HUSZONÖT
Cassie
Fordította: Aiden
– Cseresznye, lime... – nyalom meg újra a nyalókát, a szemem összeszűkül, ahogy próbálom meghatározni a titkos összetevőt. – Koriander?
George egy „ugye, csak viccelsz” pillantást vet rám, és felkap még egy szem szőlőt a szőrös kis pocakjáról, aztán megint a Macskasuttogóra terelődik a figyelme. Ahogy Ryan ígérte, szőrös kis barátom elragadtatottan figyel, és rám sem hederít.
De George egyértelműen befogadott, amit a nyelvemen olvadozó, figyelmes ajándéka is bizonyít. Tulajdonképpen nem is olyan rossz, tekintve, hogy a nyalóka szavatossága több éve lejárt, és legalább egy éjszakát a szemetesben töltött.
– Úgyis be volt csomagolva – emelem fel a részben megolvadt papírját, és szemügyre veszem. – Szóval valószínűleg nem fogok meghalni tőle, igaz?
George visszakaffog rám, én pedig elmosolyodom. Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy hamarosan egy olyan pasi ágyában fogok heverészni, akibe őrülten szerelmes vagyok, csevegek a házi mosómedvéjével, és épp az ország egyik csücskéből a másikba való költözésemet tervezgetem, San Franciscóból Happy Catbe, azt mondtam volna, hogy bolondokházában van a helye.
De a szerelem őrült dolog, azt hiszem.
A legjobb fajta őrültség.
Tuti, hogy Savannah is azt fogja hinni először, hogy megbolondultam, ám örülni fog neki, hogy itthon vagyok. Kiszámolom, hogy mennyi lehet az idő most az Egyesült Királyságban, és úgy határozok, hogy felhívom a nővéremet. Ez nem az a fajta hír, amit sms-ben kellene közölni.
Előrehajolok, kotorászni kezdek a padlón heverő pizsamanadrágomban, és előhalászom a mobilomat a hátsó zsebéből, ám a telefon éppen akkor szólal meg, én pedig ijedtemben sikkantva hajítom a szőnyegre.
George rosszallóan nyöszörög, miközben kikászálódom a készülék után az ágyból. – Tudom, tudom. De valószínűleg az apád keres, aki azért hív, hogy megbizonyosodjon róla, jól megvagyunk-e.
Ám amikor magam felé fordítom a kijelzőt, látom, hogy nem Ryan az. Egy számomra ismeretlen körzetszámról hívnak. Az első gondolatom az, hogy biztos valami automata lesz, de a spamközpontok általában jobban időzítenek, és egy hajnali ötkor befutó hívás elég fura ehhez, így kénytelen vagyok felvenni.
Megnyomom a válasz gombot, és a fülemhez emelem a telefont.
– Halló?
– Cassandra? – szól bele egy torzított robothang, és ahogy meghallom, kiráz a hideg.
– Kivel beszélek? – kérdezem, a szívem hevesen ver a torkomban.
– Egy barát. Vagy ellenség, attól függően, miképp kevered a kártyáid – feleli a hang, és folytatja, mielőtt szólhatnék, hogy nekem eszem ágában sincs kártyázni, sem vele, sem másokkal, akik megpróbálják bezáratni a nővérem üzemét. Mi másról lehetne szó?
– Nagyon figyelj, Cassandra. Kész vagyok mindent elmondani a rendőrségnek, amire szükségük van ahhoz, hogy a Sunshine Toysnál történt tűzesetet rád és a nővéredre kenjék.
– Baromság – csattanok fel, és a kezem remegni kezd. – Semmi bizonyítékod sincs, hiszen sem Savannah-nak, sem nekem nincs semmi közünk a tűzhöz.
– Mondod ezt te. De kinek fog hinni a rendőrség? Két olyan valakinek, akik alapból kívülállók, és nem is illenek ebbe a környezetbe? Vagy a bizonyítékoknak a te ujjlenyomataiddal és szemtanúknak, akik hajlandóak tanúskodni, hogy láttak téged ki-be járkálni a gyárból a tűz napján kora reggel?
– Azok az emberek nem mondanának igazat, és persze, hogy az én ujjlenyomatom van mindenhol a gyárban, hiszen ott dolgozom, zsenikém. Én…
– Nem akarok vitatkozni. Túl nagy szarban vagy, és az egyetlen kiút az, ha azt teszed, amit mondok, kisszívem. Ha nem szeretnél börtönbe kerülni, találkozzunk a gyárban harminc perc múlva, hogy megbeszéljük a feltételeket. Egyedül gyere, és még véletlenül se szólj senkinek erről a hívásról. Ha mégis megteszed, tudni fogom, és meghúzom a ravaszt. Amint elkezdem ledönteni a dominókat, annak az életnek, amit eddig ismertél, annyi, Cassie. Örökre. Szóval igyekezz és öltözz fel. Várni fogok rád.
Éles kattanás hallatszik, amikor a hívásnak vége. Káromkodom, összeszorítom az állkapcsom, és az ágyra hajítom a telefont.
George kíváncsian méreget, amikor beletúrok a hajamba, és ökölbe szorítom a kezem.
– Fogalmam sincs, mi legyen – motyogom, az ablak felé lépkedek, aztán vissza az ágyhoz, a szívem hevesen ver. – Nincs bizonyítéka – kizárt, hogy lenne –, de igaza van. Ha az emberek hajlandóak hazudni, és ez a seggfej manipulált valamit, hogy úgy tűnjön, mintha én állnék a dolog mögött…
Erősen az ajkamba harapok. Annyira szeretném felhívni Ryant, de csak annyit tehetek, hogy nem vetem magam a telefonom után.
De a fickó azt mondta, hogy megtudná, ha szólnék valakinek. Azt is mondta, hogy öltözzek fel...
A hideg futkos a hátamon, az ablakhoz sietek, és elhúzom a függönyt. De a karom annyira remeg, hogy háromszor is megpróbálom, mire sikerül.
– Épp csak hajnalodik – motyogom. – Talán csak feltételezte, hogy pizsamában vagyok, és azért mondta, hogy fel kéne öltöznöm.
De verdeső szívem ezt nem veszi be, és George sem, aki talpra gurul, és panaszosan szüttyög, miközben előhúzom Ryan egyik tréningnadrágját a fiókja mélyéről.
– Tudom, hülye ötlet – magyarázom a sikamacinak –, de muszáj odamennem. Nincs más választásom.
George panaszosan nyöszörög.
– Óvatos leszek, ígérem.
Elveszettnek tűnve huppan le a hátsójára az ágy közepén. Át tudom érezni...
Csendesen győzködöm magam arról, hogy a gyár olyan közel van a belvároshoz, hogy csak segítséget kell hívnom, ha a helyzet ijesztővé válik, magamra kapom a nadrágot, felhajtom a derekánál, és meghúzom a zsinórt. Egy fekete pólót veszek fel hozzá, aminek az elején az áll, hogy „Vadmalac vagyok és büszke vagyok rá”, és belebújok a tangapapucsomba, amiben a füvön keresztül jöttem át Ryan lakására.
Ha tíz percen belül be akarok érni a gyárba, igyekeznem kell. Nincs idő hazarohanni és átöltözni.
A francba. Tegnap belement egy szög a kocsim kerekébe, és azóta sem javíttattam meg a defektet. Muszáj biciklivel mennem. Ha teljes sebességgel tekerek, és levágom az utat, szűken, de oda fogok érni a megadott időre.
Jó lesz ez így. Csak csendesen, fekete ruhában bekerekezek, kiderítem, ki ez a seggfej, és már indulok is haza, amilyen gyorsan csak bírok.
Ha szerencsém van, még Ryan érkezése előtt ágyban leszek, a Sunshine Toys katasztrófát letudva, és ott ácsingózva a fényes jövő kapujában.
De ahogy teljes gőzzel tekerek a kora reggeli kísérteties csendben, és a nap még mindig olyan alacsonyan jár, hogy az ég majdhogynem fekete, minden sejtem azt sikoltja, hogy hibát követek el.
Egy ijesztő, potenciálisan végzetes hibát.
HUSZONHAT
Ryan
Fordította: Red Ruby
Jessie a fánkbolt előtt vár rám, kezét a HCFD széldzsekije zsebébe dugja, a szeles reggelre utalva. Most még hűvös van, de egy-két óra múlva, amint a nyári nap felbukkan a horizonton, gyorsan felmelegszik. Gondolatban feljegyzem, hogy kapcsoljam be a légkondicionálót, mielőtt visszabújok Cassie mellé az ágyba.
Mert vissza fogok jutni az ágyba Cassie mellé.
Bármit is akar Jessie megosztani velem, nem fogja megváltoztatni a véleményemet a jövőről a nővel, akit szeretek.
– Menjünk hátra egy kicsit? – Jessie a Dough on the Square Donuts és a szomszédos hullaház közötti sikátor felé biccent.
Elmosolyodom. – Teljesen álcázni akarod magad?
Jessie nem mosolyog vissza. – Csak nem akarom megkockáztatni, hogy más is halljon erről. Valószínűleg nem kéne megosztanom veled, de... – megvonja a vállát, de nekem nem okoz gondot kitölteni a gondolati réseket.
Olyan vagyok neki, mint egy kisöcs. Jessie benne volt abban a csapatban, amelyik kihúzott a tűzből, ami majdnem az életemet követelte egy hatalmas füstmérgezés miatt, és az óta is egy kicsit kivételezik velem. Igen, ő a főnököm, de egyben a mentorom és a barátom is. Ő is szabálykövető, és a tény, hogy ezért hajlandó áthágni a szabályokat, összeugrik tőle a gyomrom, miközben bólintok, és követem őt az épület oldalához.
– Néha úgy érzem, mintha ez egy figyelmeztetés lenne, amit inkább figyelmen kívül hagyok. – A halottasház oldalsó bejáratához vezető rámpa felé mutat, amely mindössze néhány méterre van a pékségtől. – A fánkok következményei meg minden.
Egyetértően mordulok. – Igen, azt hiszem, ma kihagyom a fánkot.
– Te jobb ember vagy nálam. Az élet túl rövid ahhoz, hogy kihagyd a lekváros fánkot. Főleg, ha málnalekváros.
Keresztbe teszem a karom, és Jessie arcát tanulmányozom a sikátorba beáradó utcai lámpa fényében. – Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne legyél hűséges azokhoz az emberekhez is, akiket szeretsz. Árulónak érzem magam, hogy itt vagyok.
– Tudom. Sajnálom, hogy így alakult. De… – előhúzza a telefonját a zsebéből, és végigsimítja, majd beüti a kódot, hogy feloldja a képernyőt. – Hallgasd meg magad.
Rákoppint egy hangfeljegyzésre, és egy ismerős hang recseg a levegőben. Nem túl jó a kapcsolat a felvételen, de abban a pillanatban tudom, hogy Cassie az, amint azt mondja: – Minden rendben lesz. Jobb, mint rendben. Erősebben fogsz kijönni ebből az egészből, mint valaha. Semmi kétségem afelől.
A vonal másik végén lévő személy zokog, és Cassie halk, cuppogó hangon fejezi ki együttérzését. Amikor újra megszólal, a szavai tele vannak érzelemmel. – Ó, édesem, annyira sajnálom. Utálom, hogy bántott téged. Legszívesebben most azonnal odarepülnék, a hazug, csaló, birkamocskos nyakára tekerném a kezem, és megfojtanám.
– Ez birkabántalmazás – jajgatta Savannah. – Azt mondta, hogy szerelmesek, de egy báránynak nincsenek érzései. Nem úgy. Egy birka nem tud választani, Cassie. Egy birka csak egy birka!
– Tudom, tudom. – Cassie morog. – Argh. Annak a hátborzongató alaknak börtönben lenne a helye.
Savannah következő zokogása keserű nevetésben végződik. – Igen, persze. Steve még mindig a közösség oszlopos tagja. Senki sem akarja elhinni. Én vagyok a deviáns, akinek egy szexjáték gyára van. Egy szaros szexjáték gyár, amely valószínűleg az év végére tönkremegy.
– Ez nem igaz – mondja Cassie. – Jól mennek a dolgok, te magad mondtad ezt a múlt héten.
– Nem elég jól, és túl fáradt vagyok ahhoz, hogy most helyrehozzam. Elvesztettem a hajlandóságomat, hogy érdekeljenek az orgazmusok. Utálom az orgazmusokat. Utálom a szexet. És utálom a birkákat. És gyűlölöm a fél várost, amiért ennyire szeretik Steve-et. Még csak nem is hisznek nekem. Mindent utálok.
Cassie egy hosszú másodpercig csitító hangokat ad ki, Jessie és én pedig kellemetlen pillantásokat cserélünk. Rossz érzés, hogy egy magánbeszélgetést hallgatok ki, de feltételezem, hogy közel járunk az állítólagosan terhelő részhez, és ezt a megérzésemet Savannah zokogása is megerősíti: – Csak el akarok menekülni, Cass. Felgyújtani az életemet, elfutni, és hagyni, hogy elégjen.
Fintorogva ráncolom a homlokom. Ha ez a bizonyíték, akkor keményen próbálkoznak. Savannah egyértelműen átvitt értelemben beszél, nem szó szerint. Éppen ezt akarom mondani, amikor Cassie hangja ismét felcsendül.
– És ha erre kerül a sor, segítek neked, oké? De előbb hadd menjek le, és helyettesítselek. Elutazhatsz, én pedig vigyázok a gyárra, amíg távol vagy. Így lesz időd meggyógyulni, mielőtt eldöntenéd, hogy mit akarsz valójában csinálni.
– Felégetni – motyogta Savannah. – Égesd fel az egészet!
– Oké, oké – nyugtatgatja Cassie. – Majd kitalálunk valamit. Csak ne csinálj semmi őrültséget, mielőtt odaérek segíteni, oké?
Jessie megérinti a befejezés gombot. – Van még más is, de ez a lényeges rész.
– Ez túlzás, főnök – mondom, és megrázom a fejem. De nem tagadhatom, hogy a fejemben ott suttog a kétely, ami korábban nem volt ott. Még mindig kilencven százalékig biztos vagyok benne, hogy ez egy ártatlan, kontextusból kiragadott beszélgetés, de...
– Az – ért egyet Jessie. – És ahogy a telefonban is mondtam, a bíróságon nem fogadható el. De az ujjlenyomatok, amelyeket a vegyszeres hordókról vettek le, amelyeket Briggs seriff tegnap talált a szeméttelepen, elegendőek lesznek ahhoz, hogy Cassie-t nehéz helyzetbe hozzák.
– Milyen vegyszeres hordók? – kérdezem, a kezemet a csípőmre teszem.
– A seriff névtelen tippet kapott egy aggódó polgártól, valószínűleg ugyanattól, aki ezt a beszélgetést küldte neki.
– Egyébként hogyan jutott a kezükbe ez a beszélgetés? – kérdezem, és ujjammal Jessie telefonjára bökök. – Az egyértelműen magánjellegű volt.
Jessie vállai megemelkednek, majd leereszkednek. – Nem tudom. Talán valaki rögzítette a gyárból kimenő hívásokat. Vagy talán valaki gyanította, hogy Savannah a határán van, hogy valami veszélyeset tegyen, és lehallgatta a telefonját.
– Zavaros. És nem olyasvalaki, akinek hajlamos vagyok hinni. Ha ennyire igazak és aggódnak, miért nem lépnek elő az árnyékból?
Mielőtt Jessie válaszolhatna, szirénák jajveszékelése visszhangzik a téren. Még időben megfordulunk, hogy lássuk, amint egy tűzoltóautó elszáguld mellettünk, és kisietünk a sikátorból.
– Felhívom a diszpécsert, meglátjuk, mi a helyzet – mondja Jessie, de én már tudom, mi a helyzet.
Vagyis, hogy mi gyulladt ki.
A Main Street végéből felszálló füst akár a postahivatalból vagy a preparátorboltból is jöhetne, de ösztönösen tudom, hogy nem. Ez a Sunshine Toys.
Ég.
Megint.
HUSZONHÉT
Cassie
Fordította: Maya
Idióta vagyok.
Amikor megérintettem, éreztem, hogy az ajtó meleg, de mégis bementem. Benyomultam, és megszédített az áporodott szagú folyadék, amelyet valaki az ajtó fölé helyezett, és most csapdába estem egy füsttel teli szobában. Valami lángra lobbant a személyzeti öltözőben és most beragadtam egy füsttel teli terembe. Rángatom a kilincset, teljes súlyomat beleadva, de az nem mozdul, és hamarosan túl erősen köhögök ahhoz, hogy egyenesen álljak.
Térdre rogyok, és mély levegőket veszek. Itt lent tisztább a levegő.
Néhány pillanat múlva kitisztul a fejem, és négykézláb indulok a személyzeti mosdók felé. A női mosdóban van egy ablak. Magas és szűk, de van rá esély, hogy át tudok jutni rajta. Ha nem is sikerül, legalább a ruhámat átitathatom vízzel, és meghúzódhatok a távoli fülkében, amíg a felmentő sereg megérkezik.
A tűzoltóság hamarosan itt lesz, mielőtt a tűznek esélye lenne túlságosan veszélyessé válni.
Biztos vagyok benne, hogy bárki is gyújtotta, erre számított.
Valaki szándékosan gyújtotta ezt a tüzet, jövök rá egy pillanat alatt. Lángra lobbantotta, és aztán idehívott engem, hogy pont a közepén legyek, amikor Happy Cat legjobbjai megjelennek, hogy eloltsák.
Dühös leszek – nagyon dühös –, aztán benyomulok a fürdőszoba ajtaján, és éppen akkor nézek fel, amikor egy pár cipő eltűnik a nyitott ablakon keresztül.
Olasz papucscipő.
Kibaszott olasz papucscipő.
Ismerem azokat a cipőket. Savannah vette azokat a cipőket, amikor legutóbb San Franciscóban járt nálam.
Ajándékba.
A birkabaszónak.
– Steve! – A neve rekedten hangzik a füsttől érdes torkomból, és a követelésem, hogy vonszolja vissza a seggét, és vallja be, mit tett, köhögési rohamban végződik. Becsukom magam mögött a fürdőszoba ajtaját, de a füst még mindig bejut valahogy.
Egy szellőzőnyíláson? A mennyezeten át?
Fogalmam sincs róla, de mire köhögve végig mászok a WC kagylók sora között, hogy elérjem az ablakot, már szédülök, a tüdőmben olyan érzés van, mintha belülről kaparnák. Felállok, az ablakpárkány felé nyúlok, de túl alacsony vagyok. Alig tudok ráfogni, és kizárt, hogy legyen erőm felhúzni magam. Még egy tökös hegymászó is, aki akkora, mint én, megküzdene ezzel, és én nem vagyok egy tökös csávó.
Egy idióta vagyok. Egy poshadt létől bűzlő valaki, aki a tüdejét is kiköhögi a mosdó padlóján, és csak imádkozni tud, hogy valaki jöjjön és mentse meg, mielőtt túl késő lenne.
Az ösztöneim azt súgják, hogy Steve nem akart megölni – csak jól és rendesen bemártani –, de lehet, hogy ez nem számít.
Most és itt vége lehetne az életemnek, a fejem kóválygott, ahogy lecsúsztam a fal mentén, könnyek csípték a szemeimet. Meghalhatok, és Ryan soha nem fogja megtudni, miért hagytam el az ágyát, vagy hogy kerültem ide. Talán még azt is feltételezné, hogy tényleg én állok mindezek mögött, és hogy...
Nos, ez talán a legszomorúbb dolog a világon.
A mellkasom összeszorul, annyira feszít és fáj. És azután megszédülni kezdek, és a fehér csempére csúszom, hogy szundikáljak egyet, miközben olyan látomások járnak a fejemben, hogy Steve-et száz apró vasvillával szurkálják, miközben démoni bárányok szteppelnek a gerincén.
Aztán nincs semmi.
Csak füst és köd van, és egy zümmögő hang, erősen és kitartóan a fülemben.
És aztán hirtelen egy hordágyon ébredek odakint a halványkék reggeli ég alatt, egy oxigénmaszkkal az orrom és a szám előtt, Ryan pedig az aggodalom, a fájdalom és az undor olyan keverékével bámul le rám, hogy megszakad a szívem.
Összetörve, csitt-csatt.
Pontosan félbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése