TIZENHÁROM
Cassie
Fordította: Octavia
Ryan hátrálni kezdett, de én még jobban megragadtam. Már így is zavarban vagyok, és nem akarom látni a reakcióját.
De nem akarok meghátrálni sem.
– Szűz vagyok – bököm ki.
Az egész teste megmerevedik, mint… nos, mint az a része, ami tegnap este a lábam között volt. Amit nem bánnám, ha újra éreznék, mert hűha – annyira izgalmas volt! És intenzív! És olyan mindenütt bizsergető és izgató érzést keltett, hogy végre megértem. Már értem, miért szeretik az emberek annyira a szexet.
Azért szeretik, mert olyan hihetetlen, olyan közeli, intim érzés, ami semmi máshoz nem fogható. Olyan érzés volt, mintha valami mélyebbet érintenék, mint Ryan meleg bőre vagy kőkemény izmai. Mintha a szívverésem és az övé együtt dobogna, és egy olyan dalt játszanának, amit csak mi ketten hallunk.
Egy gyönyörű dalt, ami sokkal édesebb, mint amilyennek valaha is elképzeltem a szexet illetően.
De sajnos ez most nem a romantika ideje. Megpróbál kihúzni a vécéből. És teljesen elnémul, bármilyen szexi pontokat is gyűjtöttem tegnap, most valószínűleg elrontottam.
Elenged és hátrahúzódik, hogy rám nézzen, a szemöldökét összevonva, miközben leguggol hozzám. Nem tudom megmondani, hogy csalódott, vagy megdöbbent, vagy megrökönyödött, vagy mind ezek egyszerre.
Emellett, a lábaim is elzsibbadtak.
– Cassie. – Gyengéd ujjakkal érinti az arcom. – Nem kell zavarba jönnöd emiatt.
– A megalázottság a nap szava – suttogom.
Nem pislog.
Megköszörülöm a torkomat.
– Persze. Talán nem, ha egy normális, hétköznapi, szociálisan alkalmatlan stréber vagy, aki nem egy szexjátékokat gyártó céget vezet. De...
Nem nevet ezen sem. Nem. A szemei elsötétülnek, az ádámcsutkája megremeg, és gyorsan lenéz, mielőtt újra találkozna a tekintetemmel.
– Szóval te tényleg... még soha?
A hangja is rekedt, és bár élve felfal egy vécé, a köztünk cikázó szikrák felmelegítik a bőrömet, és nehezemre esik lélegezni.
– Soha – erősítem meg, miközben az ajkaim továbbra is összepréselődnek, és minden titkomat rázúdítom. – Még csak testközeli találkozásom sem volt soha egy dildóval sem. Van állandóan azt javasolja, hogy segítsek magamon, de én csak... nem vagyok olyan... – Élesen kifújom a levegőt. – És most ki kell jutnom ebből a vécéből, és be kell mennem a belvárosba, hogy segítsek eltakarítani azt a rendetlenséget, amit azt sem tudom ki csinált, ami azt is jelenti, hogy úgy kell zsonglőrködnöm a dildókkal, mintha profi lennék. De én nem vagyok az, és...
Az ajkamra teszi az ujjait.
– Hozok egy pár kesztyűt. És hozom a testvéreimet. Mindannyian segítünk.
– Nem! Ha a bátyáid és a fél város szeme láttára, még kínosabb helyzetben leszek.
A mosolya egyre inkább kiszélesedik.
– Most jöttem rá, hogy tegnap kimaradt egy része a túránknak.
– Az a rész, amikor mindenhol szexjátékok vannak, és valaki nyilvánvalóan vibrátoros graffitivel próbál minél több embert rávenni a Sunshine Toys bezárására?
– Az a rész, ahol, bármilyen furcsa is a helyzet, mindenki besegít a válsághelyzetben.
– Nem mindenki segítőkész.
– De igen. Gyerünk! Kiszedlek innen és hozok erősítést, találkozunk a belvárosban a Játékeltakarító Hadműveletre.
Lehajol, és újra átkarol.
– És most addig forgatlak, amíg ki nem szabadulsz, oké?
– Úgy hallottam, ez nem így működik – motyogom.
Ő felnevet, és én nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak vissza.
Mert még ha ez rémesen kínos is, az, hogy Ryan itt van, az már egy biztosíték arra, hogy minden rendben lesz.
TIZENNÉGY
RYAN
Fordította: MANDY
Lehajtok a pályáról a Jace házához vezető kavicsos útra, és kényszerítem magam, hogy betartsam az elfogadható 50 km/h-s sebességet. Hetek óta nem esett eső és nem akarom porral beteríteni Blake szőlősét.
A második legfiatalabb öcsém komolyan gondolja, hogy a következő négy évben egy kis szőlőültetvényt telepít be és már mindegyikünknek adott leckéket a “tiszteljétek a gyümölcsöt, seggfejek” címszóval, többször, mint meg tudnám számolni. Négyünk közül általában ő a legnyugodtabb, de ha szórakozol a legújabb Nagy Tervével, akkor megismerheted Blake azon oldalát, ami nem csak napsütés és szivárvány.
De nehezemre esik lassan haladni és nem csak azért, mert már rég készen állok, hogy visszamenjek Cassie-hez, segíteni neki a belvárost szexjáték-mentes zónává alakítani, miközben további információkat szerezhetek arról, hogyan alakult ki ez az egész “még mindig szűz” helyzet. Ő egy gyönyörű, vicces, szexi, intelligens nő, akivel élvezet együtt lenni.
És szexi.
Említettem már, hogy szexi is? És hogy a csókja perzsel, mint a tűz, márpedig ezt első kézből ismerem. Egyszerre intenzív, lenyűgöző, félelmetes és varázslatos. Mint maga Cassie Sunderwell, bár az nyilvánvaló, hogy fogalma nincs róla, mennyire ellenállhatatlan.
De akármennyire is csak ő jár a fejemben, nem tudok szabadulni a zsigeri megérzéstől, hogy valami baj van Jace-szel.
Az öcséim mindig viccelődnek azzal, hogy én vagyok a Nagy Test-Véd, de a sok-sok év alatt mindig megóvtam őket a bajtól, és az érzéseim soha nem vezettek félre. Először a vállaim feszülnek meg, aztán elkezd fájni a gyomrom, majd nemsokára nem tudom abbahagyni a fel-alá járkálást, míg el nem érem telefonon azt a testvéremet, amelyik a gondolataimat kínozza. Vagy még jobb, ha személyesen szoríthatom sarokba a kérdéses kölyköt. Habár, természetesen ők már nem kölykök. A pokolba is, már régóta nem azok.
Én már tízéves korom óta nem voltam gyerek, attól a naptól kezdve, hogy majdnem elveszítettük a legfiatalabb öcsémet, Clintet, amikor kirohant a házból, hogy kint játsszon az esőben és végül belecsapott a villám. Nekem kellett volna vigyáznom rá.
Majdnem meghalt, mert nem tartottam bent.
Attól a naptól kezdve az volt a küldetésem, hogy biztonságban tudjam az öcséimet, és soha, soha ne tegyek olyasmit, amivel fájdalmat okozok nekik.
Clint most már a halál közeli élményének tulajdonítja a bátor, a kihívásokhoz felnövő hozzáállását és ez tette őt a legtöbbször kitüntetett fiatal tengerészgyalogossá az egységében.
Ami tényleg jó, meg minden – büszke vagyok Clintre, tényleg –, de én inkább távol tartanám a veszélytől azokat az embereket, akikkel törődöm. És mintha a veszély-elkerülő gondolataimmal előidéztem volna, megjelenik előttem egy piros Jetta az út végén. Jóval azelőtt, hogy az autó elég közel érne, hogy megpillantsam a sofőrt, már tudom, hogy ki az.
Csak egyetlen piros Jetta van Jace életében, azt pedig a szívtipró, hol-barátnő, hol-nem-barátnő Ginger vezeti.
Még jobban lelassítok, kényszerítem magam, hogy udvariasan bólintsak a kormánynál ülő vörös hajúnak, ahogy elhaladunk egymás mellett. A maga részéről Ginger vigyorog, ahogy hadonászik skarlátvörös körmeivel a felhúzott ablak mögött. Nagyon elégedettnek tűnik önmagával, ami csak egyet jelenthet – ő és Jace újra együtt vannak.
– Bassza meg – káromkodom és elszorul a szívem. Egy pillanatra úgy döntök, hogy visszamegyek a városba anélkül, hogy összeszedném Jace-t vagy Blake-et, hogy segítsenek a takarításban – és láthatóan már úgyis túl késő, hogy kihúzzam az öcsémet a veszélyből –, de tovább gurulok.
Cassie-nek tényleg jól jönne a segítség és a Nagy Test-Véd radarom még mindig a vörös kódot harsogta.
Nem tartott sokáig rájönnöm, hogy miért.
Elérem Jace többszintes gazdasága előtti körbejárót és ott találom őt a verandán, a hintaszékben ülve, feje a kezébe temetve, sötét haja égbe mered a szélrózsa minden irányába. Meggörnyedő vállai azt mutatják, hogy ez elég rossz, még annál is rosszabb, mint mikor Ginger állítólag sörpingpongozott Bart Tompkinsszal, csak épp golflabdával. És a dekoltázsával.
– Mi az, tesó? – kitárom az ajtót a verandán, miközben a mögötte lévő veteményeskertet fürkészem. – Blake itt van valahol? Azt mondta, reggel itt lesz.
– Itt van valahol, de te nem Blake miatt jöttél – mondja Jace, majd ezt egy olyan mély sóhajtás követi, hogy a zsigereimben az aggodalom újabb fokozatra kapcsolt. – Megint bizsergett a farkad, ugye?
– Talán. – Felmegyek a négy lépcsőn a verandára. – Mi a helyzet? Elmentem Ginger mellett a felhajtó felé jövet.
Felemeli a fejét, rám szegezi kemény tekintetét.
– Nem mutattál be neki megint, ugye?
– Múltkor sem mutattam be neki – mondom a szemeimet forgatva. – Csak beállítottam a napellenzőmet. Szemembe sütött a nap.
– A középső ujjadat kidugva állítottad be a napellenződet?
– Nem tudom. Talán. Nem emlékszem, ezért is kértem bocsánatot Gingertől a félreértés miatt.
Megállok előtte, hátamat a veranda korlátjának támasztom.
– Jobban ismersz engem ennél, Jace. Hiszek abban, hogy ügyeljek a modoromra, még azokkal az emberekkel szemben is, akiknek a viselkedése a véleményem szerint kívánnivalót hagy maga után.
– Az én véleményem szerint is – mondja, amivel meglep. – Ezért is mondtam Gingernek, hogy vége. Egyszer s mindenkorra.
Leesik az állam, de gyorsan becsukom, mielőtt még meglátná a reakciómat.
– Azta! – bólintok, és a lelkesedésemet igyekszem kis lángon tartani. Jace és Ginger már nagyon régóta egy pár voltak. Nem lehetett egyszerű neki, és nem számít, hogy már belebetegedett a lány kisded játékaiba.
– Szóval… hogy fogadta? Úgy nézett ki, mint akivel minden rendben van.
Igazából furcsán boldognak tűnt és ennek még több értelme van, amikor Jace a következőket mondja.
– Jól fogadta. Két perccel később újra együtt voltunk, úgyhogy nem igazán volt ideje felhúzni magát.
Küzdök a késztetés ellen, hogy hangosan káromkodjak.
– Ó. Hát akkor…
– Igen, tudom. – Jace talpra áll és nyugtalanul járkálni kezd a verandán.
– De ez nem olyan volt, mint máskor, Ryan. Végig akartam csinálni. Kurvára végeztem, és esküszöm, olyan jó érzés volt.
Megrázom a fejem. – De akkor mi történt?
Felém fordul, a szemei összeszűkülnek.
– Terhes.
Ezúttal nem tudom megállni, hogy ne káromkodjak, vagy kérdezzem meg, amit meg kell kérdeznem.
– Biztos, hogy a tiéd?
– Igen, biztos vagyok benne, seggfej – mondja begurulva. – Pontosan két hónapos és tudod hol voltunk két hónappal ezelőtt.
Összeszorítom a számat. – Mexikóban. A tengerparton.
– Egy elhagyatott tengerparton – teszi hozzá –, ahol egy lélek sem volt a környéken. Tíz napig. Kizárt, hogy a baba nem az enyém.
Lassan kifújom a levegőt. – Szóval akkor a tied. De ez nem jelenti azt, hogy neked meg Gingernek egy párnak kell lennetek. Sok pár neveli a gyerekét együtt, de mégis külön.
Vonásai megmerevednek és egy ismerős csökönyösség kel életre a szemeiben.
– Igen, tudom. De annak ellenére, amit gondoltok, a család fekete bárányának is van erkölcsi kódexe, tudod.
– Soha nem mondtam, hogy neked nincs. És te nem vagy a fekete…
– És nem fogok lemondani arról, hogy ott legyek a gyerekem mellett, csak mert nem volt mindig zökkenőmentes a dolog Gingerrel – fújja tovább. – Nem akarok egy minden-második-hétvégés szülő lenni. Teljes mértékben akarom, minden nap és minden éjjel. Nem akarok egy idegen lenni a saját gyerekem életében.
Elszorul a szívem a büszkeség és az együttérzés keverékétől, és bólintok.
– Értem. Vettem a lapot. És ha számít valamit, azt hiszem, nagyszerű apa leszel.
Jace karba teszi a kezét és a szemeit forgatja.
– Persze. Naná, hogy ezt gondolod. Ne menj túl messzire, tesó.
– Nem túlzok. – Ráteszem a kezem a vállára és várok, míg kelletlenül rám emeli a tekintetét, majd azt mondom.
– Komolyan. Meg tudod csinálni. Keményen dolgozol, jó szíved van és nagyon vicces vagy, amikor nem vagy egy nyűgös barom.
Megrándulnak az ajkai.
– Igen, hát… Ezen is dolgozom. Mondtam Gingernek, hogy el kell mennünk terápiára. Kezelnünk kell a szarságainkat, mielőtt megérkezik a baba.
A szemöldököm olyan gyorsan szaladt fel egy pillanat alatt, hogy azt hittem, kiugranak a kontaktlencséim. Pedig nem is hordok kontaktlencsét.
Válaszként felnevet.
– Látnod kéne az arcodat. Bárcsak csinálhattam volna róla egy képet, hogy megmutassam neked legközelebb, mikor azt meséled, milyen jó vagy a pókerben.
– Én hihetetlenül jó vagyok pókerben.
Az öcsém vigyorog.
– És meg Franciaország királya vagyok.
– Rendben. Állom. Ahogy anya meg apa visszajönnek a hajóútjukról, családi pókerestet tartunk, nálam. Csinálok sajtmártást, te pedig hozhatsz magaddal egy aprópénzzel teli üveget, amitől majd megszabadítalak.
– Benne vagyok – jelenti be Blake mögöttem.
Megfordulok, hogy lássam a második legfiatalabb öcsémet – az egyetlen közülünk, akinek olyan zöldek a szemei, mint anyának –, ahogy ugrál felfelé a veranda lépcsőin, fehér pólója és elnyűtt barna Carhartt munkásnadrágja csupa kosz.
– Már nagyon vágytam egy pókerestre.
Egyik kezével végigsimít napszítta barna haján, ami a válláig ér, majdnem, mint anyának, aztán Jace felé pillant.
– Mi a helyzet? Jól vagy? Láttam Gingert elmenni.
– Jace majd útközben tájékoztat.
Hüvelykujjammal a kocsim felé mutatok.
– Szükségem van a segítségetekre. A belvárosban felrobbant egy dildóbomba. Mondtam Cassie-nek, hogy elmegyünk segíteni neki feltakarítani.
Blake szája idétlen vigyorba görbül.
– Cassie Sunderwell, mi? Hallottam, hogy tegnap este vele voltál. Nem utált ő téged a gimiben?
– Mintha az lett volna a munkája, annyira – ért egyet Jace, a bordáimba bökve. – De ismered Ryant. Soha nem találkozott még olyan nővel, aki nem olvadt azonnal pocsolyává a lábai előtt.
– Nem olvasztok meg bárkit – mondom, de be kell vallanom, egy részemnek tetszik a gondolat, hogy Cassie kéj-tócsává válik a perzselő képességeim miatt.
Másik részem azonban még mindig ki van akadva a Nagy Kinyilatkoztatásán.
Soha nem voltam még szűz nővel, még akkor sem, mikor én voltam szűz. Feltéve, ha Cassie úgy dönt, hogy készen áll a következő lépésre, vajon megvan bennem minden, hogy biztosan ne bánja meg a döntését? És hogy én se bánjam meg? Ha Cassie és én együtt vagyunk, nem akarom, hogy csak egy kis flört legyen, míg vissza nem megy Kaliforniába. Két nappal ezelőtt még talán ez rendben is lett volna, de ma már nem. Beette magát a bőröm alá és nem lenne könnyű végignézni, ahogy továbbáll.
A felelősségteljes döntés az lenne, hogyha elválnánk barátként, mielőtt olyan hibát követünk el, amit nem lehet visszacsinálni.
Ehelyett csak morgok.
– Kedvelem Cassie-t. Nagyon. Úgyhogy hozzátok a legjobb modorotokat, rendben? Már így is eléggé zaklatott a Sunshine dráma miatt.
Blake bólint, arcáról lehervad a mosoly.
– Persze. Nem égetünk le, tesó. Legalábbis én nem foglak. Tudod, hogy Jace-nek milyen nehéz megállni, hogy ne mondjon hülyeségeket.
– Tényleg, Okostóni?
Jace elindul és Blake nevetve rohan a kocsihoz, bizonyítva, hogy bizonyos dolgok sohasem változnak.
De némelyek viszont igen.
Ha Cassie-t ágyba viszem, a dolgok köztünk már soha nem lesznek ugyanazok.
De akkor mi legyen? Néha megéri kockázatot
vállalni, és Cassie igenis megéri ezt a kockázatot, sőt, még sokkal többet is.
TIZENÖT
Cassie
Fordította: Christina
A múltkori termelői piachoz hasonlóan a Sunshine tér ismét tele van emberekkel. Ryannek igaza volt, a fél város megjelent, hogy segítsen a takarításban.
A másik fele azért jelent meg, hogy fotózzon és a Sunshine Toys ellen tiltakozzon.
Savannah biciklijét egy öreg tölgyfa mellé teszem le a tér szélénél, és elindulok Ruthie May felé, aki már osztogatja a feladatokat és a szemeteszsákokat. Kétszer is megfordulok, mire észreveszem, hogy egy anális gyöngyökre kötött dildókkal felaggatott nyírfa alatt áll. Ez egy Szexkarácsonyfa júniusban.
– Micsoda pazarlás kidobni ezeket a tökéletesen jó termékeket – mondja. – De senki sem akar egy használt szex boltban vásárolni, bármennyire is letakarítunk és lefertőtlenítünk mindent.
– Honnan vannak ezek? – Már megnéztem a gyárat, és az épület még mindig zárva van. Reggel leltározni kell majd, de első ránézésre nem úgy tűnt, mintha bármihez is hozzányúltak volna, vagy mintha hiányozna valami. Ruthie May átnyújt egy szemeteszsákot. – Kaptam néhány fülest arról, hogy néhány ember rendelése nem érkezett meg. Azon tűnődöm, hogy lehet, hogy az egyik napi szállítmányunkat eltérítették. De ki lopna el egy rakás szexjátékot, hogy aztán kidobálja őket egy parkba? Elmehettek volna egy szexuálterapeutához, aki alacsony jövedelmű területeken élő nőknek segít. Ehelyett most a szemétbe kerülnek. Mind szemét. Mivé lett ez a világ?
– Cassie Sunderwell. Hát itt van.
A seriff a bal oldalam felől közelít. Megigazítja a nadrágját, és a bajusza szélét rágcsálja, amitől a rettegés szorosan megmarkolja a szívemet. Kinyitom a számat, hogy mondjak valami megnyugtatót, barátságosat, valami Savannah-ásat – esküszöm, ő még egy aligátort is el tud csábítani úgy, hogy egy méhecskét dug fel a fenekébe –, de mielőtt bármit is mondhatnék, a seriffet fejbe találja valami.
Valami hosszú, csőszerű, gumiszerű, és olyasmi, ami nagyon is péniszre hasonlít.
– Jaj, bocsánat – szólal meg egy barna hajú, barátságosan mosolygó tinilány. Elsuhan mellettem, megragadja a dildót, megfordul, és visszahajítja a csúszda melletti barátaihoz, akik sikoltozva ugranak a dildóért, és a fűre lökik egymást.
– Mi a… – kezdem.
– Dildó-labdáznak – magyarázza Ruthie May. – Olyan, mint a foci, csak ez…
– Ez egy obszcén bemutató, Miss Sunderwell – mondja a seriff.
– Semmi közöm ehhez a játékhoz, esküszöm! – Bár, azt kívánom, bárcsak fele olyan jól bánnék a dildókkal, mint ők.
– A vulgáris termékekről beszéltem, amik szeméttornyokban állnak a városunkban – csattan fel. – Az ilyen dolgoknak soha nem szabadna napvilágra kerülniük.
– Nos, ez egy kicsit túlzás, nem? Nincs semmi szégyenletes ezekben a játékokban. Ami szégyen, az az, hogy úgy bánunk valami természetes és gyönyörű dologgal, mintha mocskos titok lenne – válaszolom, most már teljesen a nővéremet idézve. De jó érzés. Helyes.
– Törvények és szabályok tiltják a pornográf tartalmak árusítását. Nem lehet csak úgy…
– Hé, álljunk csak meg. Azt mondja, azt hiszi, hogy én tettem ezt? – Az igazságosság érzése feloldódik a nyugtalanság hatalmas gömbjében.
Lebámul rám azzal a ráncos szemű, nagyapás tekintettel. –Hat híradós teherautó érkezett Atlantából a városba. Elképesztően jót tesz az üzletnek, hogy ennyi ingyenes reklámot kap, nem igaz?
– Mármint azt, hogy mennyire megosztó és széthúzó a városunk? – Rámutatok a "Ne rontsuk meg a gyerekeinket" és a "Sunshine-nak mennie kell" táblákkal vonuló polgárok sorára. – Soha nem csinálnánk olyan reklámfogást, amivel bárkinek ártanánk, beleértve magát a várost is.
– Seriff, mindannyian ismerjük a kisebbrendűségi komplexusodat – szakítja félbe Ruthie May –, de ha nem akarod, hogy azok a híradós kisteherautók képeket készítsenek a Playtime-ra kiöltözött terünkről a Kinky Corralban, akkor fogj egy zsákot és láss munkához.
– Hol volt tegnap este? – kérdez tőlem seriff.
– O-otthon – dadogom. – Savannah-nál. Egész éjjel.
– Egyedül?
– Nem volt egyedül. RyanO’Dell-lel volt – kacsint rám Ruthie May. – Egyébként ezzel kapcsolatban részleteket akarok később.
– Egész éjszaka? – kérdezi a seriff.
– Vigyázat! – ordítja el magát valaki.
Mindannyian lebukunk, és egy újabb dildó suhan el a fejünk felett.
– Ava Leigh, majd a szabadidődben játszadozz a dildókkal –kiabálja Ruthie May. – Fel kell takarítanunk ezt a helyet, de most rögtön.
– Elnézést, asszonyom – válaszolja a tinédzser. – Megtarthatnánk ezekből néhányat?
– Csak akkor, ha megígéred, hogy nem használod őket másra, csak dildó-labdázásra. Nem higiénikusak. Megértetted?
– Igenis, hölgyem.
– Azok bizonyítékok – mordul fel a seriff.
– Csinálj képeket, seriff – csattan fel Ruthie May. – És mostanra a lányok ujjlenyomata mindenhol ott van. Segíts vagy húzz el innen.
– Mi segítünk – mondja egy megnyugtató, ismerős hang. Bizsergés fut végig a gerincemen, és annak ellenére, hogy ma reggel minden rosszul sült el, amikor megfordulok, hogy Ryanre nézzek, mosolygok.
Visszamosolyog rám, és a bensőm bukfencezik egyet a testemben. – Két zsákot viszünk fejenként, Ruthie May.
– Kettőt? Hármat megcsinálok, amíg te egyet megtöltesz –vigyorog rám Blake. Eltart egy percig, mire felismerem őt a hosszú hajával, de neki is O'Dell testalkata és mosolya van. –Szia, Cassie. Jó újra látni téged. Hallom, hogy ennek az öreg fickónak az agyát húzod.
– Többnyire csak a mosómedvéjének – válaszolom.
Ryan és Blake felnevetnek. Jace szája félmosolyra húzódik, ami nem éri el a szemét.
Ruthie May szélesen mosolyog, és nincs kétségem afelől, hogy az egész város hamarosan azon fog vitatkozni, hogy hány gyerekünk lesz, Ryannek és nekem, mire harmincéves leszek.
– Miss Sunderwell – kezdi újra a seriff.
Megrázom a szemeteszsákomat, hogy szétnyíljon. – Elnézést, seriff. Közmunkát kell végeznem.
Ryan, Blake és Jace követnek engem a tér vége felé, Maud és Gerald fánkboltja és a pékség mellett, végig a Fő utcán. Mindegyikük kezében van egy szemeteszsák, és egy másik a farzsebükben. Az önkéntesek sokat haladtak előre, de még mindig rengeteg a tennivaló, és ezt a sarkot még senki sem vette kezelésbe.
És ahogy ígérte, Ryan hozott kesztyűket.
Még soha nem akartam megcsókolni egy férfit gumikesztyűben, de most határozottan meg akarom csókolni.
– Mi a helyzet a seriffel? – kérdezi.
Felhúzom a kesztyűt, lehajolok, hogy két ujjal megragadjak egy dildót az aljánál fogva, és bedobom a szemeteszsákomba. – Csak nem savanyú neki a szőlő?
Blake felnevet. Jace megenged magának egy újabb félmosolyt.
– Ha gondot okoz… – kezdi Ryan.
Megragadok egy tubus síkosítót, az arcom lángokban áll, de egy análdugót is felveszek. – Csak a munkáját végzi.
– El kellene kérnie Maud webkamera felvételeit – mondta Jace, és a pékségre mutatott egy dildóval, amit épp az imént fogott meg.
Lenéz arra, amivel mutogat, sóhajt egyet, és belegyömöszöli a szemeteszsákjába.
Ryan visszapillant a seriffre, majd átadja a zsákját Blake-nek. – Ebből hármat akartál megtölteni. Tessék.
– Á, a lusta utat választod – mondja Blake vigyorogva.
– Segít a személyiséged felépítésében – válaszolja Ryan.
Ismerős nevetés hallatszik a park túloldaláról. Olivia a tér közepén lévő menedékház alatt áll, és kötélhúzást játszik George-dzsal és egy anális gyöngysorral.
– A mosómedvéd egy igazi nőcsábász – mondja Blake. – Talán elvihetnéd a következő randira.
Ryan és én egymásra pillantunk. Grimaszol, én pedig kuncogok. George tegnap este nem volt egy nőcsábász.
– Gyerünk, Cassie. Menjünk Maudhoz – elveszi a szemeteszsákomat, és odatartja Jace-nek, aki Oliviát bámulja rángatózó állkapcsával. Blake észreveszi, és ő is megragadja a zsákomat.
– Két lustaság – cukkol. Oldalba könyököli Jace-t. – Föld hívja a Hősszerelmest.
Jace megrándul. – Hozok egy létrát – motyogja.
– Értem. Hagyd hátra a legfiatalabbat. Ez mindig így megy. – Ha Blake tényleg ki van borulva, a szórakozott vigyorán ez nem látszik.
– Nem te vagy a legfiatalabb – emlékezteti őt Ryan.
– Jelenleg én vagyok a legfiatalabb az országban. Gyerünk, menj, beszélj Mauddal, amíg én elvégzem a piszkos munkát.
Rám kacsint, és ettől a testvérek közötti játékos ugratástól annyira meg akarom ölelni Savannah-t, hogy alig kapok levegőt.
Hiányzik a nővérem.
– Jól vagy? – Ryan átkarolja a vállamat, mire enyhül a fájdalom a tüdőmben.
Bólintok. – Menjünk Maudhoz. Nem engedem, hogy Savannah felfordulásra jöjjön haza.
Összekulcsolja a kezét az enyémmel, ahogy átlépünk az anál dugókon és tollcsiklandozókon, és amikor kilépünk az utcára, elektromos áram lövell végig a karomon.
Még mindig tetszem neki, a mosdóban történtek ellenére is.
Megszorítom a kezét. – Köszönöm.
– Amiért megmentelek a dildóktól? – kérdezi sunyi vigyorral.
– Öhm, azt is.
– Tényleg zavarnak téged.
Átlépek egy elég méretes példányt, amely eléggé úgy néz ki, mintha nagy károkat tudna okozni. – Soha nem éreztem magam olyan lazának, hogy a szexről beszéljek, mint Savannah. Gondolom, hiányzik ez a gén belőlem. Vagy talán elég idős voltam ahhoz, hogy megértsem, hogy mit értettek a szüleim azon, amikor azt mondták, hogy maradjunk távol bizonyos emberektől, amíg a műsora forgatásán voltunk. Vagy talán csak azért, mert minden olyan nyilvános volt, amikor kicsi voltam, hogy most már mindenben szeretem a magánéletet.
– Á, magánélet. A névtelenség, amit San Franciscóban szeretsz.
Beleütközök, ahogy lelépünk a járdáról a saroknál, és ahogy egymáshoz érnek a karjaink, még jobban megborzongok. – Igen. De a névtelenség egy nagyvárosban nem oldotta meg azt, hogy kibújjak a csigaházamból. Hálásnak kellene lennem annak, aki kidobta ezeket a dildókat. Talán ma eleget fogok megérinteni belőlük ahhoz, hogy túllépjek azon, hogy elpirulok, valahányszor rájuk nézek.
Rám vigyorog. – Tetszik, hogy elpirulsz. Valójában szeretném nézni, ahogy az egész tested elpirul.
Az ajkamba harapok. – Szeretném jól érezni magam a testemben, és nem aggódni azon, hogy elpirulok-e vagy sem.
– Istenem, Cassie, most már én kezdem egy kicsit kényelmetlenül érezni magam.
– Micsoda? Sajnálom. Ó!
Finoman megigazítja a nadrágját. – Ne sajnáld. Tetszik a gondolat, hogy jól érzed magad. Csupán az még inkább kedvemre való lenne, ha velem még jobban éreznéd magad.
– Én is – mondom, ismét elpirulva, bár ezen a ponton már nem érdekel.
Kedvel engem. Tényleg kedvel engem és vonzódik hozzám, és talán itt az ideje, hogy bízzak abban, hogy tudom kezelni a szexuális kapcsolatot egy másik felnőttel.
Talán itt az ideje, hogy bízzak abban, hogy nem vagyok egy természetes csődtömeg. Hogy gyönyörű vagyok, különleges és méltó, és hogy megérdemlem a boldogságot és az örömöt.
Bemegyünk a pékségbe, és összefut a nyál a számban a fánk és a fahéjas csiga illatától. Gerald felnéz az üvegpult mögül, és huncutul rám pillant. – Nézd csak, kit rángatott be a mosómedve – morogja.
– Jó reggelt, Gerald – mondja Ryan könnyedén. – Még mindig van fahéjas csigátok?
– És fánkotok? – teszem hozzá reménykedve.
– Elfogyott – mondja.
– Gerald! Nem igaz. – Maud kisiet a konyhából, megpillantja Ryan enyémmel összekulcsolt kezét, és az arca ráncossá válik hatalmas mosolyától. – A kávé és a finomság a ház ajándéka, csak hogy bocsánatot kérjek, amiért valaki goromba volt. Üljetek csak le mindketten. Milyen volta tegnapi biciklitúra? Cassie, tényleg fejjel lefelé fordultál le a kötélpályán? Megesik az ilyesmi, édesem. És biztos vagyok benne, hogy Ryan ott volt, hogy elkapjon.
Egy tányérra fahéjas csigát és muffint pakol, miközben beszél, és mindketten tudjuk, hogy a reggeli ára valami jó, szaftos pletyka. – Vissza kell mennünk a parkba – mondom Maudnak –, de arra gondoltunk, hogy talán megnézhetnénk a tegnap esti webkamerás felvételeket?
– Persze, hogy megnézhetitek. – Egy második tányért is rátesz a pultra, és két kávésbögréért fordul. – Gerald, hozd ide a számítógépet.
– Nincs rajta semmi – morogja.
– Addig nem tudhatjuk, amíg nem néztük meg, nem igaz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése