22 - 23 - 24. fejezet

 

HUSZONKETTŐ

Ryan

Fordította: Katie

A legtöbb reggelen úgy ébredek, hogy egy harminc kilós mosómedve a fejemen töltötte az éjszakát, aki valamikor az éjszaka közepén kitúrt a párnámról, emiatt pedig beállt a nyakam.

De ezen a reggelen ez baromira nem érdekel, mert most nevetségesen, felháborítóan és bosszantóan boldog vagyok.

Elmosolyodom, majd a mosolyból vigyor lesz, amikor ráébredek a meleg súlyra a mellkasomon. Cassie hozzám bújik, a lábai az enyémek közé gabalyodtak és a kezével átölel. Bevillannak a múlt éjjel történtek, amik a boldogság lángját egy őrületes tábortűzzé élesztik.

Sok hihetetlen nővel voltam már, de egyik sem közelítette meg a tegnapit.

Egyik sem volt hozzá fogható.

Lepillantok, Cassie szemhéja remeg alvás közben, és azon tűnődöm, hogy lehetséges, hogy minden alkalommal, amikor ránézek egyre szebb. Még így is, hogy a szemfestéke elmaszatolódott a szeme alatt és a haja kócosan keretezi az arcát, órákig lennék képes nézni őt.

Sajnálatos módon egy zsémbes hang kiránt az ábrándozásból, aminek a hangszíne egyértelműen jelezi, hogy ideje abbahagyni a heverészést. Legalábbis annyi időre, míg nem adok neki reggelit.

– Öt perc – suttogom, és ellököm George mancsát a homlokomról.

Válaszként csicsereg valamit mosómedvéül, majd célba veszi az orrom. Megcsípi a hegyét, mielőtt megpróbálja az egyik ujját az orrlyukamba dugni, amivel tudja, hogy kibaszottul ki tud üldözni a világból.

– Nem, George – dörmögi Cassie álmosan. – Megválaszthatod a barátaidat, és túrhatod a saját orrodat, de nem bányászhatsz a barátaid orrában.

George meglepetten gurgulázik – nyilvánvalóan eddig nem vette észre, hogy nem csak ketten vagyunk az ágyban –, legurul a párnámról, egy puffanással földet ér, majd felvinnyog.

Cassie tágra nyílt szemekkel a könyökére támaszkodik.

– Ó, ne! Jól van?

– Igen – mondom vigyorogva, miközben George ingerülten károg, egyértelművé téve, hogy nem ért egyet a kijelentésemmel. – Olyan, mint egy macska. Mindig a talpára esik. Vagy a fenekére. De figyelembe véve, hogy mekkora a hátsó fertálya, mindig puhán landol.

Cassie kuncog.

– Ezen már elgondolkoztam. Kicsit kutattam a Google-on és nem hiszem, hogy a mosómedvéknek ilyen… puhának kellene lennie.

George megint károg, mi pedig hangosan felnevetünk.

– Tudom – mondom és közben annyira vigyorgok, hogy az izmok az állkapcsomban sajogni kezdenek. – A doki állandóan nyaggat, hogy fogjam diétára, de ha kisebb adagokat adok neki, akkor elmegy kukázni. Talán többet kellene sétálnunk. Vagy újra tricikliznie kellene.

– Te most szórakozol velem – néz rám hunyorogva, miközben felteszi a szemüvegét. – Ezt nem hiszem el. George nem tud triciklizni.

– George nagyon is tud triciklizni. – A levegőbe emelem a kezem és megesküszöm, hogy ez az igazság, ő pedig kétkedve húzza a száját. – Átalakítottam Blake régi járgányát. Ha akarod elvihetjük később egy körre. – Átkarolom a vállát és a puha, meleg testét közelebb húzom magamhoz, közben azt kívánom, bár ne vette volna fel a pólóm múlt éjszaka. Annál, hogy Cassie-vel ébredek az ágyban csak egy dolog jobb, ha a meztelen Cassie mellett ébredek. – Úgy értem, ha van kedved velünk elütni az időt.

Elmosolyodik.

– Aha. Benne vagyok. Nagyon jó volt veled tegnap éjszaka.

– Fantasztikus volt veled a múlt éjszaka – mondom, majd végigcsúsztatom a kezem a testén és a fenekébe markolok. – Az eddigi legjobb éjszakám volt.

Elvigyorodik, amitől az arca még szebb lesz.

– Persze. Le merem fogadni, hogy ezt mondod minden lánynak.

Megrázom a fejem, a hangom komoly, mint egy szívroham.

– Nem. Nem szokásom.

– Nem? – suttogja, majd közelebb hajol. – Esküdj, hogy az igazat mondod vagy így görbülj meg.

– Esküszöm, vagy így görbüljek meg – mutatom, majd a hajába túrok. Másodpercekre vagyok egy jó reggelt csóktól, amikor George az ágy végébe ugrik és fenyegetően sziszegni kezd.

Cassie ijedten elhúzódik tőlem, védekezőn maga elé húzza a takarót, miközben én bocsánatkérőn nézek rá.

– Nem, George. Viselkedj! Egy perc és kapsz reggelit.

A reggeli szóra George hegyezni kezdi a füleit, Cassie pedig felnevet.

– Együtt érzek veled, George. Én is farkaséhes vagyok.

Cassie szavaira az én gyomrom is korogni kezd.

– Múlt éjszaka nem jutottunk el a vacsoráig, ugye?

Cassie megrázza a fejét, a szemei csillognak, miközben azt mondja:

– Nem. Nagyon el voltunk foglalva más dolgokkal.

Elvigyorodom.

– Jól mondod. De sokkal jobb volt, mintha vacsoráztunk volna.

– Nem kicsit – mondja, majd felnevet, amikor a gyomra hangosat mordul. – De most nagyon kellene egy energia löket.

– Mindenképpen oda kell figyelnünk az energia szintedre. – Értek egyet és lerúgom a takarót, hogy felkeljek. – Később pedig gondoskodom róla, hogy a megfelelő dologgal égesd el.

– Jól hangzik. – Egy pillanatra összeszorítja az ajkait, mielőtt gyorsan kiböki, amit mondani akar. – Köszönöm, hogy az első alkalmat ilyen tökéletessé tetted. Sokkal jobb volt, mint amilyennek bármikor is elképzeltem és tudom, hogy mindez csak miattad volt.

Hozzá hajolok és az ágyra támaszkodom.

– Nem igaz. Ketten kellettünk hozzá, Sunderwell. A kettőnk közötti kémia.

Összerándul.

– Ó, teljesen elfelejtettem… haza kell mennem, hogy átöltözzek. Besegítek a laborban, mert a személyzet fele a sajtó elől bujkál.

– Nem tudsz ellógni? Ma nem dolgozom, semmi dolgom, de csinálhatok reggelit és kényeztethetlek.

– Azt hiszem tegnap este is ezt csináltad – mondja, közben elpirul.

– Az nem kényeztetés volt, hanem színtiszta élvezet – mondom, a hangom pedig rekedt lesz miközben eszembe jut milyen érzés volt a szám a lába közt, az édes íze, a vágy és ahogy elélvezett.

Még jobban elvörösödik válaszul és ez annyira aranyos, hogy nem bírok magammal, egy csókot nyomok a gödröcskéjére, mire az ágy végéből felháborodott visítás hallatszik.

– Jól van már – dörmögöm, majd Cassie-re kacsintok. – Meg se moccanj. Hozom a reggelit és ígérem, hogy mindenféle zavaró szőrgombóc nélkül. Ha már nem tudlak rábeszélni, hogy maradj, legalább azt engedd meg, hogy mielőtt elmész, megetesselek.

– Azt hiszem, meg tudnál győzni. – Engem néz, miközben felveszek egy pizsamanadrágot és felkapok egy pólót a komódból. Azt kívánom, hogy George bár maradt volna ki éjszakára és jó mosómedvéhez hűen kukázott volna reggelig. Cassie tekintetétől le akarom dobálni a ruháim, nem felvenni. – Ha segítenél egy kis ötleteléssel két kényeztetés közt, megoldható lenne. El akarok küldeni egy listát app ötletekkel a virtuális asszisztensnek Bangkokba legkésőbb ma estig, így elkezdheti a munkát, én pedig majd később megcsinálom a cicomázást.

Bólintok, miközben az ajtó felé hátrálok. George a fém tálját a padlóhoz ütögeti, így ebben a rettenetes kakofóniában válaszolok.

– Benne vagyok. Jól hangzik. Te is segítettél nekem, most én segítek neked.

Felvillanyozva néz rám.

– Aha. Pont ugyanaz. Csak itt számok vannak a forrasztó helyett.

George felüvölt, mintha nyúznák és Cassie felnevet, majd kikel az ágyból, kezével hessegető mozdulatokat tesz.

– Menj. Etesd meg. Csinálok kávét. Túl izgatott vagyok a szabadnapom miatt, hogy ágyban maradjak.

Sajnálom, hogy nem marad az ágyban, de nem sokáig. Ahogy Cassie a konyhámban tesz-vesz mindössze a pólómat viselve, amiből időnként kivillannak a combjai, egy szavam sem lehet panaszra.

Fél óra múlva leül mellém a konyhaszigethez, felkap egy villát, beleszúrja a tojásba és a szalonnába, amiket egy öntött vas serpenyőben készítettem el. Boldogan felnyög.

– Ó, ember. Azt hiszem, még soha nem ízlett ennyire reggeli.

– Az öntött vas serpenyő az oka – mondom és betömök egy szalonnát. – És az éhezés. Ez része a tervemnek. Gondoskodom róla, hogy farkaséhes legyél, így aztán bármit is kapsz, ízleni fog, mintha egy étteremben készítették volna el.

– Apropó étterem… Most, hogy együtt töltjük a napot, arra gondoltam, hogy elmehetnénk egyet biciklizni, mielőtt George-ot is magunkkal visszük. Úgy értem, ha tojást és szalonnát reggelizel, muszáj betolni egy fahéjas tekercset is.

Elvigyorodok.

– Tetszik, ahogy gondolkozol, Sunderwell. – Hozzáhajolok, a szám alig pár centire van a fülétől. – Az pedig, ahogy megcsókolsz, még jobban.

– Detto. – Lassan és szexin csókol, a nyelve az enyémet kényezteti, azt sugallva, hogy minden jobb egy kis szalonnával. Még a perzselő, forró csókok is.

Reggeli után felöltözöm és kiviszem George-ot az udvarra, amíg Cassie hazaugrik, hogy lezuhanyozzon és beszól az irodába, hogy otthonról dolgozik. Miközben meglocsolom az uborkákat, bejelentkezem a város InstaChatjére, hogy megnézzem, van-e valamilyen új pletyka, ami éppen borzolja az idegeket. Cassie és a seriff beszélgetése kitudódott, és a szemben álló táborok közt egyre jobban elfajultak a dolgok.

Elég egy pillantást vetni Cassie arcára, miközben felém kerekezik és tudom, hogy ő is látta.

– Nem kellett volna megnéznem – mondja, a szája sarka lekonyul. – El sem hiszem, hogy vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy Savannah-nak vagy nekem bármi közünk is van a tűzhöz vagy a tér szétveréséhez, vagy bármi máshoz. Soha nem tennénk kockára senki életét. Vagy éppenséggel a céget, amit kemény munkával épített fel.

– Tudom – mondom, mindenféle kétség nélkül. Múlt éjszaka nem csak pokolian szexi volt, hanem intim és kitárulkozó. Cassie leengedte a falait és beengedett, megmutatta a szívének a tisztaságát. Nem képes arra, hogy megtévessze az embereket, ami miatt valószínűleg még nehezebb felfognia a helyzetet. – Az emberek olyannak látják a világot amilyenek, nem olyannak, amilyen te vagy, ugye tudod? Nem tehetsz róla, hogy ennyire meg akarják látni a rosszat a másikban, még akkor is, ha szó sincs ilyesmiről.

Összeráncolja a szemöldökét, nagyokat pislog.

– Igazad van, de ettől még elszomorít. Eddig nem tűnt fel, hogy ennyi keserű ember van Happy Catben. Talán nevet kellene változtatniuk. Mondjuk Cinikus Catre.

– Mit szólsz a Pesszimista Cathez?

Összeráncolja az orrát.

– Vagy Házsártos Borz? A cicát ki kellene hagyni.

Elmosolyodom.

– Az már túl sok lenne. A borzok nem házsártosak amúgy is?

– Nem vagyok annyira közeli kapcsolatban eggyel sem, hogy tudjam a választ a kérdésedre. – Lehajtja a fejét és George felé fordítja a figyelmét, aki éppen a paradicsomokat tisztogatja, amiket Honey Goldból lopott el. Csak emiatt tartok egy vizes tálat idekint. – Te mit gondolsz, George? Van pár borz ismerősöd?

George bekapja a paradicsomot, rágni kezdi és közben úgy néz ki, mint aki elgondolkodott a kérdésen. Cassie válaszul elmosolyodik.

– Bárcsak tudna beszélni. Biztos vagyok benne, hogy az a sok minden, ami a fejében kavarog elképesztene minket.

– Ebben nem vagyok biztos. Azt hiszem, hogy a legtöbbször csak arra gondol, hogy mit evett, éppen mit eszik és mikor fog legközelebb enni.

– Ha őszinték vagyunk ez az emberek felére igaz a városban – mondja vigyorogva, miközben a kormányra támaszkodik a karjával. – Köztük rám is. Nem érdekel, ha nem kívánatos személy vagyok. Még mindig akarom azokat a fahéjas tekercseket. És még több kávét. – Megütögeti a kulacs tartót, amit én szereltem fel neki az első randink utáni napon. – Ezt pedig köszönöm. Te vagy a legjobb.

– Szívesen – vigyorgok. – Indulás. Itt végeztem. – Elzárom a csapot és hozzá fordulok, közben a vizes kezem a farmeromba törlöm. – Úgy gondolom, ígéretet kellene tennünk egymásnak, hogy nem nézzük meg az InstaChatet vagy az e-mailünk holnap reggelig.

Kihúzza magát, száját eltökélten összeszorítja.

– Igazad van. Nincs értelme a pletykával tönkre tenni a napot. És ki tudja, holnapra talán tovább lépnek és valaki más lesz a téma.

Nem valószínű, gondolom, de megtartom magamnak a pesszimista gondolataim. A mai napon nincs helye károgó embereknek vagy a bűnüldöző szerveknek, akik a kényelmes összefüggéseket keresik, nem pedig a helyeseket. A mai nap arra van, hogy élvezzem egy olyan nőnek a társaságát, aki kezd a kedvencemmé válni.

Mire visszaérünk a bicikli túrából és a kávés kényeztetésből, megfeledkezünk a helyzetről, a cukor és a koffein ezerrel pörget minket, és a tegnap esti orgazmus másnaposságunk emlékezteti testünket minden egyes porcikájára. Cassie azt javasolja, hogy menjünk úszni és piknikezzünk, ettől az ötletétől pedig még jobban folytatódik a nap.

Élvezem, amikor a naptejjel bekenem a háta finom bőrét és le sem veszem róla a szemem, amikor kinyújtózkodik a törölközőjén, miközben semmit sem visel, csak egy 1940-es évek stílusát idéző piros egyrészes fürdőruhát, aminél szexisebb darabot még életemben nem láttam. Leírunk pár app ötletet és miközben csirke salátás szendvicset eszünk, történeteket osztunk meg egymással az eddigi legrosszabb munkahelyünkről: az enyém az volt, amikor a The Little Chicken fritőzeit kellett takarítanom; az övé, amikor egy játék tervező kávé készítő asszisztense volt, aki vizes kulacsokba hugyozott és neki kellett tőlük megszabadulnia.

– Nem engedte őket kidobni – mondja. Öklendezést imitál, miközben a víz széléhez érünk. – Undorító.

Együttérzőn nézek rá, de nem tudok mit tenni, felnevetek.

– Sajnálom. Ez tényleg borzasztó. Miért ilyen undorítóak a pasik?

Megszorítja a kezem.

– Nem mindegyik az. Te nem. Egy kicsit sem.

Rápillantok.

– Még nem láttad a garázsom.

– Nem érdekel a garázsod – mondja. – Csak a belsőd. A szíved és ami mögötte van.

– Azzal minden rendben. Különösen, ha a közelemben vagy. – Közel húzom magamhoz a hűvös vízben és felmelegítem egy csókkal. Körülbelül egy órával később elszundítunk a napsütésben, miközben ő a mellkasomon fekszik. Úgy érzem ennél jobb nem is lehetne.

Amikor felébredek, a fejemben még mindig ugyanezek az idilli gondolatok kavarognak.

Ennél jobb nem is lehetne…

Annál jobb nem lehet, mint amikor valaki megnevettet, és akitől úgy érzed meg gondolod, hogy minden rendben, mert ő melletted van.

A gyanú, hogy egy kicsit mélyebben vagyok ebben a dologban, mint ahogy vártam pár randi után, ott bujkál a tudatom mélyén és kezd egyre bizonyosabbá válni. Aztán Cassie-vel elvisszük George-ot triciklizni, és ő végigneveti az utat oda és vissza, azzal a fantasztikus, szabad és könnyed nevetéssel, amit csak azok az emberek hallhatnak, akikben megbízik, én pedig, én pedig…

– Kell neki egy sisak – mondja Cassie, miközben lelkesen nézi a nevetséges mosómedvém, aki egyre gyorsul egy levél üldözése közben. – Kell valami, ami megvédi ezt a fantasztikus agyat. Ma este rendelek egyet. Két nap múlva itt is lesz.

Kész.

Ezzel végem.

Aggódik a kis gazember életéért, és ezzel a kezében is tartja a szívem.

Megállok, felé fordulok a lemenő nap fényében, az emlékezetembe vésem, ahogy rám mosolyog, szélesen és rettenthetetlenül, amitől elakad a lélegzetem. Minden egyes másodpercre emlékezni akarok, a pillanatra, amikor rájöttem, hogy beleszerettem a szomszéd lányba. Viszonozza a pillantásom, a gyengédség a szemeiben azt a reményt kelti bennem, hogy ő is ugyanúgy érez, ahogy én, hogy tudja, hogy milyen közel vagyunk valami hihetetlenhez.

Közel, és minden egyes nappal még közelebb kerülünk.

És most már remélem, hogy minden egyes éjszakával.

– Ma éjjel is nálam maradsz? – kérdezem és megfogom a kezét. – Megígérem, hogy ez alkalommal előtte enni is kapsz.

Beleharap az ajkába, majd bólint.

– Igen, de van egy különleges kérésem, ha nem gond?

Kinyújtom a kezem, egy elszabadult tincset a füle mögé tűrök.

– Nem gond. Bármit megkapsz, amit kívánsz. Van csirke és sertés a hűtőben, amit meg tudok sütni a grillen. Vagy ha inkább valami vegát ennél, a kertben találunk…

– Nem az ételre irányul a kérésem – mondja. – Mindegyik fantasztikusan hangzik, én csak… azt gondoltam, hogy talán… – Kifújja a levegőt, a táskájáért nyúl és kivesz belőle egy műanyag dobozt, amiben egy neonrózsaszín dildó van. – Megtanítanál, hogy kell használni? Úgy értem van ötletem, de…

A szemöldököm a homlokom közepéig szalad.

– Nos, persze. De bevallom, még soha nem használtam.

– Nem? – pislog és másodpercekkel később a szemeit forgatja. – Ó! Oké. Miért is használtál volna? Tökéletesen jó… – A kezeivel a farkam felé int, én pedig felnevetek.

– Pontosan – mondom. – De nem hinném, hogy bonyolult lenne. Teljesen biztos vagyok benne, hogy rájövünk a titok nyitjára.

Felhúzza a szemöldökét.

– Gondolod? Ha összedugjuk a fejünk, kitotózzuk?

– Nem csak a fejünk, hanem a többi testrészünket is. – Megölelem, a kezemmel végigsimítom a hátát és a fenekébe markolok. – Köszönöm a kérést. Megtiszteltetésnek veszem, hogy engem kértél meg rá.

A kezeivel megsimítja a mellkasom.

– Bírlak.

– Én is bírlak. Nagyon is. – Hozzáhajolok és egy lassú, izgató csókot váltunk és közben azt kívánom, bár soha ne érne véget.

 

HUSZONHÁROM

Cassie Sunderwell és Savannah Sunderwell üzenetváltásából

Fordította: Aiden

Savannah: Felteszem eladásra a céget. Épp itt az ideje. Ha a sajtó még több mocskot terjeszt róla, még a végén nekem kell fizetnem valakinek, hogy átvegye tőlem.

Cassie: Dehogy teszed. Minden rendeződni fog. Nincs olyan, hogy rossz reklám.

Savannah: Nem igaz. Ha azzal vádolnak meg, hogy képes vagy felgyújtani a saját gyáradat, az határozottan rossz. Minden rossz. Befejeztem, Cassie. Nincs energiám állandóan bizonygatni a magam igazát, és gyűlölöm, hogy téged is belerángattak ebbe a szarba.

Cassie: Ez egyáltalán nem szar. Csak egy szerencsétlen időszak. De tényleg. Higgadj le, egyél egy kis pogácsát, és hagyd, hogy megoldjam. Minden rendben lesz.

Savannah: Végre megtanultál meditálni?

Cassie: Még nem.

Savannah: Olivia tömi beléd a Valeriana teáját? Amitől a mázsás férfiak is rögvest kómába esnek?

Cassie: Dehogy. Szó sincs teáról. Amúgy is jobban szeretem a kávét, ezt te is tudod.

Savannah: Akkor hogy lettél hirtelen ekkora zen-nagymester? Mert a nővérem, akit én ismerek, nem...

Ó...

Megvilágosodtam!

Egy orgazmus utáni vonaton utazol épp a Relax Állomás felé. Igaz?!

Cassie: Lehet, van némi igazságtartalma ennek az állításnak...

Savannah: Ó, ISTENEM, HÁT MEGTETTED! VÉGRE ELVESZTETTED SZÜZESSÉGEDET! ANNYIRA BÜSZKE VAGYOK RÁD ÉS ÚGY ÖRÜLÖK NEKED!

Cassie: LOL. Állj már le! Ez nem akkora szám, mintha felfedeztem volna a rák ellenszerét. Semmi szükség a nagybetűkre.

Savannah: Már hogyne lenne!!! EZ EGY BAZINAGY LÉPÉS VOLT SZÁMODRA! ÉS TE MEGLÉPTED! IGEEEN! HAJRÁ, TE VAGY A LEGJOBB!!!

Cassie: Még egy nagybetűs mondat, és kikapcsolom a telefonomat.

Savannah: Oké, oké. De muszáj elmesélned az összes apró, mocskos részletig! Mindent tudni akarok! Überkirály volt? A szex lett az új kedvenc játékod? Ébren is álmodsz a farkáról, mert övé a világ legjobb farka, és csak arra vágysz, hogy egész nap meztelenül lepedőakrobatikázz vele?

Cassie: Igen, őrült jó volt. Igen, megvan az új kedvenc játékom. És igen, állandóan rá gondolok, de nem csak ama testrészére. Hanem az összesre. A hatalmas kezeire, a mosolyára, és arra, ahogyan nevet, és hogy milyen szexi tud lenni, ahogy boxeralsóban süti a tojást, és hogy mennyire gyengéd George Cooney-val, még akkor is, amikor a mosómaci karmaival az orrában ébred.

Az egész pasast imádom. Szőröstül-bőröstül.

Savannah: Ajjaj, ettől féltem. A vonat elrobog Relax Állomás mellett, és egyenesen a Húzd Fel a Gyűrűt Kereszteződés felé tart.

Cassie: Nem! Úristen, az ki van zárva. Szó sem lehet gyűrűről. Ne beszélj őrültségeket, Savannah.

Savannah: Úgy gondolod? Mert amit most leírtál, az nekem nagyon is úgy hangzik, mintha szerelmes lennél.

Cassie: Csak élvezem a vele töltött időt. Ez minden. Boldoggá tesz. Minden jobb vele. Én is jobb vagyok. Nyugodtabb és produktívabb vagyok, mint évek óta bármikor. Egy hónapon belül befejezem az alkalmazást, és akkor neked már csak hátra kell dőlnöd, és kaszálhatod a pénzt.

Savannah: Bárcsak fele olyan optimista lennék, mint te.

Cassie: Talán neked is ideje volna már ágyba bújnod valakivel. Elég szuper. Nagyon ajánlom.

Savannah: Ha! Még csak az kéne! Nekem a dugásból egy életre elegem lett. Bevonulok apácának. Vagy talán magam leszek Mary Poppins, egy nő, aki túlságosan el van foglalva azzal, hogy némi varázserőt bevetve, tutujgassa London arra rászoruló gyermekeit, semmint, hogy afféle múló hóbortokkal foglalkozzon, mint a szex és a romantika.

Cassie: Te, Mary Poppins nem azzal a kéményseprővel kavart?

Savannah: Kizárt, hogy kavartak! Csak barátok voltak, te dilis. Az lehet, hogy Burt szerelmes volt belé, de semmiképp sem nyomult Poppinsra. A csaj elpicsázta volna az esernyőjével, ha megpróbálja.

Cassie: Hát, talán még be is jött volna a pasinak egy kis papás-mamással egybekötött fenekelés.

Savannah: Ki vagy te? És mit csináltál a nővéremmel?

Cassie: Én vagyok az az idegen lény, aki átvette az uralmat a tesód agyának prefrontális kérge felett. Hívj csak nyugodtan Gorgon Rotovírus Tizenkettőnek.

Savannah: Olyan furi vagy. Ryan rájött már, hogy ilyen dilinyós vagy?

Cassie: Igen. J És ennek ellenére imád. Úgy szeret, ahogy vagyok.

Savannah: Hűha. Most elmorzsoltam egy könnycseppet. Ez... annyira szép volt, te kis édes. Úgy örülök nektek.

Cassie: Hát még én. El sem tudom hinni, de tényleg megtörténik, ráadásul az én életemben. Hogy egy fantasztikus pasas mellett ébredhetek, aki gyönyörűnek, szexinek és okosnak tart, és aki ugyanúgy szeret velem lenni, mint ahogyan én vele.

Savannah: Kétszer használtad a SZERET szót. Azért azt tudod, ugye?

Cassie: Igen, tudom. És talán...

Savannah: Talán?

Cassie: Később beszélünk. Meg kell, hogy látogassam Gordont egy kitömött mókus ügyében. Képzeld, Gordon tűzoltóruhát varr nekem, hogy meglephessem vele Ryant. Ma este lesz a három éve, hogy tűzoltónak szegődött.

Savannah: Fúj. Egy mókus? Komolyan?

Cassie: Semmi fúj. Gordon minden mókusát természetes úton elpusztult rágcsálók bundájából készíti. A remekművek készítése során egyetlen állatot sem dug ketrecbe és nem is kínozza őket.

Savannah: Cassie, út szélén elhullott állat tetemek. Ami annyit tesz, hogy az útról guberálja össze szerencsétleneket. Te a Nagy Ő-det az úttestről származó hulladékkal akarod meglepni. Könyörgöm, állj meg, és gondold ezt át még egyszer.

Cassie: Nem fogom. Muszáj hallgatnom a szívemre. És a szívem azt súgja, hogy Ryan értékelni fogja ezt a figyelmes ajándékot.

Savannah: Rendben. Te biztos jobban tudod...

Cassie: Így van. Most pedig keress magadnak egy dögös angol urat, vonszold az ágyadba, és addig ki ne engedd onnan, amíg mosolyt nem csal az arcodra. Aztán hívj fel.

 

HUSZONNÉGY

Ryan

Fordította: Rin

Képtelen voltam aludni.

Pedig egy fárasztó negyvennyolc órás műszak után vagyok, ahol néhány óránként történt valami, hiszen nyáron van a tűzszezon és idén is erősen lecsapott, de – végül 30 perccel azután, hogy a matracomra dőltem, még mindig ébren vagyok, és a plafont bámulom.

Nem érzem jól magam az ágyamban.

Valami hiányzik.

Valaki hiányzik...

Kinyújtom a kezem a matrac hűvös oldalára, és azt kívánom bárcsak Cassie itt lenne mellettem. Ez a legelső alkalom, hogy egyedül fekszem itt az első közös éjszakánk óta. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan függővé váltam az érzésétől, hogy mellettem van, a párnámon lengedező samponja illatától, a tudattól, hogy elég közel van ahhoz, hogy megérintsem.

– Hajnali négy óra van – motyogom George-nak, aki az ágy lábánál fekszik és várja, hogy elaludjak, hogy elfoglalhassa kedvenc pozícióját. – Ha most átmegyek hozzá, azt fogja hinni, hogy megőrültem.

Amint kiejtettem a szavakat a számon, máris egy halk koppanást hallok az ablakon. Felülök, hunyorgok a holdfényben, ami a függönyön át beszűrődik, a szívem hevesen dobogni kezd, még annak ellenére is, hogy figyelmeztetem magam annak a valószínűségére, hogy ez csak egy faág, ami az ablaküvegnek ütközik.

Kibújok a takaró alól és mezítláb elsétálok az ablakig, nem viselve mást csak egy boxeralsót, elhúzom a függönyt, hogy meglássam a valóra vált kívánságomat.

Olyan erősen vigyorogva, hogy az állkapcsom kissé megfájdul, kinyitom az ablakot és felhúzom.

– Szia, szépségem! Épp az ágyban feküdtem és azt kívántam, bárcsak itt lennél mellettem.

Elmosolyodik és az éjszaka szinte világossá válik.

– Hallottam, ahogy megálltál a kocsiddal. Próbáltam visszaaludni, de túl izgatott voltam. Én akartam az első lenni, aki boldog tűzoltó-évforduló napot kíván és megajándékoz téged.

A háta mögül előhúz egy kis fekete, plüssállatnak tűnő tárgyat és a magasba tartja.

– Neked.

Rájövök, hogy ez egy mókus. Gordon egyik kitömött mókusa, apró tűzoltó sapkában és kabátban, kezében egy... fejsze? Igen, egy fejszével.

Hátborzongató.

És furcsa.

És furcsán hősiesnek tűnik, majdnem annyira imádom, mint ezt a nőt.

– Gyere be – morgom. – A megfelelő módon kell megköszönnöm ezt a csodás ajándékot.

Felém nyúl, én pedig megragadom a karja alatt és behúzom a házba, miközben ő a flip-flop papucsával végigsétál a ház oldalán.

– Tényleg tetszik? Komolyan mondod?

– Tökéletes. – Lábra állítom, és egy gyors mozdulattal becsukom az ablakot, hogy a szúnyogok ne jöhessenek be, majd visszafordulok hozzá és elveszem a mókust, hogy közelebbről szemügyre vehessem. A hold fénye felé tartom, megcsodálva a jelmezének részletességét.

– Ez a legjobb tűzoltó évfordulós ajándék, amit valaha kaptam.

Bár ez az egyetlen tűzoltó évfordulós ajándék, amit valaha kaptam. El sem hiszem, hogy emlékszik a dátumra, amit néhány napja említettem neki.

– Ó, ez fantasztikus.

Ökölbe szorítja a kezét a mellkasán, felhívva a figyelmemet a vékony fehér trikóra és az apró csíkos pizsamanadrágra, amit visel.

– Savannah azt mondta, hogy azt fogod gondolni rólam, hogy őrült vagyok.

Leteszem az ajándékát a szekrény tetejére és visszafordulok felé, a kezemet a dereka köré fonom.

– Tényleg őrültség. De imádom. – Magamhoz húzom őt, a farkam megmozdul, ahogy közelebbről szemügyre veszem és látom, hogy a felsője alatt nem visel melltartót. – Hogyan köszönhetném meg a figyelmességed?

– Levehetnéd a felsőmet – incselkedik, miközben megjelennek a gödröcskéi. – Szerintem már a szemeddel levetkőztettél. Lehet, hogy a valóságban is megszabadulhatnál tőle.

– Mondtam már, hogy milyen okos vagy ma? – Megfogtam a felsője alját, de ő megállította kezével az enyémet.

– Nem, még nem mondtad. De megteheted és leveheted a felsőm, amint kiteszed George-ot. Hiszek benne, hogy meg kell védeni azt ártatlanok szemét.

– És az utálatosokét is – értek egyet, és George felé indulok. Felkapom az ágy lábától, nem törődve a morgással, ahogy átviszem a szobán. – Szokj hozzá, haver. Majd később beengedünk, ha jól viselkedsz.

Leteszem őt a folyosó padlójára és becsukom az ajtót.

Aztán megpördülök és visszasietek Cassie-hez, megnevettetve őt azzal, ahogy átkarolom a derekát, és mindketten az ágyra zuhanunk.

– Ha nem ismernélek jobban, azt hinném, hogy örülsz, hogy látsz – mondja, miközben átkarolja a nyakamat.

– Nagyon örülök.

A térdemmel szétfeszítem a combjait, a csípőmet a szétterpesztett lábai közé nyomom és élvezem, ahogyan a szempillái megrebbennek, amikor az erekcióm hozzá nyomódik a ruháinkon keresztül.

– Negyvennyolc óra túl sok ahhoz, hogy ennyit távol legyek tőled.

Megcsókolom, és ő egyetértően búg az ajkaimra, a rezgéstől a csókja még édesebbé válik. Vagy talán az a tény befolyásol, hogy már két napja távol voltam tőle, de minden másodpercben rá gondoltam, aggódtam miatta és azt kívántam, bárcsak ott lehetnék vele, miközben ez a nevetséges nyomozás halad előre és Cassie a Sunshine Factoryban okozott tűz fő gyanúsítottja.

Elmondtam Jessie-nek, a seriffnek és mindenkinek, aki meghallgatott, hogy semmit sem fognak találni, mert Cassie ártatlan, de az arckifejezésükön látszik, nem hisznek nekem, úgy gondolják, hogy csak elvakít a vágy.

De ez nem kéjvágy.

Ez több annál, valami, amitől a szívem lassú lüktetéssel merül el egy kádnyi meleg mézbe, ahogy Cassie pólóját a fején át lehúzom és meglátom gyönyörű melleit.

– Hiányoztál – motyogom bűnösen puha bőrének, végigcsókolom az egyik feszes rózsaszín mellbimbójától a másikig.

– Hozzám beszélsz? – kérdezi, miközben a lélegzete elakad, majd egyre szaporábban kapkod levegőért. – Vagy hozzájuk?

– Mindhármatokhoz – válaszolom, miközben körbenyalom a hegyét a nyelvemmel, amitől megrándul alattam. – Mindannyian gyönyörűek vagytok, szexik és kibaszottul finomak.

A mellbimbóját a számba veszem és gyengéden szopogatom, mire a körmeit a bőrömbe vájja és közelebb húz, miközben nyögdécsel.

– Istenem, Ryan – suttogja, miközben figyelmemet átirányítom a másik mellbimbójára. – Minden alkalommal egyre jobb érzés, amikor hozzám érsz. Hogy lehet ez?

Mert kezdem megtanulni, mit szeret.

Mert megjegyzem minden egyes gyorsan elnyújtott lélegzetvételét, sóhajtását és nyöszörgését, és arra használom a tudást, hogy minden alkalommal, amikor ágyba viszem, egyre jobban elélvezzen.

Kezdek beleszeretni, és a szerelem a gyönyört varázslatossá teszi.

Olyanná teszi, amiről nem tudom, hogyan fogok lemondani, amikor hazamegy. Már a gondolat is elég ahhoz, hogy egy hatalmas követ érezzek a mellkasom közepén. A torkom összeszorul, keserűség kúszik fel bennem és keveredik el az édes ízével, ami olyan frissen érződik a nyelvemen.

Visszahúzódom, lenézek rá, a szívem kihagy egy ütemet, ahogyan a párnámra terített sötét haját, a holdfényben ragyogó sápadt bőrét és azt az éhes tekintetet figyelem a szemében, amely tudom, hogy csak nekem szól.

– Mi a baj? – Gyengéd ujjaival beletúr a hajamba, és elsöpri a homlokomról.

Kissé megrázom a fejem, de aztán jobb belátásra térek.

Nem akarok hazudni neki, és úgy tenni, mintha nem őrülnék meg érte, hogy nem kötődöm hozzá. Ez hazugság lenne, egyszerű hazugság. – Nem tudom megállni, hogy ne gondolkozzak a repülőútról.

– Melyikre? Hová mész?

– Nem megyek sehova – mondom, és az ajkam féloldalas mosolyra húzódik. – De te igen. És ez nem tetszik nekem, Sunderwell. Egy cseppet sem.

Az ajkai lágyan szétnyílnak, miközben bólint.

– Igen, tudom. Nekem sem tetszik.

– Még nem állok készen a búcsúzásra, és biztos vagyok benne, hogy egy távkapcsolat megölne – vallom be, miközben finoman ringatom a csípőmet, a farkamat a csiklójához nyomva. – Olyan nagyon szükségem van rá, hogy veled legyek. Szükségem van arra, hogy érezzelek, hogy megízleljelek, hogy ott legyek, hogy megmasszírozzam a válladat egy kemény nap után, amikor a billentyűzet felett robotolsz.

– Igen – mondja, miközben hüvelykujjait beakasztja az alsónadrágom derekába. – És hogy bennem legyél. Szükségem van rád magamban. Mindig.

– Mindig – visszhangzom, és a combomra tolom a boxeremet, miközben Cassie kicsúszik a pizsamanadrágjából, mutatva, hogy nincs semmi alatta.

Felnyögök a látványra, a golyóim erősen feszülnek a lába közötti látványtól, amely rózsaszínű és nedves, és csak rám vár. Mert ő ugyanolyan kétségbeesetten akar engem, mint én őt. Mert ez annyira helyes, annyira tökéletes, annyira...

Boldogan merülök el benne, amikor meghallom, hogy megkönnyebbülve kiáltja a nevemet. Csak a nevemet, de sokkal többet hallok ki belőle. Ahogy körém fonja a lábait és belém kapaszkodik, szorosan magához húzz, ahogy ki-be siklok a nedves forróságában, hallok mindent, amit egyikünk sem mert kimondani.

Hallom, hogy akar engem, hogy szüksége van rám az ágyában, olyannyira amennyire szüksége van levegőre és vízre, vagy a késő esti videójátékra, amikor stresszes. Hallom, hogy kész bármit megtenni, hogy megkockáztassa azt a vad lépést, hogy mi ketten egyek legyünk, mert egyedül már nem fogunk működni most, hogy tudjuk, milyen jó Cassie-nek és Ryannek lenni.

Hogy ő az enyém.

Hogy én az övé vagyok.

– Istenem, igen, bébi, élvezz el nekem, Cassie – kérlelem, miközben erősebben, gyorsabban dugom, kétségbeesetten érezni akarom, ahogy körém feszül, mielőtt elmegyek.

– Éreznem kell téged. Ó, igen. Igen, bébi!

Felkiált, a feje hátracsuklik, ahogy elélvez.

Egy másodperccel később már vele zuhanok, abba a világba, ahol nincs semmi más, csak jóság és édesség, és ez kimondhatatlanul csodálatos, hogy ilyen közel lehetek hozzá.

– Holnapra összeállítom az önéletrajzomat – mondom, miközben egymás karjaiban fekszünk, az arca a mellkasomon pihen, és az ujjaim végigsimítanak a gerincén. – Nem tudom, milyen álláslehetőségek vannak San Franciscóban. De a kaliforniai erdőtüzek miatt biztosan jól jönne nekik még néhány ember.

Cassie feje olyan gyorsan pattan fel, hogy a haja az arcába repül.

– Micsoda?

Visszasöpröm a haját, a szívem egy ütemet ugrik, remélve, hogy nem értettem félre, amit a pillanat hevében mondott.

– Hogy állandóan veled legyek. Ez nem történhet meg, ha én itt vagyok, te pedig San Franciscóban. Úgyhogy, gondoltam, megpróbálok a te környékeden munkát keresni.

– Megtennéd? – kérdezi halkan. – Értem? Elhagynád a testvéreidet, a szüleidet és mindent, amit eddig ismertél?

– Igen – mondom, és nagyot nyelek, miközben azon gondolkozom, hogy kimondjam-e a nyelvem hegyén lévő szavakat.

De bassza meg. A félelem soha nem juttatott el oda, ahol lenni akarok.

– Ezeket a dolgokat ismerem. De ilyesmit még soha nem éltem át. Mint te. És azt, ahogy akkor érzek, amikor veled vagyok.

Az alsó ajka remegni kezd, és egy másodperccel később egy könnycsepp lefolyik az arcán.

– Sajnálom – mondom, és gyűlölöm magam, amiért túl messzire mentem. – Be kellett volna fognom a számat. Túl korán van még. Sajnálom, nincs…

– Csss. – Az ujjait a számra téve hallgattat el, miközben másik kezével letörli a könnyeit. – Nem, ez nem túl korai. És, de igen, kellett volna. Annyira örülök, hogy mondtál valamit. Attól féltem, hogy én vagyok az egyetlen, aki így érez.

– Az egyetlen, akinek szükséged van arra, hogy egy városban legyünk? – kérdeztem megkönnyebbülve, ami véget vetett a mini szívrohamomnak.

– Az egyetlen, aki kezd szerelembe esni – suttogja.

A mellkasom összeszorul. Vagy inkább felrobban.

Vagy talán a szívem olyan boldog táncba kezdett, amit még sosem tapasztaltam. Akármi is történik velem, nem akarom, hogy ez az egész véget érjen.

– Nálam már bekövetkezett  – mondom, és a kezembe fogom az arcát.

A szemei újra csillogni kezdenek, de olyan szélesen mosolyog, hogy tudom, nem a szomorúság miatt van. Ő is velem tart ezen az úton, bárhová is visz minket.

– Nem kell San Franciscóba költöznöd – mondja. – Hazajövök. Már eldöntöttem. Ma este. Három órával ezelőtt, amikor az ágyban feküdtem és szerencsétlenül éreztem magam, mert nem tudtam elképzelni, hogy visszamegyek egy olyan világba, ahol nem vagy a szomszédban.

Éppen meg akartam kérdezni tőle: – Mit szólnál egy olyan világhoz, ahol a te a házad az én házam?

Megteszem, megkérem, hogy költözzön hozzám, és megkérdezem, hogy mi lenne, mert a szerelem erre késztet, de megszólal a vészjelzés a telefonomon.

Halkan káromkodom és az egyik kezemmel az éjjeliszekrényre nyúlok érte.

– Bocsánat. Ez munka. Valami komoly dolog lehet, vagy nem hívnának kevesebb, mint két órával később a szolgálati időm után. – De amikor felveszem a telefont, nem a diszpécsertől kapom az utasításokat, hogy hol és mikor kell megjelennem.

A főnököm.

– Még ébren vagy? – kérdezi Jessie.

– Igen, fent vagyok – ráncolom a homlokom, ahogy a párnáknak dőlök. – Mi a helyzet? Megint feltámadt a tűz az autópálya mellett? Szükséged van rám?

– Nem, semmi ilyesmi... – sóhajt. – Csak gondoltam, még ébren vagy, és szerettem volna, ha tőlem hallod a Sunderwell-ügy legújabb fejleményeit.

Vetek egy gyors pillantást Cassie felé, hogy lássam, ahogy nyugodt, tiszta szemmel figyel engem, ami arra enged következtetni, hogy nem hallja a beszélgetésünkben a Jessie által elmondott szavakat. Kikényszerítek magamból egy gyenge mosolyt.

– Persze, csak egy pillanat, hadd szaladjak el egy tollért.

– Egy tollért? – hallom Jessie meglepettségét a telefonban, miközben felhúzom a pizsamanadrágot és az ajtó felé indulok. – Nem vagy egyedül, ugye?

– Nem, minden rendben. Nem te ébresztettél fel – válaszolom kínosan, mert szörnyen rosszul tudok hazudni. Amint a túloldalon vagyok a konyha másik végében, elég messze ahhoz, hogy Cassie biztosan ne hallja meg, hozzáteszem halkan. – Nem, nem vagyok egyedül, Cassie itt van.

Jessie felsóhajt.

– Akkor gyere át beszélni. Ha ilyen messzire jutott a dolog köztetek, akkor szükséged lesz egy baráti fülre, miután meghallgattad a legújabb híreket.

Ráncolni kezdem a homlokom.

– Mit hallani? Nem Cassie gyújtotta azt a tüzet, Jessie. Ebben biztos vagyok. Nem érdekel az új bizonyíték. Ez nem igaz.

– Ez megdönthetetlen a bíróságon. Nincs tévedés – mondta Jessie együttérzéssel a hangjában, amitől összeszorul a gyomrom az aggodalomtól. – Csak találkozzunk a Dough on the Square-ben tizenöt perc múlva, oké? Veszek neked egy kávét és egy fánkot, és aztán beszélgethetünk.

– Nem lehet, társaságom van.

Nem akarom itt hagyni Cassie-t, egyedül az ágyamban, főleg nem azért, hogy meghallgassak valami baromságot, ami Isten tudja, honnan származik, milyen forrásból.

Valószínűleg az igazi gyújtogató volt, aki megpróbálja rossz útra terelni a kisvárosi törvényt.

– Komolyan mondom, Ryan. Ez nagy dolog. Nem hívtalak volna fel, műszakod után, ha nem így lenne. Ha nem akarsz találkozni, rendben van. Értem én. De a fejedet fogod fogni, ha ezt meghallod, előbb vagy utóbb. Ha szeretnél egy esélyt kapni és eldönteni, hogyan fogod kezelni a következményeket, amikor bekövetkezik, akkor tíz perc múlva a fánkboltban leszek.

Beletúrok a hajamba, a szemem összeszorul.

– Oké. Rendben. Tíz perc múlva találkozunk.

– Akkor ott – mondja Jessie. – És ha számít valamit, sajnálom. Nem akartam, hogy így végződjön. Cassie-t és a húgát jó embereknek tartottam.

Ők jó emberek, akarom kiáltani, de ehelyett azt mondom Jessie-nek, hogy hamarosan találkozunk, és kinyomom a hívást.

Szerelmes vagyok Cassie-be. Láttam a szíve minden szegletét, és tudom, hogy képtelen a gyújtogatásra. De az, hogy azt kiabálom, hogy "ő ártatlan" nem fog segíteni rajtunk, és hogy ezt magunk mögött hagyjuk. A legjobb, amit Cassie-ért tehetek, hogy meghallgatom Jessie-t, és megpróbálom meggyőzni a főnököt, hogy a szaglászásuk nem elég bizonyíték, és hogy rossz nyomon járnak.

Visszatérek a hálószobába és látom, hogy George beengedte magát a nyitott ajtón keresztül és a párnámra támaszkodik Cassie mellett, és rágcsál valamit a mancsai közé szorítva, amit nehéz kivenni a gyenge fényben.

– Ne egyél az ágyban, Cooney. – Lazán beszélek, hogy Cassie ne aggódjon. – Ismered a szabályokat.

– De hozott nekem ajándékot – mondja Cassie nevetéssel a hangjában, miközben felemel valamit.

Felkapcsolom a világítást és nevetek, mikor meglátom a pénisznyalókát, amit finoman tart két ujja között.

– Akkor ez már hivatalos – mondom. – Ő is szeret téged.

George cicceg válaszul, mire Cassie felkacag.

Annyira boldog, és a pokolba is, ha hagyom, hogy ezt bármi elvegye tőlem.

Állkapcsom összeszorul és azt mondom Cassie-nek, hogy valamit lent hagytam az állomáson, és mindjárt visszajövök. Aztán felöltözök és kisietek az ajtón, készen arra, hogy megküzdjek mindennel, amíg vissza nem vonulnak, hogy megvédjem a nőt, akit szeretek.