan.

Zúgolódás támad a tömegben.

– Én itt állok, a vonalnak ezen az oldalán, mert a Cassie Csapat tagja vagyok. Én hiszek neki. A seriff nem, de ő téved. És bárki, aki nem hisz neki, szintén téved.

A kezem a torkomhoz repül, megrángatom a pólóruha nyakát, amit azután vettem fel, hogy kiengedtek a kórházból. Mi a fenét csinál?

– Nem érdekel, mit gondolsz a Sunshine Toys-ról – folytatja –, ha nem vagy hajlandó kiállni egyikünkért, amikor bemártják, akkor nem vagy a barátom vagy a szomszédom. Szóval csatlakozhatsz hozzám a Cassie Csapatban vagy lehetsz a történet rossz oldalán. Melyik legyen?

– Ez tényleg megtörténik? – suttogom.

– A nemjóját – mondja Gerald, miközben Happy Cat lakosai bizonytalanul néznek egymásra.

Ruthie May majdnem kiesik a cipőiből izgalmában. – Állást foglal – suttogja.

– Melletted – teszi hozzá Maud. – Tudod, mit szeretnek az emberek Ryanben? Sosem foglal állást. Ő az a srác, aki él és élni hagy, aki megpróbál mindenkit boldoggá tenni.

Pislogok.

– Ki van velem? – követeli Ryan. – Ki van a Cassie Csapatban?

– Én igen – jelenti ki Blake, Ryan mögé lép.

– Én is. – Jace is csatlakozik Ryanhez.

– Én! Én! – Ruthie May átvág a téren, Mauddal a nyomában.

Gerald megszorítja a vállam, mondván – Sose leszek a Szexjáték Gyár Csapat tagja, de a Cassie Csapaté igen – és a felesége után siet.

A tinédzserek, akik feltalálták a dildófocit, egymást fellökve sietnek Ryan mellé, és hamarosan Olivia is csatlakozik. Aztán Emma June és Tucker.

Aztán Savannah szomszédjai az utca túloldaláról.

Neil a gyár laborjából.

A farmer, akit véletlenül megkereszteltem a jégkásám darabkáival.

A pár, akik a Kennedy Családi Napközi tulajdonosai, ahol az egész világon a legkedvencebb kávémat kaptam.

– Sok hibát követtem el – jelenti ki Ryan. A hangja egyenletes, áthallatszik a téren. – Valószínűleg még sokkal többet fogok. De soha többé nem fogok kételkedni Cassie-ben. Ő okos. Kedves. Neki van a legtisztább szíve mindenki közül, akit valaha ismertem, és még ha fel is gyújtotta azt a gyárat – AMIT NEM TETT MEG –, akkor is átkozottul jó oka volt rá. És aki nem hisz neki közületek, akkor azt többé nem látjuk szívesen az éves O’Dell Halloween bulin.

Kollektív felhördülés hallatszik és legalább ötven ember siet a tér Cassie Csapatnak kinyilvánított része felé.

Lenyelem a torkomban formálódó gombócot, de nem tudom megállítani a szemeimet szúró forró könnyeket.

A jó hírét és hírnevét kockáztatja értem.

Gordon, az állatkitömő vág keresztül a téren és átbújik a szárítókötél alatt, hogy Ryan mellé csatlakozzon. Ahogy Carl is, aki tizenkét éve a város legházsártosabb öregje.

Néhány Sunshine Toys alkalmazott, akik nem mentek dolgozni, mert nem akarták, hogy lefotózzák őket az épületnél, masírozott oda mellé.

– Nem kell kedvelnetek a gyárat, hogy kedveljétek Cassiet – mondja Ryan. – Nem szeretem Tucker hangos motorját, de attól még kedvelem őt. Nem szeretem Carl harapós beagle-jét vagy a harcsát azon a helyen, ahová a szüleim gyerekkoromban elküldtek minden vasárnap vagy, hogy ebben a városban mindenki úgy él, hogy beleszól mások dolgába. – Elhallgat, a hangja elgyengül. – De szomszédok vagyunk. Barátok vagyunk, család. Vagy legalábbis azt gondoltam, így van. De ha mi, közösségként, nem fogadunk be egy olyan jó embert, mint Cassie, akkor nem hiszem, hogy tovább is a része akarok lenni ennek.

A Cassie Csapat térfél annyira tele van emberrel, hogy meg kell nyújtani a szárítókötelet, hogy elférjenek azon az oldalon.

Megdörzsölöm a szemem, egyszerre érzem magam butának és megrendültnek.

Csapj be egyszer, emlékeztetem magam, ahogy Ryan átverekszi magát a tömegen felém. Csapj be egyszer…

Kivéve, hogy megértem.

Ryan egy védelmező, mindig az volt. Gondoskodik azokról az emberekről, akiket szeret, és a dráma, a veszély a gyárban fenyegetést jelentett azokra a dolgokra, amiket a legfontosabbnak tart.

És ez az otthona.

Egész életében ez volt az otthona.

De még mindig hajlandó ezt mind feladni – otthont, családot, a közösségben betöltött helyét. Miattam. Egy második esélyért.

És te hiszel a második esélyekben, csajszi, suttogja a belső énem, ahogy Ryan megáll előttem a járdán. És talán a belső énem egy kicsit okosabb lett, mióta először a városba jöttem.

– Cassie – suttogja Ryan, a nevem imádság az ajkain. – Mondhatom, hogy bocsánat, a végtelenségig is, és még az sem lenne elég, hogy elmondjam, mennyire sajnálom azt, ahogy ma reggel viselkedtem.

Magam köré fonom a karjaimat és elpislogom a friss könnyeket, elnézek a feje fölött a téren lévő emberekre. Valaki elindította a telefonján a „We Are Family” című számot, és mások feltartják a zseblámpa alkalmazásokkal megnyitott telefonjukat és ringatóznak a zenére.

Ez a város annyira… tökéletes.

Vicces és bonyolult és, igen, néha borzasztó, de mégis… tökéletes.

– Cassie Csapat! – kiáltja Tucker.

– Csend legyen, hogy halljuk, tökfej – sziszegi Emma June.

Ryan lehajtja a fejét és a kezét keresztülfuttatja a zilált haján. Úgy néz ki, mint aki napok óta nem aludt. Nyilvánvalóan a reggelre virradó egymástól való elidegenedés olyan nehéz volt neki, mint nekem.

– Rendben van, ha örökké utálsz – mondja –, de azt akarom, hogy biztosan tudd, nem vagy egyedül. Te ideillesz, Cassie. Tudom, mennyit jelent neked a gyár. Mennyi mindent akarsz vele csinálni. Maradnod kell. Ragyogni. Fogadd el egész Happy Catet, a jót és a rosszat, de tudod, hogy ezek az emberek… – A hüvelykujjával a háta mögötti tömegre mutat, ami elkezdett énekelni. – Mögötted állnak. És ha nem akarsz tőlem semmit, akkor elmegyek. Ha ez kell a boldogságodhoz, akkor elmegyek.

– Ne! – Akkor sem tudnám megállítani az elfojtott kiáltást, ha akarnám. A szívem mélyéből fakad és kibukik belőlem. Megint letörlöm a hülye könnyeket.  – Ne – mondom újra, lágyabban. – Nem kell elmenned. Ez az otthonod.

– És a tiéd? – kérdi.

A gyönyörű szemeiben lévő fájdalom, bizonytalanság és megbánás, megöl engem. Köré akarom fonni a karjaimat és megígérni neki, hogy minden rendben lesz, de félek.

Szerelembe esni volt a könnyű rész. A szerelemért harcolni nehezebb volt, mint ahogy valaha is el tudtam képzelni. Mert ez a harc nem az volt, hogy felemelem az ökleimet, hanem hogy leeresztem a falaimat és sebezhetővé teszem magam a férfi előtt, aki olyan sokat jelent nekem. A férfi előtt, akiről most már kétség nélkül tudom, hogy a kezében tartja a szívemet.

Összetörhet engem. Nagyon könnyen.

De egésszé is tehet engem.

– George-nak hiányoznál – teszi hozzá.

A nevetésem félig zokogás. – Övön aluli volt.

Az ajkai félig felhúzódnak. – Kétségbeesett férfi vagyok. Elbasztam. Ezt tudom. És nagyon sajnálom.

Szipogok. – Igen. Tényleg elbasztad. Miért tetted ezt?

Felsóhajt, de nem rezdül meg a kutató tekintetemtől. – Bepillantást nyertem arról, hogy milyen lenne az, ha elveszítenélek téged és ez a frászt hozta rám. Annyira megrázott, hogy nem vettem észre, hogy rémülten menekülök, míg a bátyáim értelmet nem vertek belém. – Nagyot nyel. – Amikor veled vagyok, minden annyira helyes, Cassie. Például, életemben először ott vagyok, ahol lennem kell, azt csinálom, amit csinálnom kell. És ez az, hogy szeretlek téged, mindenemmel.

Az egyik öklömet a mellkasomhoz szorítom, ahol a szívem azzal fenyegetőzik, hogy lyukat üt a bordáimon át.

– Nem vagyok tökéletes – folytatja csillogó szemekkel –, és nem ígérhetem meg, hogy nem fogom megint elbaszni, de ha van bármi lehetőség arra, hogy adsz egy második esélyt, esküszöm neked, hogy azon fogok dolgozni, hogy olyan férfi legyek, akit megérdemelsz. Ha azt akarod, hogy a bocsánatkérésemet az újság címlapján nyomtassák ki, megteszem.

Az ajkaim megrándulnak. – Szerintem már hallotta az egész város.

Felnyög, pislogva bólint. – Igen. Valószínűleg igazad van. De… bármi más. Akármi mást. Nevezd meg, kicsim, és megteszem. Én csak – csak vissza akarok vonni mindent, ami ma reggel történt. Soha nem akartam elhagyni az ágyunkat. Ott akartam lenni veled, amikor szükséged volt rám. Mert te vagy a legfontosabb. És én csak olyan rohadtul sajnálom.

Rávetem magam, mert ez nem olyan ember, aki bántani akar.

Ez az én pasim.

Aki olyan tökéletlen, mint én, de aki megtesz minden tőle telhetőt és többet is azokért, akiket szeret.

– Állj – mondom, szorosan a karjaimba zárom. – Hagyd abba a bocsánatkérést. Megbocsátok. És szeretlek. Olyannak, amilyen vagy.

Kifúj egy reszketeg levegőt és megszorít, az orrát a hajamba temeti. – Szeretlek, Cassie. Annyira szeretlek, hogy fáj.

– Nem szabadna fájnia – mondom neki.

– Fáj, ha megbántalak.

– Megbocsátok neked – suttogom újra. – És sajnálom, hogy nem bocsátottam meg neked hamarabb. De még ha mérges is voltam rád, akkor is szerettelek. Mindig szerettelek, Rómeó.

– Dettó, Júlia.

Éljenzés tör ki mögöttünk, de én kizárom, és teljes erőmből ölelem Ryant.

Olyan sok embernek jelent annyi mindent, de ki törődik vele? Az hiszem, ennek az én feladatomnak kell lennie. És azt hiszem, nagyon oda fogom tenni magam.

Reménnyel teli csillogó szemekkel mosolyog rám.  – Nem tudom, mivel érdemeltelek ki téged.

– Te te vagy. Ez több mint elég.

Egy szőrös vadállat köröz a lábaimnál és csicsereg hozzám. Lenézek George-ra és ő visszamosolyog rám.

Ryan a hüvelykjével végigsimít az arcomon. – Hazavihetlek?

– Egy perc múlva.

Összevonja a szemöldökét. – Ha a seriffre vársz, akkor nyugodtan mondhatom, hogy most egy igazi bűnözővel van elfoglalva.

A megkönnyebbüléstől, amiről nem is tudtam, hogy szükségem volt rá, megrogyik a testem. Az egy dolog, hogy az egész város mellettem van. Azonban szükséges a bűnüldöző szerveket is meggyőzni, hogy távol maradjak a börtöntől. – Tényleg?

Ryan rám vigyorog. – George elkapott egy gyújtogatót.

– Jó fiú – mondom George-nak. – Ma este egy extra popcornt csinálok neked, és szeretném, ha mindent elmesélnél.

George nem tapsol a kezeivel, de csillogó gombszemein látszik, hogy alig várja, hogy ott legyünk, ahová tartozunk. Popcornnal. És Ryannel. És egymással, mint egy igazi család.

– Szóval, a hazamenetelről – mondja Ryan megfogva a kezeim.

Megint megrázom a fejem. – Nem. Előbb ez.

És mielőtt ellenkezhetne – nem, mintha akarna, elég határozott vagyok –, megadom a tömegnek, amit akar. Lábujjhegyre állok, hogy csókot nyomjak az ajkaira.

A gyors csók egy hosszú csókká alakul és hamarosan elfelejtem, hogy nyilvános helyen vagyunk.

De George nem.

Felmászik Ryanre, mintha fa lenne, szőrös fenekét közénk ékeli, mielőtt bármelyik ruha darabunkat az a veszély fenyegetné, hogy lekerül rólunk.

Nevetve szétválunk. – Oké, oké – mondja Ryan George-nak. – Szerzünk egy szobát.

Egész Happy Cat üdvrivalgásban tör ki mögöttünk és én rájövök, hogy találtam valamit, amim soha nem volt San Franciscóban.

Nemcsak igaz szerelmem van, hanem egy egész közösség szeretete.

De Ryan a kedvencem. Az én nagyon nagy kedvencem.

Ez még azelőtt is így igaz, hogy a fotók, amiken Steve-et bilincsben a seriff irodájába vezetik megjelent az InstaChaten néhány órával később. De amikor meghallom, hogy a pasim és a kukapandám hogyan mentette meg a napot, kétségem sincs afelől, hogy én vagyok a legszerencsésebb nő Georgiában.

– Ti, srácok – mondom kuncogva, ahogy a kommentek és birka emojik megjelennek az InstaChat poszt alatt. – Tényleg jól csináltátok.

Ryan megpuszilja a halántékomat, közelebb húz magához az ágyban. Nos, annyira közel, amennyire két ember közel lehet egy óriási mosómedvével az ölében. De George ragaszkodik ahhoz, hogy tartsa a tabletet, bár még nem jött rá, hogy működik a képernyő. De a briliáns kis csipogó számára ez csak idő kérdése, biztos vagyok benne.

– Bármit megtennénk érted – mondja Ryan. – Mindig mindent megteszünk érted.

Felvont szemöldökkel nézek rá. – Bármit?

– Bármit.

– Még összeillő kormányokat is a biciklidre?

Hátraveti a fejét és nevet, és én magamba szívom a számomra legkedvesebb hangot az egész világon.

– Érted? Határozottan. – Megint megcsókol és én mosolygok az ajkain.

Mert számomra sincs semmi olyan, amit meg ne tennék Ryanért.

És alig várom, hogy az életem hátralévő részét azzal töltsem, hogy ezt megmutassam neki.

 

HARMINCKETTŐ

Ryan

Egy hónappal később…

Fordította: Aiden

A karaoke estet a Vaddisznóban ma este valami sokkal érdekesebb dolog előzi meg: Cassie új – a Sunshine Toys számára készült –, játékalkalmazásának hivatalos bemutatója.

Jace múlt héten jelentette be a bulit az InstaChaten, és annyian jelezték, hogy részt akarnak venni az eseményen, hogy jegyeket kellett kibocsátani. Mióta Steve rács mögé került egy sor bűncselekmény miatt, többek között többrendbeli gyújtogatásért, Cassie elég népszerű lett errefelé.

És a gyár is egyre híresebbé vált, legalábbis bizonyos körökben.

Most, ahogy épp két limonádéval a kezemben verekszem át magam a tömegen Cassie-t keresve, úgy tűnik, minden sínen van. A barátok és szomszédok üdvözölnek, gratulálnak nekem, mintha én lennék az, aki valami különlegeset vitt véghez, pedig valójában a barátnőmé az érdem.

Ő találta ki, hogyan menthetné meg Savannah üzemét.

Elbűvölte a gyárat még mindig ellenző emberek jórészét, így azok beletörődtek a dologba, így ez az édes teremtés végül itt maradt.

Sőt, azt is elérte, hogy új embernek érezzem magam miatta.

Amíg haza nem jött, fogalmam sem volt róla, hogy mi hiányzik az életemből. Fogalmam sem volt, hogy egyáltalán létezhet efféle szerelem. Nem tudom, mihez kezdenék, ha meggondolná magát, és úgy döntene, hogy visszatér San Franciscóba.

Azon kívül, hogy utánamennék.

Nem beszéltünk még a munkahelyi dolgairól, de tudom, hogy úgysem lenne képes örök időkig távmunkában dolgozni. Mivel Savannah nincs itt, keresi a gyár általános igazgatói pozíciójára megfelelő személyt, és nagyon úgy fest, hogy a nővére nem tér vissza egyhamar az Egyesült Királyságból. És bár Cassie azóta már sokkal jobban megismerte a gyár termékeit, a nagy szerelme még mindig a játéktervezés.

Végre rálelek a tömegben, ahogy épp Ms. Pac-Man-t játszik, bár először is érdemes lett volna itt keresnem.

– Szia!

Odatartja az arcát egy puszira.

– Várj... még egy... éééés megvan! – szorítja ökölbe a kezét, majd megpördül, megragadja a képem, magához húz, és hosszan megcsókol. Eltartom magunktól a limonádékat, és elvigyorodom. Reklámpóló van rajta, amelyet kifejezetten az új Love Your Inner Sunshine app népszerűsítésére tervezett.

Az övé kék, Sunshine logóval az elején, amelyet egy cuki, barna hajú, szemüveges, ugráló lófarkas lány ölel.

Az enyém fekete.

Jace és Blake szürkét választott, Ruthie May pedig egy lila változatban pompázik.

Cassie szeme ragyog a boldogságtól, amikor elenged.

– Megdöntöttem a saját rekordomat – meséli.

– Ideje lenne felkészülnöd a beszédedre.

Az orrát ráncolja.

– Tudod, hogy nem véletlenül bújok a számítógép monitorja mögé, amilyen gyakran csak lehet.

– Igen, és azt is tudom, hogy meg tudod csinálni. Parancsolj – nyújtom át neki az egyik, párától gyöngyöző befőttesüveget. – Folyékony bátorság van benne.

– A bátorság vagy a limonádé része teszi ennyire finommá?

– Mindkettő.

Összekoccintjuk az üvegeket, és mindketten nagyot kortyolunk az italból. Átöleli a derekamat, és a mellkasomra hajtja a fejét.

– Mondtam már, hogy az első prognózis szerint egy héten belül megháromszorozzuk az eladást?

– Ez fantasztikus. Te vagy a fantasztikus.

– Nem. Én csak egy lány vagyok, aki azt szeretné, hogy a játékokon keresztül a világ jobban megismerhesse az orgazmust.

– Cassie! Cassie! Már várnak, hogy beszédet mondj, drágám – csap rá Ruthie May a karomra. – Engedd el, Ryan. Majd este hazaviheted. Add kölcsön nekünk egy pár órára.

Csillogó szemmel elvonszolja tőlem Cassie-t.

Követem őket, biccentek Geraldnak és Maudnak, amikor a bár végébe menet elhaladok mellettük. – Örülök, hogy eljöttetek – szólok oda nekik.

– A világért sem hagytuk volna ki – feleli Maud.

– Csak a jó szomszédság kedvéért jöttünk el – morogja Gerald.

Az elmúlt hónapban, amikor a leégett részleg újjáépítésén dolgoztak, hetente egyszer fánkot vagy muffint hozott a gyárba. Megveregetem a vállát.

– Te vagy a legjobb szomszéd.

A fickó elpirul. Maud boldog tapsikolásba kezd.

Én pedig fogom a pezsgősüveget, amit Jace nyújt felém a bárpultnál, és lecserélem a limonádémat valami ünnepélyesebb italra.

Még mindig aggódom érte, Ginger és a baba miatt, de valószínűleg ez már egész életemben így marad. Ideje hozzászoknom a dologhoz.

– Helló, be van ez az izé kapcsolva? – kérdezi a mikrofonnál Cassie, majd összerezzen. –Azta, de hangos vagyok.

Kuncogás morajlik végig a helyiségen, miközben Cassie a füle mögé tűri a haját, és hátrébb húzódik a mikrofontól. Ma este kibontva hagyta a haját, és alig várom, hogy éjjel újra beletúrhassak.

Történetesen ez mostanság az egyik legkedvesebb időtöltésem.

Megdörzsölöm a mellkasomat, mert eljött a pillanat.

Az alkalmazás volt az utolsó jelentős projekt, amit Cassie-nek be kellett fejeznie a Sunshine Toys számára. Rengeteget dolgozott, hogy lépést tudjon tartani a munkájával San Franciscóban, és hogy a Sunshine-t hat szinttel magasabbra emelje, mint ahol volt, amikor idejött. Fogalmam sincs, mi jön majd ezután, de sejtem, hogy nagy durranás lesz. Ahhoz képest, hogy milyen apró, Cassie mindig nagy dolgokat visz véghez.

– Csak szeretnék köszönetet mondani – mondja. – Mindannyiótoknak. Tudom, hogy az üzem nem a legnépszerűbb dolog a városban, de az a tény, hogy ti olyan emberek vagytok, akik összefogtok a barátaitokért és szomszédjaitokért, hogy segítsetek, még akkor is, ha az kényelmetlen, ez teszi a Happy Catet olyan fantasztikus hellyé.

Ruthie May felhuhog, Olivia pedig emeli a poharát, amelyben valami zöld trutyi van, ami úgy néz ki, mintha avokádós búzafű turmix lenne, amit valahogy becsempészett a bárba.

Bár esküdni mernék rá, hogy akár egy élő tehenet is behozhatna ide, és kombucha felest csinálhatna a hátán, Jace-nek az ellen sem lenne kifogása. Olyan dolgokat enged meg neki, amiket soha nem láttam, hogy más emberektől eltűrne, és határozottan van valami fura vibrálás kettejük között.

Cassie ismét a mikrofonhoz hajol.

– A szoftvervilágban hatalmas partikat tartunk az új termékek bemutatásakor, gyakorlatilag ezért is gyűltünk össze itt ma este. Hogy megünnepeljük a Love Your Inner Sunshine alkalmazást. De leginkább szerettem volna valami ürügyet, hogy veletek bulizhassak, srácok, azokkal az emberekkel, akik olyanok nekem, mintha a családtagjaim lennének, mióta visszatértem a városba.

Meleg mosolyt küld felém, amitől pezsgőbuborékok szállnak fel a szívemben.

– És tartozom egy vallomással is – teszi hozzá.

Az egész terem felélénkül, én pedig elfojtok egy mosolyt. Semmi sem kelti fel jobban az emberek érdeklődését, mint egy vallomás.

– Amikor először jöttem haza – kezdi –, nekem sem jöttek be a Sunshine termékei.

Kiegyenesedek, mint aki karót nyelt, a szemeim elkerekednek, mert ha azzal folytatja, hogy mesélni kezd arról, mit műveltünk néhány termékkel a múltkor...

– De rájöttem, hogy ez az egész többről szól, mint fizikai kielégülésről. Savannah álma az volt, hogy segítsen a nőknek erősebbé, bátrabbá és magabiztosabbá válni, és szerintem ez nemes dolog. Én mindannyiótoknak azt kívánom, hogy szeressétek magatokat – bátran és vadul –, a tökéletlenségeitekkel együtt. Mert megérdemlitek.

Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, miközben körülöttem mindenki meghatottan óóó-zik.

– Nem számítottam arra, hogy idáig jutok, hogy ennyit tanulok magamról, vagy, hogy ennyire jól fogom érezni magam, de életemben először úgy érzem, hogy ide tartozom. És mindenkit nagyon-nagyon szeretek.

– Ivott, igaz? – suttogja Ruthie May.

– Nem, Ruthie May, nem ittam – feleli Cassie. – De gondolkodtam, és napról-napra világosabbá vált, hogy itt az ideje döntenem a jövőmmel kapcsolatban. Hiszen bebizonyosodott a számomra, hogy a távmunka hosszú távon nem olyan dolog, amit nagyon élveznék.

Megáll a szívem. Ott, a Vaddisznóban.

De aztán rám mosolyog, és újra elkezd dobogni.

– Amikor Savannah és én gyerekek voltunk, részmunkaidőben voltunk itthon. De most már teljes munkaidős otthonnak érzem. Szóval, itt maradok a nyakatokon – húzza ki magát. – Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy bejelentsem: saját vállalkozásba fogok. Ha bármelyik üzlettulajdonos Happy Catben olyan alkalmazást keres, amivel új vásárlókat szerezhet, vagy szeretne egy új, elegáns weboldalt, én vagyok a ti emberetek. Emellett programozó tanfolyamot is indítok a gyerekek számára, hogy felkészítsem őket az életre. Tegyük vissza ezt a kis várost a térképre mindazzal, amiben közösségként jók vagyunk.

– Ó, engem érdekel! – lendül Maud keze a levegőbe. – Elkelne a segítség a pékségben, Cassie! Legelőbb a tészták terén.

– Állj be a sorba, Maud! – szólítja fel Blake. –  Jövőre nyit a borászatom. A család az első.

– Én is ugyanannyira családtag vagyok, mint te!

– Majd ha Cassie a bátyád házában lakik.

Mindenki nevet. A színpad felé indulok, mert ez a bejelentés mindenképpen pezsgőt kíván.

– Mivel tudjátok, hol találtok meg – mondja Cassie és megvonja a vállát, majd rám mosolyog –, kezdődjön a buli! Köszönöm!

Visszateszi a mikrofont, és egyenesen a karjaimba ugrik.

– Ez volt a legjobb beszéd, amit valaha hallottam – mondom neki.

Erre elneveti magát.

– Csak azért mondod, mert szerelmes vagy.

– És gyönyörű is volt. Pont, mint te.

Blake kettőnk közé furakszik, mielőtt megcsókolhatnám a barátnőmet.

– Add már ide azt az üveget. Nyissuk ki és ünnepeljünk – kacsint rá Cassie-re. – Tudtam én, hogy vele maradsz. Örülök, hogy hivatalossá teszitek a dolgot.

– Még vissza kell mennem San Franciscóba, hogy kipakoljam a lakásomat – mondja Cassie –, de utána azonnal visszajövök – pillant fel rám. – Szeretnél velem tartani? Kivehetnénk pár napot, és idegenvezetést is kapnál. Csak hogy belekóstolj a nagyvárosi életbe.

Nem válaszolok. Legalábbis nem szavakkal.

Túlságosan lefoglal, hogy megcsókoljam a nőt, akit életem hátralévő részében szeretni fogok.

Epilógus

Cassie

Fordította: Jane

A lábaim elfáradtak, és túl sok ember közé vagyok beszorítva a mólón, de a szívem tele van, és a késő délutáni szellő hűsíti az enyhe leégésemet. Hosszú napunk volt, miközben turistát játszottunk, és úgy érzem, mintha egy új oldalát ismerhettem meg annak a városnak, amelyet oly sok éven át otthonomnak hívtam.

Imádtam Ryan szemén keresztül látni.

Megbökdöstem, és az egyik oroszlánfóka felé mutatok. – Nézd! Próbálja lelökni a barátját!

Mindketten nevetünk, ahogy az óriási állatok az uszonyaikkal csapkodnak és ugatnak egymásra a hajódokkoknál. Hat másik oroszlánfóka továbbra is alszik, nem törődve a felfordulással, miközben egy másik megpróbál felkapaszkodni a fapadlóra, hogy napozhasson.

Ryan közelebb ránt, ahogy a derekam köré fonja a karját, és csókot nyom a hajamra. – A Golden Gate híd, a kovászos pékség, a Ghirardelli csokoládégyár, és az oroszlán fókák. A mai nap hihetetlen volt.

– Még nincs vége, uram. Még mindig van egy baseballmeccsünk. És holnap pedig borvidék.

– Ezt nem lehet visszavinni Happy Catbe. Biztos, hogy el akarsz menni?

– Igen – mondom, a kétségek legkisebb foltja nélkül. – Bármikor visszajöhetünk egy újabb túrára. De Happy Cat az otthonunk. Neked ott a helyed. Mindketten oda tartozunk.

Lehajol, és édes csókkal ragadja meg az ajkaimat. – Szeretlek, Cassandra Mae Sunderwell.

Megsimogatom borostás arcát, és mosolygok, az arcomon olyan széles terül el az öröm jele, hogy az már fáj. – Én is szeretlek, Ryan O'Dell.

Az oroszlánfókák mind ugatni kezdenek, és mindketten újra felnevetünk. Olyan komiszak, mint George, félbeszakítanak minket, ha túl közel kerülünk egymáshoz. Bár George esetében ez azért van, mert ő is be akar szállni a szerelmeskedésbe.

Oliviának talán igaza van.

Talán szüksége van egy saját, különleges hölgyre. Talán akkor abbahagyná az ajtó kaparászását, amikor Ryan és én kettesben vagyunk.

Ha már a magánéletről beszélünk…

Hátrafelé bólintok a fejemmel az Embarcadero, a mólók mellett lévő főszállás felé.

– Tudod, körülbelül két óránk van a meccs kezdete előtt, és a hotelünk épp itt van…

Általában csak ennyi kell ahhoz, hogy Ryan meginduljon hazafelé. Vagy egy hotelszobába. Vagy bárhova, ahol harminc perc magányra találunk.

De nem mozdul.

Ehelyett a szemeiből komolyság tükröződik, ahogy engem tanulmányoz.

– Csokoládé van az arcomon? – Elkezdem törölgetni az arcom, de elkapja a kezem, és mosolyogva megrázza a fejét.

– Nem, te csak... te teljességgel tökéletes vagy.

Az arcomat elönti a pír és még forróbb lesz. – Nem vagyok tökéletes, de te eléred, hogy úgy érezzem, mintha elég közel kerülnék a tökéletességhez.

– Akkor valamit csak jól csinálok.

– Mindent jól csinálsz.

Újra kinyitja a száját, de szünetet tart, és a tekintete ismét az enyémet kutatja.

– Mi az? – kérdezem halkan.

– Én csak… Még csak alig két hónap telt el, de nem emlékszem, hogy volt olyan alkalom, amikor nem voltál a részem.

Az amúgy is boldog szívem szárnyra kap és dalra fakad. – Pontosan tudom, hogy mire gondolsz. Mintha megtaláltam volna a hiányzó darabot, amiről nem is tudtam, hogy kerestem.

– Aggódtam, hogy ez túl korai, de... – Elhallgat, és megfogja a kezemet. Aztán térdre ereszkedik, amitől halk zihálással leesik az állam.

– Cassie, én mindig is szerettem volna világot látni. De amikor veled vagyok, te vagy a világ, amire szükségem van. Az életem hátralévő részét azzal akarom tölteni, hogy olyan boldoggá teszlek, amilyenné te teszel engem. Hozzám jössz feleségül?

Rávetem magam, és azt kiáltom: – Igen! Igen! – szinte még azelőtt, hogy befejezné a mondandóját. Könnyedén elkap, és megcsókol, ott térden állva a 39-es mólón, a körülöttünk lévő turisták mindannyian tapsolni kezdenek, és az oroszlánfókák a háttérben ünnepelve ugatnak.

– Még nincs gyűrűm... – kezdi Ryan.

Megrázom a fejem. – Nincs szükségem gyűrűre. Csak te kellesz nekem.

– Itt vagyok neked, Cassie. Mindig és mindörökké. Szőröstül, bőröstül.

Ez a férfi.

Otthont adott nekem. Segített nekem, hogy birtokba vegyem a szexualitásomat, szeressem magam úgy, ahogy eddig soha nem tettem, és legyen bátorságom elérni az álmaimat két kezemmel. És most a boldog örök együttlétet ajánlja fel nekem.

Nevetek, miközben szoros ölelésbe burkolózunk. – Nekünk lesz a világon a legjobb életünk.

– Amíg együtt vagyunk – ért egyet.

Felállok, és magammal húzom őt is. – Most pedig mehetnénk és eltölthetnénk azt a két extra órát a szállodában? – suttogom egy kacsintással.

– Bármit, amit a csajom akar – válaszolja.

És akárcsak azon az éjszakán, amikor először szeretkezett velem, most is a karjaiba vesz, és elvisz a fényes, csillogó jövőnk irányába.

 

VÉGE