TÍZ
Ryan
Fordította: Aemitt
A nap hátralévő részében kint maradunk, titkos erdei ösvényeken tekerünk, piknikezünk egy elhagyatott faházban, amit a testvéreimmel tavaly nyáron felújítottunk, a tó mellett a Canopy Toursnál kötélpályázunk, és a Kennedy iskolánál iszunk egy második csésze kávét és egy fahéjas csigát is elfelezünk, mielőtt hazaindulnánk.
És bár tudom, hogy valószínűleg túl erőszakos vagyok, nem tudom megállni, hogy ne parkoljak le a biciklimmel a kocsija mellett, és ne fogjam meg a kezét, mielőtt elbúcsúzhatna. – Nem akarsz most átjönni? Összeütök valami vacsorát, mielőtt mozizunk és popcornt eszünk.
– Vagy akár pattogatott kukoricát is ehetnénk vacsorára – mondja Cassie, és ez arra készteti a szívem, hogy hevesebben dobogjon, amikor rám néz azzal az új, védtelen módon, ami egyértelművé teszi, hogy minden rendben van köztünk.
A pokolba is, a dolgok nagyszerűek köztünk. Nem is emlékszem, utoljára mikor éreztem magam ennyire jól és az a csók…
Bassza meg, az a csók…
Annyira isteni, annyira szexi, hogy az egész napot azzal tudtam volna tölteni, hogy a semmi közepén csókolózom vele. Ameddig Cassie ott volt a karjaim között, lágy és formás alakja hozzám simult, addig egyáltalán nem éreztem azt, hogy bármiről is lemaradok.
És most átjön hozzám, és hagyja, hogy fogjam a kezét, miközben bevezetem, és becsukom az ajtót. Most már egy egész estét is vele tölthetek. Lehet, hogy butaság, de úgy érzem, mintha megnyertem volna a lottót. Miközben előveszem a pattogatott kukoricasütőt és a kukoricaszemeket, olyan magasan szárnyalok, hogy észre sem veszem, hogy George még nem totyogott be, hogy üdvözöljön, míg Cassie meg nem kérdezi, hogy hol van.
– Nem tudom. – A tűzhely mellől bepillantok a nappaliba, csakhogy George szokásos szundikálóhelyét a kanapé sarkában üresen találom. – Valószínűleg kiengedte magát a macskaajtón keresztül, hogy elvégezze a dolgát. Visszajön, amint meghallja a kukorica pattogását. Rá van kattanva a cuccra.
Cassie felnevet. – Tényleg? Ehet ilyent? Nem lesz baja?
– Teljesen rendben van. Megkérdeztem az állatorvost. Amíg nincs rajta vaj vagy só.
– De a miénken lesz ugye vaj és só? – kérdezi reménykedve.
– A pokolba is, igen – mondom nevetve, miközben ő boldogan tapsikol.
– Remek. De ne aggódj, nem mondom el George-nak.
– Ez nagyon kedves tőled. Nem akarom, hogy megtudja, hogy különleges bánásmódban részesülsz. – Rákacsintok, és imádom, ahogyan válaszul elpirul.
De úgy alakul, hogy nem kell aggódnunk George vaj miatti féltékenységétől. Nem jelenik meg a mozizásra, és Cassie és én az egész kanapét magunkénak tudhatjuk. Szorosan összebújunk, ő a karomba simul, és nincs köztünk egy ölelgetős bandita, aki popcornt szór a szőrös hasára. Kellemes, több mint kellemes, és mire a stáblista lepereg, Cassie gyakorlatilag az ölemben van, az üres popcornos tálkáinkat a földre tettük a kanapé mellé, hogy olyan közel kerülhessünk egymáshoz, amennyire két ember csak képes, miközben még teljesen fel van öltözve.
– Ez szomorú volt – szipogja Cassie, miközben csillogó szemeit az enyémre emeli. – De gyönyörű.
– Te vagy a gyönyörű – mondom, és a füle mögé dugok egy selymesen puha hajtincset.
A szemei összeszűkülnek. – Nem, nem vagyok. Aranyos vagyok. Egy jó napon.
– Nem, te gyönyörű vagy. Minden nap. – Újra megcsókolom, bizonyítva, hogy a ma reggeli tűzijáték nem csak véletlen volt. És akkor újra megtörténik, amikor az ajkaink találkoznak, amikor a számba sóhajt, és a nyelve az enyémmel táncol, a mellei pedig a mellkasomhoz simulnak, és a mozdulat azzal fenyeget, hogy szívrohamot kapok.
Nem emlékszem, mikor akartam utoljára ennyire egy nőt, ha valaha is volt ilyen vágyam.
– Ryan, valamit el kell mondanom neked – mondja Cassie, miközben a combjait a csípőm két oldalára szorítom.
– Igen?
Rám nehezedik, és a rövidnadrágja varrása nekinyomódik annak a részemnek, ahol már kemény vagyok, és leküzdök egy nyögést. A lélegzete elakad, amikor a kezemet a felsője szegélye alá csúsztatom.
– Um... semmi. Semmi – mondja.
– Biztos vagy benne? – Megsimogatom a mellét a sportmelltartóján keresztül, szédülök, ahogy az érintésembe hajol, némán engedélyt adva, hogy folytassam, amit csinálok.
– Igen – suttogja, majd –, ó, igen – és megremeg, amikor a hüvelykujjammal végigsimítok a vékony anyagot feszítő feszes csúcson.
– Látni akarlak, Cassie. – A mellbimbóját az nagyujjam és a hüvelykujjam közé csippentem, finoman tekergetem. – Mindenhol csókolni akarlak.
Bólint, és válaszul a felsője aljához nyúl. Segítek neki levenni a pólóját, majd a melltartóját, és pillanatok alatt mindkét kezemmel, áhítattal simogatom a melleit. Lenyűgöző, olyan lélegzetelállító, hogy egy percbe telik, mire a nyelvemnek eszébe jut, hogy szavakat alkosson, és még egy perccel tovább, mire úgy döntök, hogy a szavak ilyenkor feleslegesek.
Közelebb hajolok, megcsókolom először az egyik, majd a másik sötét rózsaszín csúcsot, a nyelvemmel körbe-körbe körözöm a feszes húson, mielőtt óvatosan a számba szívom.
– Istenem, Ryan! – Cassie ujjai a hajamba túrnak, és közel húz magához, miközben a feje hátracsuklik. – Ó, Istenem!
A lágyságába nyögök, és még mélyebben szopogatom, miközben hozzám dörzsölődik, csípőjének minden egyes tekergőzése egyre forróbbá, keményebbé tesz, amíg alig kapok levegőt, alig tudok gondolkodni. Nincs más a fejemben, csak Cassie, az ő sós és virágillata, a szexi hangok, amelyeket kiad, amikor figyelmemet a másik tökéletes mellére irányítom, ahogy a karjai megremegnek az arcom két oldalán, ahogy a körmeit a nyakam bőrébe vájja, és a lélegzete felgyorsul.
Éppen megkérdezném, hogy végigcipelhetem-e a folyosón a hálószobámba, az ágyamba, ahol meg akarom mutatni neki, hogy a nyelvem milyen jó érzéseket tud okozni a többi testrészének, amikor megtörténik.
Az egyik pillanatban Cassie páratlan melleit csókolgatom, miközben ő a ruháinkon keresztül lovagol rajtam, a következőben pedig egy nagy, nehéz, azonosítatlan zuhanó tárgy pottyan közénk egy magas hangú visítással.
Hirtelen a szám tele van szőrrel, és a kanapén kitör a káosz.
Cassie sikít, én nyögök, és a kettőnk közé ékelődött pszichopata szőrgombóc pánikszerűen visít, karmaival a torkomon gereblyézik, és az arcomon keresztül próbál elmenekülni az ölemből. Cassie újra felsikolt, és lekászálódik rólam, én pedig ott maradok egy dagadt, hangulatgyilkos mosómedvével, aki úgy tekeredik a vállam köré, mint egy nercbunda.
George farka a számban van, és mindkét karmos mancsa eltakarja a szememet, megakadályozva a kilátást Cassie-re, aki a ruháit kapkodja fel a padlóról.
Mire lecsalogatom a szőrös állatot a fejemről és a kanapéról, Cassie már magára veszi a pólóját, és átszáguld a nappalin.
– Sajnálom – mondom, és gyorsan felállok. – Nem tudom, mi ütött belé. Biztos elaludt odafent, aztán úgy döntött, hogy a gyorsabbik úton jön le.
– A ventilátoron? – mondja Cassie feszült nevetéssel.
– Egyszer már megtette. Fogalmam sincs, hogyan jutott fel oda. – Kemény pillantást vetek George-ra, amikor a lábam köré tekeredik, és ráül a lábamra, makacsul így akadályozza meg, hogy Cassie felé vegyem az irányt.
– De majd rájövök a dolog nyitjára. Kérlek, ne menj el.
– Muszáj – mondja, és a bejárati ajtó felé mutat, miközben tovább hátrál. – Dolgom van. Munkaügy. Reggel. Mennem kéne aludni. De azért köszönöm. A mai napot. Csodálatos volt.
– Az volt. De biztos, hogy el kell menned? Még nyolc óra sincs.
– Igen. Holnap zsúfolt napom lesz – mondja, és felkapja a kulcsait a bejárati asztalról. – Rengeteg a kenegetnivaló. – Összerezzen. – Mármint úgy értem, hogy tennivalóm. Bocsánat, de mennem kell. Most. – Egy kétségbeesett integetéssel és egy „hamarosan hívlak” ígérettel, amit a válla fölött odavet, kivágódik a bejárati ajtón az éjszakába, és otthagy engem egy olyan merevedéssel, ami nem akar alábbhagyni, és egy farok blokkoló mosómedvével, aki úgy vigyorog rám, hogy nyilvánvalóvá válik, egy csöppet sem szégyelli magát.
Nem. Egyáltalán nem.
TIZENEGY
A Cassie Sunderwell és Savannah Sunderwell közötti üzenetekből
Fordította: Suzy
Cassie: Van egy problémám.
Savannah: Fenébe, teljesen elfelejtettem mondani, hogy a kávéfőzőnek saját vízellátása van. Nagyon sajnálom! Azt hittem, tudod. Ne aggódj a rendetlenség miatt. Üzenj Tinának és mondd meg neki, hogy terhelje az én számlámra a takarítást. Valamikor a jövő héten kell ott lennie a szokásos havi takarításra.
Cassie: Nem, nem a kávéfőző. Jártas vagyok a kávéfőzőkben. MINDEN kávéfőzőben.
Savannah: Fú. Jó. Tudom, mennyire szereted a kávédat. Ó, ne, említettem a köveket, de szerintem elfelejtettem George Cooneyt is megemlíteni. Besurrant az ablakon és ellopta a pizsamádat? Az a kis cukifalat imádja a selymet, ami csak akkor kínos, ha megpróbálja hordani. Nem mintha nem felfedezhetné fel szabadon a saját divatérzékét és szexualitását, de közel sem vagyunk azonos méret.
Cassie: Um, nem George. Pontosabban, úgy értem, George-val minden rendben van. Valami bosszantó módon, de ő… nos, igen.
Savannah: Kérlek, mondd, hogy nem Olivia. A horoszkópos jóslatai újhold környékén mindig baljóslatúak. Bármit is mondott, ígérem, hogy nem olyan rossz.
Cassie: Á, nézzünk oda! Hiányzik Happy Cat, ugye?
Savannah: Nem. Igen. Talán. Hiányoznak az emberek. Az emberek, akik nem hazug, csalfa, birkaszeretők. *bárány emoji* *törött szív emoji* *kés emoji* És hiányzik a boldog tudatlanság, hogy nem tudtam, egy ilyenhez mentem feleségül. És ez azelőtt volt, hogy az emberek azt hitték, hazudok arról, hogy egy férfi kompromittál egy birkát. De rájöttem, hogy szeretem a teaidőt és a pogácsákat. És olyan helyen lenni, ahol az emberek nem ismernek fel. És nyolcig aludni.
Cassie: ESTE nyolcig?
Savannah: Nem, butus. Reggel nyolcig. Ki alszik este nyolcig?
Cassie: Ki gondolja azt, hogy a reggel nyolcig alvás túl sok alvásnak számít?
Savannah: LOL – olyan egy éjszakai bagoly vagy. Ezt szeretem benned. És te hiányzol a legjobban. Te vagy a nap a napfényemben. *nap emoji*
Cassie: Nekem is hiányzol. Te vagy a mega a byte-omban. *bináris emoji*
Savannah: Oké, galambocskám. Mesélj nekem a problémádról, hogy hasznos húg lehessek. Tanácsra van szükséged, hogy mekkora méretű dildót vegyél?
Cassie: Nem. Valós pénisz-problémám van. Ryan O’Dell megcsókolt. És aztán még mást is. De nem… mentünk el a végletekig.
Savannah: Ó, édesem. Úgy sajnálom. *hányós emoji*
Cassie: Egyáltalán nem volt undi. Valójában egész lenyűgöző volt. Ha nem buktam volna ki, amikor George leesett a ventilátorról, akkor valószínűleg már nem lennék szűz, ami furcsán ijesztő. De izgalmas. De ijesztő is! Mert mi a fene történik az életemmel ilyen hirtelen? Ez a flancos kávé és a romantikus bringázás és a kalandpark és a „minden nap gyönyörű vagy” cucc? Esküszöm, most annyira zavarodott vagyok.
Savannah: A felét sem értem, de megveszem George-nek a világ összes cukorkáját és törött dildóját, hogy megköszönjem neki.
Cassie: MIT? Miért? Azt hittem, azt AKAROD, hogy felfedezzem a szexuális örömöt, nem, hogy farokblokkoljon egy kuka panda!
Savannah: Ó, édesem, így van. Tényleg! De nem RYANNEL.
Cassie: Tudom, hogy utáltam őt a gimiben a Rómeó-és-Júlia-ügy után, de az egy nagy félreértés volt. Azóta mindketten felnőttünk és annyira édes volt, amikor ma reggel körbevitt a városon. És viccesnek tart engem, és sokat mókáztam vele, és aztán megcsókolt, és nekem tetszett. És aztán kicsit tovább mentünk, és az jobban tetszett és aztán… Raccoonus Interruptus[1].
Savannah: Ne! Ó, Cassie, csak ne. Semmi csókolózás. KÉRLEK, NE CSÓKOLD MEG RYANT MEGINT.
Cassie: Miért? OMG. Barátnője van, ugye? És én tudom meg utoljára. Persze. Vagy – OMG, titokban ő is a birkát kedveli?
Savannah: Cassie. Ő egy FÉRFI. PÉNISSZEL. *dühös trágárság emoji* *padlizsán emoji* *kés emoji*
Cassie: Nos, igen. Ezt észrevettem. Én TÉNYLEG észrevettem, hidd el. De van barátnője? Vagy valami ijesztő, titkos fétise, amiről tudnom kellene?
Savannah: A péniszek – péni? – ROSSZAK.
Cassie: Szóval nincs barátnő? Vagy birkabarát? Vagy más háztáji barát? Kérlek, mondd, hogy ő és George csak haverok. KÉRLEK. Vagy képtelen leszek ma éjjel aludni.
Savannah: Ryan O’Dell egy normális, egészséges, kedves, okos, törődő, felelősségteljes személy, akit az a szerencsétlen szerencse ért, hogy hímneműnek született, ami egy olyan állapot, amire jelenleg nincs gyógymód. Szóval, kérlek, legdrágább húgom, KÉRLEK, fordulj egy dildóhoz. A dildók nem bántanak. Úgy értem, ha elfelejted a síkosítót és nincs hozzá kedved, akkor lehet, de nem tépik szét a lelkedet az árulásukkal. A dildók továbbra is segíteni akarnak. És nem lesznek féltékenyek, ha bedobsz egy vibrátort a közösbe. Egyébként nekem is van egy rakás bontatlan vibrátorom az öltözőszekrény alsó fiókjában. Szolgáld ki magadat azokkal is.
Cassie: Szóval hogy tisztázzuk, a kifogásod CSUPÁN az, hogy férfi és nem az, hogy bizonyítékod van arra, hogy ROSSZ ember.
Savannah: Ha egy férfit KELLENE választanod, nem választhatnál jobbat. Azonban NEM kell férfit választanod. Választhatod, hogy magadhoz ragadod a hatalmat a saját boldogságod, kielégülésed és orgazmusod felett. Elsősorban és legjobban magadat kell szeretned, Cassie. Ha mást szeretsz elsősorban és legjobban, el fogod veszíteni önmagad. És aztán tíz kilóval nehezebben találod magad az angol teával és pogácsával folytatott forró viszony után, és azon tűnődsz, vajon beleférsz-e még valaha a nyolcas méretbe. De szeretheted magad ANÉLKÜL, hogy átmennél mindezen a fájdalmon, szenvedésen és pogácsa okozta csípőszélesedésen.
Cassie: Nem azt kérem tőle, hogy vegyen el, Van. Ő egy vad csődör. Én meg egy tengeri tehén, aki fél szemére vak. Én csak azt fontolgatom, hogy hagyom, hogy megint megcsókoljon, mert valójában tetszett. Elég okos vagyok, hogy ne engedjek érzelmeket belekeveredni.
Savannah: Ó, tökös pite. TE VAGY A CSŐDÖR. Ő éppen csak egy tengeri uborka. És legalább biztosíts arról, hogy tisztességes erőfeszítést visz bele a csókolózásba. A csókolózás jó. És aztán meg, nincs mesterséges helyettesítője. *ráncos arc emoji*
Cassie: Dolgozhatnál ezen, ha hazajönnél. A Sunshine Toys kifejleszthetne egy csókolózást szimuláló ajakdildót. OMG, ezt én írtam.
Savannah: Inkább te jöhetnél ide. Nincs oka, hogy továbbra is megpróbáld megmenteni a Sunshine Toyst, amikor itt lehetnél velem Európában, ahol az emberek csodálatosak, az ételek tele vannak finom vajjal, és a körforgalmak olyan imádni valóak és hatékonyak.
Cassie: A körforgalmak? Savannah. A KÖRFORGALMAKAT méltatod. Mi történik? Jól vagy?
Savannah. Olivia is idejöhetne. Vehetnénk egy régi angol birtokot és menedéket alakíthatnánk ki olyan nők számára, akikkel rosszul bántak a szerelmi játszmában. Teát fogunk felszolgálni a nap minden órájában és megtanítjuk a nőket, hogy a szexuális kielégülésük fontos, és az érzelmi, szellemi jóllétük mindennél fontosabb.
Cassie: Ezek egyikére sincs képzettségem. És neked nem kell újrakezdened Angliában! A fele mindezeknek, amiről beszéltél, itt is van, Happy Catben. A Sunshine Toys csak a kezdet. Amikor visszajössz, további munkatársakat vehetsz fel a weboldal bővítéséhez, egy bloggal és életgazdagító tanfolyamokkal. Az elhagyatott Mason ültetvény a megyehatár közelében tökéletes lenne menedékhelynek. Felújíthatnád és elhozhatnád az igazi angol teaidőt Georgiába! A felhajtó olyan hosszú, hogy még körforgalmad is lehetne.
Savannah: Olyan édes, édes optimista vagy, drága Cassie.
Cassie: Tőled tanultam, Savannah. Hiányzol. Olivia hiányol. Ruthie May hiányol. A Happy Cat Gazette hiányol. Olivia írja a heti rovatodat, de a legutóbbi egy asztrológiai jegyeken alapuló szexpozíció táblázat volt, ami a négyezer szavával túl hosszú volt. A szerkesztő kidobta és helyette lehozott egy cikket a házi fánk készítéséről és most mindenki azon vitatkozik, hogy kelt tészta vagy piskóta, ahelyett, hogy a szexualitásukhoz kerülnének közelebb.
Savannah: Most senki sem kíváncsi a tanácsaimra.
Cassie: Én igen! Én akarom a tanácsodat.
Savannah: Nem. Nem tudom támogatni az egészséges szexuális kapcsolatot, mert nem tudom, az milyen. Csaló vagyok. És itt az ideje, hogy kitaláljam, mi mást kezdhetnék az életemmel.
Cassie: Szenvedni, mert szerettél valakit, nem tesz téged csalóvá. Ettől emberi leszel, és igazi és még bölcsebb is, mint előtte. A világ nőinek szüksége van rád, Savannah. És mindenkinek hiányzol Happy Catben és támogat téged.
Savannah: Nem Geraldnak és azoknak, akik azt hiszik, hazudok Steve birkával folytatott forró szerelmi viszonyáról.
Cassie: Geraldnak is hiányzol! Épp tegnap mondta nekem.
Savannah: A fahéjas tekercsek hiányoznak neki, amiket a hétfői csapatmegbeszélésekre veszek. Egyébként, vehetnél fahéjas tekercseket a hétfői csapatmegbeszélésre.
Cassie: A csapatnak is hiányzol. És felejtsd el azokat az embereket, akik nem hisznek neked. Egy kenyérpirító mellé is odaállnának, csak hogy makacskodjanak.
Savannah: Nem tudok hazamenni, Cassie. Még nem. Itt kell lennem. Érzem. Csak még nem tudom, miért.
Cassie: Hát… ha segíthetek kitalálni, tudod, hogy itt vagyok.
Savannah: Szeretlek, kislány.
Cassie: Én is szeretlek, tökfej.
Savannah: Most fejezd be a csókolózást a férfiakkal és merülj el a titkos fiókban. *szív emoji* *ölelés emoji* *padlizsán emoji*
TIZENKETTŐ
Ryan
Fordította: Octavia
Tíz óra van, Cassie általában ilyenkor reggelizik, és van egy kupac gofrim számára. Nem tudom, hogy a gofri jó lesz-e a „Sajnálom, hogy a mosómedvém ránk esett, miközben smároltunk” békeajánlatként, de ha nem működik, van még néhány trükk a tarsolyomban.
Éppen a felmelegített adagot veszem ki a sütőből, amikor megcsörren a telefonom.
Ruthie May hív.
Összeszedem magam. Vasárnap reggel van, és a legtöbb pletyka Jace-ről és Gingerről vasárnaponként érkezik. A szombat Ginger kedvenc estéje a Vaddisznóban.
Szeretném látni Cassie-t, de ha a bátyám rossz passzban van, akkor ott a helyem.
Visszateszem a gofrikat a sütőbe, és felveszem a telefont.
– Jó reggelt, Ruthie May.
– Ryan. Otthon vagy? Láttad már ma reggel az InstaChatet? Elindult már a seriff hozzád?
A pulzusom megugrik, és elindulok az ajtó felé, útközben felkapom a kulcsaimat.
– Mi történt? Hol van Jace? Jól van?
– Jace? Gondolod, hogy Jace-nek köze van hozzá? – A nő kuncog. Tompán, mintha megpróbálná leplezni, de mégis kihallatszik. – Ó, szerinted megtalálta Ginger rejtekhelyét?
– Rejtekhelyet? – Bassza meg. Drogozik? Ha rászoktatja a bátyámat, megölöm. Sosem gondoltam, hogy drogos típus, de tévedtem már egy-két alkalommal. – Minek a rejtekhelyét?
– Szexjátékokat – mondja Ruthie May. – A féltékenység őrült dolgokra készteti az embert.
A pulzusom lassulni kezd, ahogy visszaakasztom a kulcsaimat a kampóra.
– Ruthie May, mi a fenéről beszélsz?
– Ma még nem voltál online? Vagy láttad már Cassie-t?
– Cassie-t? Nem. Nem, Ruthie May. Bökd már ki!
Megragadom a tabletemet, és belépek az InstaChat-re, amit Ruthie May valószínűleg sejt, mert ahelyett, hogy drámai előadásmódra törekedne, csak annyit mond, hogy:
– A dildo-pokalipszis tegnap este elérte a Main Streetet!
Már nyitom a számat, hogy válaszoljak, de a képernyőm hirtelen tele lesz szexuális segédeszközök képeivel, amelyek ellepik a Main Street és a SunshineSquare-t, azt a teret, ami természetesen a Savannah Sunshine tévéműsorról kapta a nevét, nem pedig a szexjátékgyárról.
Dildók mindenféle formában, méretben és színben. Tollas csiklandozók. Vibrátorok. Óvszerek. Síkosító flakonok. Néhány olyan dolog is, amit nem is tudok beazonosítani, de ami valahogy tornafelszerelésre hasonlít.
– Látod? – kérdezi Ruthie May, miközben majdnem elakad a lélegzete az izgalomtól.
– Aha – erősítem meg.
– Szerinted Jace tette?
– Mi? Neeeeeem. Tuti, hogy nem ő. Ruthie May, biztosra veheted, hogy sem nekem, sem a testvéreimnek semmi közük ehhez. És most befejeztem ezt a beszélgetést.
– Oké, de ránéznél Cassie-re? Azt mondtad, hogy ma még nem láttad, nem igaz? Vannak terveitek?
Van még egy bejövő hívásom. Ránézek a telefonom kijelzőjére, és nem tudom megállni, hogy ne vigyorogjak.
Van valami varázslatos abban, ahogy Cassie neve feltűnik a telefonomon. Megkönnyebbülés is, hogy még mindig hajlandó beszélni velem.
– Nem, Ruthie May. Mennem kell, meg kell etetnem George-ot.
– De hisz épp a téren van, és egy dildót rágcsál.
Picsába. A telefonom ismét csipog.
– Jó tudni. Később beszélünk, Ruthie May.
Leteszem, és felveszem a bejövő hívást.
– Szia, csinos szomszéd. Jól vagy?
– Á, őőő... – feleli feszült hangon.
– Figyelj, ne izgulj. A seriff majd kitalálja...
– Ne! Ne, kérlek, ne hívd a seriffet.
– Cassie?
– Húsz percbe telt, mire összeszedtem a bátorságomat, hogy felhívjalak téged. Ígérd meg, hogy nem hívod a seriffet.
– Oké, oké. Nincs seriff. Átmegyek, és megoldjuk a dolgot, oké?
– Nem tudod… nem tudnád otthon hagyni a telefonodat? – suttogja.
– Én…
– Kérlek?
– Oké.
– Be tudsz jönni. Az ajtó nyitva van. Viszlát.
Leteszi, mielőtt bármi mást kérdezhetnék. Elég sokáig habozom, mielőtt megragadnám a forró palacsintás tányért, aztán kirohanok az ajtón, és átvágtatok a gyepen. Amikor Savannah házához érek, félretolom a: „Steve, a csaló már nem lakik itt” táblát, kopogok gyorsan, majd belököm az ajtót.
– Cassie?
– Egyedül vagy? – jön a halk válasz valahonnan a ház hátsó részéből.
– Teljesen egyedül – erősítem meg, és leteszem a tányért a nappali dohányzóasztalára, mielőtt beljebb mennék a házba. – Jól vagy?
Szünet következik.
– Nagyjából.
Követem a hangját.
– Hol vagy?
– A fürdőszobában.
A hangjában van valami vészjósló, amitől gyorsan átrohanok a nappalin, és végigszaladok a folyosón Savannah hálószobájáig, ami majdnem olyan zen-szerű, mint amilyennek elképzeltem. Meleg színek a falakon, rizspapír lámpaernyők, és valami olyan lágy illat csiklandozza az orromat, amit nem tudok beazonosítani.
– Cassie?
– Otthon hagytad a telefonodat?
A hangja visszhangzik a franciaágy túloldaláról, a matrac közepén gyűrött fehér, bolyhos paplannal. Minden akaratom ellenére sem tudom elfojtani azt a zsigeri izgalomhullámot, amely kavarog bennem a gondolatra, hogy Cassie abban az ágyban fekszik összegömbölyödve.
– A telefon otthon van. Mi a baj?
– Csak... – Hatalmas sóhaj hallatszik. – Ez olyan rohadtul kínos – motyogja.
– Bejöhetek? – kérdezem, a nyitott fürdőszoba ajtajánál tétovázva.
– Igen – nyöszörgi.
Lassan belépek, és öt percen belül másodszor is elakad a szavam.
A kezével eltakarja az arcát, de az arca és a nyaka skarlátvörös, lángvörös. Még a karja is kipirult, ahogy a csupasz lábai is, amelyek teljesen kilógnak a vécéből, a lábujjai az égnek állnak a levegőben.
Szegénykém a vécébe szorult. A helyiség olyan nagy, hogy nem tudja a kezét vagy a lábát a falhoz nyomni, kivéve talán a mögötte lévő falat, a vécé pedig egy amolyan magasított modell.
– Beszorult a seggem – mondja anélkül, hogy elvenné a kezét az arca elől. Az egyik szemét teljesen eltakarja a mobiltelefonja, amelynek tokján egy rajzfilmszerű viking látható, amint egy zászlót tűz egy bolygóra. – Beleestem a WC csészébe, és nem tudok kiszabadulni.
Elnyomok egy nevetést.
– Gondolom, ez a veszélye annak, hogy ilyen vékony a hátsó feled.
Morog az orra alatt.
– Nem tudnál nem rám nézni, miközben kihúzol? Aztán hazamenni, és úgy tenni, mintha ez meg sem történt volna? Kellene egy olyan villogó emléktörlő izé a Men in Blackből. Miért nem létezik rá applikáció?
Kicsit csóválom a fejem, tanulmányozom a helyzetet, és úgy gondolom, hogy a hónaljánál fogva ki fogom tudni emelni.
– Tekintsd úgy, hogy kitörölték a memóriámat – biztosítom diszkréciómról. – Most megfoglak a bordáidnál, és kihúzlak, oké?
– Csukott szemmel, teló nélkül, és nem ítélkezve a balfaszságom felett?
Már fáj a mellkasom.
– Cassie – mondom finoman. – Hé, nézz rám!
Szétnyitja az ujjait, és fél szemmel a réseken keresztül rám néz. A másik szemét még mindig a mobilja takarja. Nem kérdezem meg, hogyan tudta tartani a telefonját, miközben beleesett a vécébe – ez egyszerre lényegtelen és érthető is egyben. Ki ne játszott volna már közülünk CandyCrush-sal, miközben a mosdót használta?
– Senki nem készít rólad olyan képeket, amiket te nem akarsz – ígérem. – Az én felügyeletem alatt nem. És erről egy szót sem fogok szólni senkinek. Ígérem. Velem biztonságban vagy.
Három hosszú szívdobbanásig pislogás nélkül bámul rám, elég hosszú ideig ahhoz, hogy érezzem a felismerés súlyát, hogy nem tudom mindig biztonságban tartani, vagy megvédeni őt a nap minden percében. De meg tudom őt védeni a Budi Katasztrófától.
– Köszönöm – suttogja.
Ezt engedélynek veszem, hogy hozzáérjek, becsukom a szemem, átkarolom, és megrántom.
Frusztrált hangot ad ki, és rájövök, hogy a lábai eléggé beszorultak.
– Abnormális a seggem – morogja. – Meg kéne változtatnom a nevemet Cassie Furaseggre.
Elmosolyodom, de csukva tartom a szemem.
– Ez nem te hibád. Hanem a vécéé. Honnan szerezte Savannah ezt az izét?
– A Budi Kínzók weboldaláról? – találgatja.
Alig tudom visszatartani a nevetésem, de muszáj, mert nem akarom, hogy azt higgye, rajta nevetek, nem pedig vele.
– Nem is tudtam, hogy van az ilyeneknek piaca.
Halkan felnevet, és az a szív nevű szerv a mellkasomban elolvad. Minden nap szeretném őt így megnevettetni. Mindig. De előbb ki kell szednem őt ebből a vécéből. Újra rángatom, ő nyüszít, és szorosan megszorít, de még mindig nem mozdul.
A karjai azonban a nyakam köré fonódnak, a sós virágok friss illata csiklandozza az orromat, és a lehelete forró a vállamon, amikor azt suttogja:
– Ryan?
– Igen?
– Bár már így is elég megalázóan érzem magam, de valamit el kell mondanom neked.
Köszönom szépen!❤
VálaszTörlés♥️♥️♥️😁
VálaszTörlésKöszönöm
VálaszTörlésKöszönöm 🥰
VálaszTörlés