19 - 20 - 21. fejezet

 

TIZENKILENC

Cassie Sunderwell és Savannah Sunderwell levelezéséből

Fordította: Tobys

Cassie: Három kérdést fogok feltenni neked, és azt akarom, hogy mindegyikre igent mondj.

Savannah: Igen.

Cassie: Előbb hallanod kell őket!

Savannah: Miért? Ha azt akarod, hogy igent mondjak, akkor nekem igent kell mondanom; ebben az esetben miért teszed fel nekem a kérdéseket egyáltalán? És őszintén szólva, inkább nem is akarom hallani a kérdéseket, ha bármi közük van a Sunshine Toyshoz.
Láttam, mi történt.

A Dildo-apokalipszist a téren.

Még itt is ezzel volt tele a híradó. Az új főnököm ki fog borulni, ha rájön, hogy én vagyok az az "idióta amerikai", aki azt gondolta, hogy jó ötlet szexjáték üzemet indítani egy kisvárosban.

Cassie: Tartsd a telefont, és várj egy percet. Miről beszélsz? Milyen új főnökről? Te vagy a főnök!

Savannah: Nem, te vagy a főnök, ebben állapodtunk meg, amikor úgy döntöttem, hogy elszököm otthonról. De nem baj, ha nem jársz sikerrel, Cass. Komolyan nem bánom. Csak csendben csődbe megyek, és újrakezdem.

Cassie: Senki sem megy csődbe! Épp ezért írok sms-t. Van egy ötletem, ami megmentheti a céget! Talán még jövedelmezőbb is lesz, mint valaha!

Savannah: Ez nagyszerű. Amint elkezdesz nagyot kaszálni, átiratom az egész üzletet rád, hogy learathasd a kemény munkád gyümölcsét. Addig azonban mindent az én nevemen kell tartanunk, hogy ne rántsalak magammal a szakadékba.

Cassie: Senki sem megy a szakadékba. Mi a játszótérre megyünk.

Savannah: Elvesztettem a fonalat... De furcsán találó módon, mivel történetesen épp egy játszótéren vagyok azzal az imádni való kislánnyal, akire dajkaként vigyázok. A gyerekek imádják a csúszdákat, Cassie. Vagyis... abszurd módon SZERETIK őket.

Cassie: Hát persze, hogy szeretik. Mit nem lehet szeretni a csúszdákban? És te dadus vagy? Hogy a fenébe történt ez? Töltöttél már minőségi időt gyerekekkel? Egész eddigi életed során?

Savannah: Nem, még soha. Még gyerekkoromban sem. Mindig dolgoztam, vagy veled bujkáltam a lakókocsimban, mert mi voltunk a déli különcök, akik nem illettünk bele a hollywoodi elitbe. Szomorú vagyok, hogy mennyi csúszdázásról lemaradtunk.
Különösen rosszul érzem magam, hogy miattam maradtál le ennyi mindenről. Szabadon és felszabadultan kellett volna szaladgálnod, nővérkém, és annyit csúszdáznod, amennyit csak akarsz. Utálsz engem, amiért elloptam a gyerekkorodat?

Cassie: Nem loptad el a gyerekkoromat! Lol. Ne légy őrült. Nagyon jól éreztem magam veled a forgatáson. Hát, legtöbbször, kivéve azon a nyáron, amikor az előtt a kaszkadőr előtt fingottam, akibe szerelmes voltam, mert túl sok burritót ettem a kaja-kocsiból.

És soha nem tanultam volna meg kódolni, ha nem Los Angelesben vagyok. Akkoriban még nem volt nyári kódoló tanfolyam Happy Catben.

Savannah: Még mindig nincs, ugye?

Cassie: Hmmm... Talán nincs. Ennek utána kéne néznem. Ezeknek a srácoknak szükségük van arra, hogy lépést tartsanak a korral. Bár ők egy kreatív bagázs. A szabályok, amiket egy csapat tinilány most küldött nekem a DildoFocihoz, eszméletlen jók. Bár az alkalmazásban máshogy kell majd neveznem. Adjunk neki egy frappánsabb nevet, adjunk hozzá néhány extra szintet, esetleg egy dildót, ami gólöröm táncot jár, amikor sikerül betalálni.

Savannah: Miről beszélsz? Lázad van? Mi ez a dildókkal való hancúrozás? Nem mintha nem helyeselném, tudod, hogy helyeslem, de a frászt hozod rám.

Cassie: Tudom, még mindig kicsit kényelmetlenül érzem magam az egész miatt, de így fogom megmenteni a céget! Játékká fogom alakítani a reklámotokat úgy, hogy készítek egy Sunshine Toys alkalmazást, ami tele van mini játékokkal, különleges kuponokkal és alkalmazáson belüli vásárlásokkal. Szórakoztatóvá és csillogóvá tesszük, akárcsak te, és közvetlenül a fiatalabb vásárlóidat szólítjuk meg vele. Ruthie May adatait elnézve, a tizenkilenc és huszonöt év közötti korosztály hiányzik, ami HATALMAS vásárló réteg.

És miután elgondolkodtam rajta, rájöttem, hogy ha nem ismernélek személyesen, fogalmam sem lenne arról, hogy a Sunshine Toys létezik. Ami szomorú, mert szeretném ismerni. Tudni akarnám, hogy létezik ez a csodálatos, szexpozitív, testpozitív, nő- és természetpozitív cég, amely segíteni akar felfedezni, hogy a testem milyen módon élheti át az örömöt.

Savannah: Istenem. Megtetted, ugye? Szexeltél RyanO'Dell-lel!

Cassie: Nem, nem feküdtem le vele. De erről jut eszembe! A három kérdés! Egy: engedélyezed, hogy létrehozzak egy Sunshine Toys alkalmazást, és a marketing költségvetésed körülbelül huszonöt százalékát arra költsem, hogy hírét vigyem a mi új, szórakoztató játékunknak?

Savannah: Csak tessék! Nem mintha a dolgok sokkal rosszabbra fordulhatnának.

Cassie: Hurrá! Kettő: nem bánod, ha még néhány hétig nálad maradok? Már kidolgoztam egy távmunka-megállapodást a főnökömmel, és nem okozhat gondot a két munka összeegyeztetése. Még hat hónapig nem kell egy játék fejlesztésében sem vezető szerepet vállalnom.

Savannah: Természetesen. Maradj, ameddig csak akarsz. Most pedig jöjjön a lényeg. Gondolom, a harmadik a szaftos kérdés?

Cassie: Igen. Igen, az. Áldásodat adnád lécci, hogy a szomszédoddal dugjak? Tudom, hogy ez kellemetlen lesz neked, amikor hazajössz, de ő olyan csodálatos, Van. Olyan szexi és édes és vicces és kedves, és tényleg nem tudom elképzelni, hogy jobb szűzmentesítő bukkanjon fel az életemben. Nem akarom, hogy ez a lehetőség elszálljon.

Savannah: Szűzmentesítő. Fúj. Úgy hangzik, mint a Terminátor – még visszajövök! A vaginádba!

Cassie: Tudnál komolyan beszélni, kérlek? Ez nagy dolog számomra. Készen állok, csajszi. Végre úgy érzem így helyes, tudod?

Savannah: Akkor vágj bele, babapofi. Rohanj fejest a szerelembe, és facsarj ki belőle minden örömöt, amit csak tudsz, mielőtt elromlik.

Cassie: Senki sem beszélt a szerelemről. Ez a szexről szól. Pillanatnyi, első szex, igen. De mégis, tisztán fizikai a dolog.

Savannah: Igen. Mert amikor dugópajtást keresek, mindig arról áradozok, hogy milyen édes és vicces. *szemforgató emoji* Belezúgsz, Cassie. És ez így van rendjén. Csak tartsd nyitva a szemed, és győződj meg róla, hogy ő is így van vele, mielőtt fejest ugranál a szerelemi trambulinról. Győződj meg róla, hogy van-e víz a medencében, érted?

Cassie: Szerintem van, Van. Azt hiszem, van ott víz. Ő is kedvel engem. Talán TÉNYLEG kedvel.

Savannah: És miért ne tenné? Csodálatos vagy, és én szeretlek. Mennem kell, Beatrice veszett ninja nyuszist akar játszani.

Cassie: Jól mókának hangzik.

Savannah: Az is. Talán évek óta nem szórakoztam ilyen jól. Szeretlek! Vigyázzatok magatokra! Használjatok óvszert! Sok-sok óvszert! Síkosítóval!

 

HÚSZ

Ryan

Fordította: Red Ruby

– Tartsd őket zárva. – Cassie mögött csoszogok a birtokom hátsó részén, ujjaimmal eltakarom a szemét. – Ne leskelődj. A leskelődés csalás.

Nevet. – Hogy leskelődhetnék, amikor a nagy kesztyűid eltakarják a fél arcom? Mondta már neked valaki, hogy nevetségesen hatalmas kezeid vannak?

– Állandóan – mondom. – Általában amikor látják, ahogy a hatalmas tűzoltócsövemet tartom.

Megint kuncog, ez egy édes, boldog hang, amitől azt akarom, hogy örökre itt maradjon velem, távol a belvárostól, a szexjátékgyártól és az összes feszült seggfejtől, akik mindent megtesznek azért, hogy a lehető legnyomorúságosabbá tegyék a látogatását Happy Catben. A hazatérésnek ugyanolyan szórakoztatónak kell lennie, mint amilyen a karaoke est volt, ezért az egész délutánt azzal töltöttem, hogy a hegesztővasammal és egy halom fémhulladékkal foglalatoskodtam, és létrehoztam az eddigi legambiciózusabb szemétszobromat.

Mindezt annak érdekében, hogy segítsek Cassie-nek jobban megbarátkozni a szexszel.

Miközben az árnyékban hegesztettem, nem volt kétségem afelől, hogy Cassie-nek tetszeni fog a meglepetése.

De most, ahogy megkerüljük a fészert, ahol a roncstelepről megmentett kisebb darabokat tartom, amint a három és fél méter magas monstrum a szemem elé kerül, azon tűnődöm, hogy talán túl messzire mentem.

Cassie-nek hihetetlen humorérzéke van, és a sör meggyőzött arról, hogy ez jó ötlet, de...

Ez a dolog gigantikus. És visszataszító. És biztosan nem fogják beválogatni az éves művészeti körmenetre.

– Majdnem ott vagyunk? Komolyan, meghalok a kíváncsiságtól – mondja Cassie, és ujjaival végigsimít a kézfejemen. Már ez az ártatlan érintés is elég ahhoz, hogy fájdalmasan át akarjam ölelni, megcsókolni, megmutatni neki, hogy a gyönyörtől nem kell megijedni.

Remélhetőleg a meglepetésem segít ebben.

Vagy azt fogja hinni, hogy elment a kibaszott eszem.

Akárhogy is, most már nincs visszaút.

– Itt vagyunk. A meglepetésed. – Elhúzom a kezem, tekintetemet az arcára szegezem, és visszafojtott lélegzettel várom a válaszát.

Pislog. Aztán újra pislog, háromszor gyors egymásutánban, mintha nem hinne a szemének. Az ajkai szétnyílnak, és egy halk, döbbent hang tör elő a mellkasa mélyéről. Újra pislog. Aztán még egyszer.

Végül az ajkai megremegnek, és egy világot megvilágító mosolyra húzódnak, én pedig kiengedem a levegőt, amit visszatartottam.

Megértette. Teljesen megértette, ami nevetségesen boldoggá tesz.

Cassie tekintete felém vándorol, az arckifejezése olyan sebezhető, amilyet még nem sokszor láttam. – Egy hatalmas fémdildót csináltál nekem.

Komolyan bólintok. – Igen.

– Gülüszemekkel és... – Visszapillant az alkotásomra, összevont szemöldökkel. – És szarvakkal? Azok szarvak?

– Én inkább antennáknak szántam őket, de a szarvak is megfelelnek.

– Ez... gyönyörű – mondja, a szemei csillognak. – Ez a legszebb dolog, amit valaha is készített nekem valaki. Köszönöm.

Felemelem a kezem, és megérintem az arcát. – Ez förtelmes. Te vagy a gyönyörű. És nincs okod arra, hogy megfélemlítsen egy rakás hülye szexjáték. – Biccentek a teremtményem melletti selejt kupac felé. – Ezért fogsz te is csinálni egyet.

– Egy mit?

– Egy óriási fémdildót – mondom. – Segítek a hegesztésben, de úgy rakod össze a darabokat, ahogy akarod.

Felvonja a szemöldökét, szép szája féloldalas mosolyra húzódik. – Tényleg?

– Tényleg.

– Adhatok neki arcot is? Egy bohócarcot nagy piros orral?

Persze. – Van piros festékem. De ez úgy hangzik, mintha ijesztő lenne, nem igaz?

Cassie közelebb lép, az arckifejezésébe huncutság kúszik. – Miért, Mr. O'Dell, maga fél a bohócoktól?

– A félelem nem az a szó, amit használnék – mondom, és átkarolom a derekát.

– Akkor milyen szót használnál?

– Tiszteletben tartom a magánterüket. Ők nem kerülnek túl közel hozzám, én nem kerülök túl közel hozzájuk, és senki sem végzi a karnevál hátsó részében egy elhagyatott oroszlánketrecbe zárva, miközben egy lötyögő cipőben járó sorozatgyilkos élesíti a pöttyös markolatú vadászkésgyűjteményét.

Nevet, az a gazdag, gondtalan nevetésével, amely gyorsan az egyik kedvenc hangommá kezd válni a világon. – Ez egy nagyon részletes fantázia.

– Rémálom – javítom ki. – Visszatérő. Túl sok Stephen Kinget olvastam gyerekkoromban. De ne mondd el senkinek. Próbálom megőrizni a hírnevemet, mint egy olyan felnőtt, akiben meg lehet bízni, hogy bátran berohan égő épületekbe.

Cassie tekintete megenyhül. – Nem mondom el senkinek. És szerintem nagyon bátor vagy. – Felemeli a kezét, ujjaival gyengéden végigsimít az arcomon lévő hegen. – Jojo ma beugrott a barátnőjének síkosító utántöltésért. Mesélt a hegesztőműhelyben történt tűzről. Bementél, hogy megmentsd a barátodat, és majdnem nem értek oda időben, hogy kihozzanak.

Kényelmetlenül vállat vonok. – Jojo túl sokat beszél.

Ráncolja a homlokát. – Sajnálom. Ha nem akarsz beszélni róla, megértem. Nem akartam kíváncsiskodni.

– Nem, nem erről van szó, csak... – Közelebb ölelem magamhoz. – Régen volt már. És ijesztő volt, igen, de az életemet jobbá tette. Az az éjszaka inspirált arra, hogy tűzoltó legyek. És a tűzoltás a lelki munkám, tudod? Valami, amiről tudom, hogy minden egyes nap változást hoz az emberek életébe.

Bólint. –Igen. Így van. Te egy hős vagy.

Gúnyosan forgatom a szemem. – Erről nem tudok.

– Én igen – mondja, a kétség legkisebb jele nélkül. – Egyébként is te vagy az én hősöm. Ma huszonhét dildóhoz értem hozzá, és csak egyszer pirultam tűzvörösre. Nélküled ez sosem sikerült volna.

Elmosolyodom. – És most befejezzük a munkát, hogy végre dildó baráttá válj. Készen állsz a művészkedésre? – Sokkal szívesebben vinném befelé, és csókolnám meg minden egyes szexi centijét, de bármilyen őrültség is ez, azt hiszem, segíteni fog neki.

Cassie bólint, csípőre teszi a kezét, miközben szemügyre veszi a szeméthalmot. – Készen állok. Hol kezdjem?

– Hozok neked kesztyűt, hogy megvédjük a kezed, aztán válogathatsz a darabok között. Szeretem először kiteríteni a szobraimat a fűre, egyfajta lapított 3D-s stílusban, aztán az alaptól felfelé összerakom, és menet közben finomítok. De nem mindenkinek működik így az agya. Blake szereti először a fejeket, majd a testeket elkészíteni, a karokat és lábakat utoljára illeszti fel. – A telkem hátsó részén lévő kerítés felé bökök a hüvelykujjammal. – Azok az övéi. A fém madárijesztők. A többi darab az egyszerű, paraszti szobor kertben az én művem.

Az ezer éves almafák alatt elterülő kert rész felé intek, ahol a pár évvel ezelőtti kezdőleges Óz, a nagy varázsló iránti tisztelgésem példányai vannak. Dorothy és barátai ágaskodnak a terület közepén-, és amelyből végül teljes értékű, ócskavasból készült fiktív karakterekből álló parti kerekedett. A testvéreim és a saját gyerekkori kedvenc karaktereink vannak jelen, plusz néhány különleges kérés az utcában lakó gyerekektől, akik szerint nem létezhet szoborkert Pikachu nélkül.

– Hűha, mindketten nagyon tehetségesek vagytok. – Cassie az ajkába harap. – Csak hogy figyelmeztesselek, következetesen szörnyű vagyok a művészi dolgokban. Utálnám elcsúfítani itt a dolgokat.

– Semmi baj – biztosítom őt. – A művészet a szórakozásról szól, nem a végeredményről. És ezt a kettőt úgyis el kell majd rejtenem a fészerben, miután végeztünk. A szomszéd gyerekek szeretnek itt lógni, és nem állok készen arra, hogy elmagyarázzam nekik, mik azok a dildókat. Vagy a szüleiknek.

Cassie a mellkasomra mutat az ujjával. – Jó döntés. Ez kiváló módja lenne annak, hogy még többen lóbáljanak vasvillát, és megpróbálják elüldözni Sunshine-t a városból.

– Amire ma este nem fogunk gondolni – emlékeztetem finoman. – A ma este a boldog dolgoké.

Tekintete találkozik az enyémmel, azokban a gazdag csokoládémélységű pillantásokban valami olyan rejtőzik, amelyet nem tudok megfejteni.

– Mi az? – kérdezem végül. – Festék van az orromon?

Megrázza a fejét. – Nem. Jóképűség van az orrodon. És épp arra gondoltam, hogy... – Megvonja a vállát. – Hát, arra gondoltam, hogy nagyjából mindig boldog vagyok, amikor veled vagyok.

Ennyi volt. Nem tudom megállni, hogy ne adjak neki egy csókot.

Ujjaimat végigsimítom selymes haján, és az ajkaimat az övére tapasztom, csókolom, miközben a késő délutáni nap felmelegíti az arcunkat. De nem a nyári meleg az, amitől felforrósodik a vérem. Hanem ez a nő, akiről egyre nehezebben tudom elképzelni, hogy elengedjem.

Legalábbis nem egyhamar.

– Van egy ötletem – suttogja az ajkaimra.

– Mi lenne az? – kérdezem.

– Nem fogok bohóc arcot adni neki. Valami még jobbat fogok csinálni. De meglepetés lesz.

Lemosolygok rá. – Akkor vegyük fel a kesztyűt, és induljunk.

Harminc perccel később Cassie a fűben kiteríti a saját óriási fémdildójának alapjához szükséges összes darabot. Egyenként átadja őket nekem, és utasításokat ad, hogyan szeretné, ha összeillesztenék őket, de ragaszkodik hozzá, hogy még nem áll készen arra, hogy megtanuljon hegeszteni.

– Kis lépések – mondja, és átnyújt egy kifakult, kék fémlemezdarabot, amelyet épp most kalapált félkör alakba az egyik formázómon. – Következő alkalommal tanulok meg a tűzzel játszani.

Következő alkalommal. Ez jól hangzik. Annyira tetszik, hogy újra meg kell csókolnom. Amikor ezúttal szétválunk, az ajkai duzzadtak, és olyan éhes tekintet van a szemében, amitől fel akarom ajánlani magam előételnek, főételnek és desszertnek.

– Most jöttem rá valamire – mondja. – Nem tudlak meglepni az arccal, hacsak nem hegesztem meg magam.

Felhúzom a szemöldököm. – Erre gondoltál, miközben megcsókoltalak?

Félig leeresztett szemhéjakkal megrázza a fejét. – Nem. Nem erre gondoltam. Az a rész csak azután jött. A csókolózás alatt másra gondoltam... más dolgokra.

– Miféle más dolgokra?

– Segíts kitalálni, hogyan készítsem el a meglepetésemet – mondja, és felhúzza az orrát. – És talán elmondom neked.

Elmosolyodom. – Van szuperragasztóm. Talán nem fogja örökre összetartani, de megteszi, amíg később a helyére nem hegesztem az egészet.

Cassie összecsapja a kezét. – Tökéletes!

És tényleg tökéletes.

Minden vele töltött perc.

Mire a nap a horizont mögé bújik, már majdnem készen vagyunk. Én nekilátok a takarításnak, összegyűjtöm a maradék törmeléket, és kidobom az újrahasznosításhoz túl kicsi darabokat, míg Cassie az utolsó simításokat végzi.

– Oké, most már megnézheted – mondja, engedélyt adva nekem, hogy megnézzem a remekművét. Abban a pillanatban, ahogy megpillantom a dolgot, nevetésben török ki. Nem tehetek róla, de szerencsére Cassie láthatóan örül a reakciómnak.

– Ez egy egyszarvú – jelenti ki boldogan. – Egy egyszarvú dildó!

– Azt látom – mondom, még mindig kuncogva. – Tetszik a szivárványos sörénye.

– A festék egy kicsit elnagyolt, mivel siettem – mondja, és vigyorogva nézi a sokszínű tüskéket, amelyeket a fejére erősített. – De valahogy tetszik. Bejön a káosz.

– Nekem is, de nem kellett volna sietned. Vannak lámpáim a fészerben. Felkapcsolhattuk volna őket, és sötétedés után is dolgozhattunk volna.

Cassie felém fordul, összefűzi az ujjait a festékfoltos, levágott farmerja előtt, és egy hosszú pillanatig tartja a tekintetemet, mielőtt halkan megszólal: – Nem akartam sötétedés után tovább dolgozni.

A pulzusom megugrik a torkomban. – Nem?

Megrázza a fejét, miközben elindul felém a füvön át, és minden egyes lépésétől gyorsabban ver a szívem. – Nem. Én... más dolgokat akartam csinálni sötétedés után.

– Pillecukrot sütni?

Megrázza a fejét, és szándékosan átlép egy kalapácson, amit rendrakás közben kihagytam. – Két tipp maradt.

– Segítesz elvinni George-ot az esti sétájára? – kérdezem, a hangom rekedtté válik, amikor megáll előttem, elég közel ahhoz, hogy megszámoljam az orrnyergén szétszórt és a szemüvegén pöttyözött kék festékfoltokat. Annyira aranyos, hogy szinte fájdalmas ránézni, és küzdenem kell a késztetéssel, hogy elképzeljem, amint csupán ezeket a festékpöttyöket viseli, és semmi mást.

Biztos vagyok benne, hogy jól olvasom le az arckifejezését, de nem akarok feltételezésekbe bocsátkozni, vagy bármi olyat tenni, amivel olyan döntésre kényszeríthetem, amire még nem áll készen. Azt akarom, hogy ez az ő döntése legyen.

– Egy tipp maradt – turbékolja, és csettint a nyelvével. – Tényleg, Ryan, elég szörnyű vagy a találgatós játékokban.

– Az vagyok. – Egy hajtincset a füle mögé dugok, hagyom, hogy az ujjaim elidőzzenek a mögötte lévő finom bőrön, mielőtt elhúzódnék tőle. – Talán ha kapnék egy tippet?

– Egy tippet... – A szempillái leereszkednek, végigfutnak kipirult arcán, mielőtt visszanézne rám, Mona Lisa mosollyal az arcán. – Mi az, aminek két karja és két lába van, és mindet szeretné minél hamarabb köréd fonni? Tipp – a neve nem George.

– Lehet, hogy Cassandra Mae Sunderwell?

Bólint, az arca még rózsaszínűbbé válik, de a tekintete nem tágít az enyémről. – Igen, az. Bevinnél? Készen állok, hogy megtudjam, mi ez a nagy felhajtás.

– Biztos vagy benne? – kérdezem, és küzdök, hogy a kezeimet magam mellett tartsam, amíg a kétely minden szikráját el nem söpröm.

– Biztos vagyok benne – mondja, és a nyakam köré csúsztatja a kezét.

Egy pillanattal később az ajkaim az övén vannak, miközben a karjaimba vonom.

HUSZONEGY

Cassie

 

Fordította: Elorie

Már azelőtt kifulladt és megrészegült vagyok Ryan csókjaitól, mielőtt elérjük a hálószobáját. Lábbal becsukja az ajtót, letesz a hatalmas ágyán lévő kézzel készített ágytakaró tetejére, majd fölém tornyosul, teste követi a testem vonalát.

– Nem tudok betelni veled – mormogja, miközben hátrasimítja a hajam és újra elkapja a számat az övével.

Minden, ami vele kapcsolatos, magával ragad. A fás, erdőre emlékeztető illata, ami keveredik a forró fémével. Az érintése –az ujjai finom simítása a nyakamon, a borostájának karcolása az ajkam körüli érzékeny bőrön. Az gazdag és részegítő íze.

A teste szilárd erőssége.

A halk, kéjes nyögés, ahogy nyelvem az övéhez ér.

Várakozás bugyog az ereimben, egyenesen a lábaim közé hömpölyögve. Nem vagyok ideges, csak izgatott.

Ez annyira jó. Végre jó. Végre minden, amire vágytam és még több is annál.

Mintha azért lennék még mindig szűz, mert erre vártam. A mai napra.

Rá.

Elhúzódik és lenéz rám. – Ha ez túl sok, ha azt szeretnéd, hogy leálljak, bármikor…

– Kérlek, ne állj meg. – Végigsimítok a nyakán, a széles vállán, és meghúzom a pólóját. – És kérlek, szabadulj meg ettől. Látni akarlak.

A háta mögé nyúl, egyetlen sima mozdulattal lehúzza a pólóját. – Még valami? – kérdezi vigyorogva, ahogy kifulladva befogadom a csupasz bőrének látványát. Széles mellkasát ritkább, sötét szőr borítja, a szíve fölé egy tűzoltójelvény van tetoválva. Végigsimítok a bordái vonalán, egészen a csodálatosan kidolgozott hasáig, miközben mellém fekszik, hogy tanulmányozhassam.

– Hűha – suttogom.

– Óvatosan. – Az ajkához húzza az ujjaimat és a legédesebb csókot leheli rájuk. – Ez a fajta dicséret könnyen egy férfi fejébe szállhat.

A tekintetem lejjebb siklik, miközben vigyorgok.

– Valóban?

– Ó, igen. És túlöltözött vagy.

– Tudnál segíteni nekem? Azt hiszem, elfelejtettem, hogyan kell levetkőzni.

Úgy pillogok a szempilláimmal, mint egy nagy idióta, de ő csak még szélesebben mosolyog, a szemei elfelhősödnek, és az a dudor még szorosabban préselődik a combomhoz.

– Örömömre szolgál.

Lejjebb csúszik az ágyon, a lábaim közé telepszik, és felhúzza a pólómat, felfedve a köldökömet. Centiről centire csókol és nyalogat, felfelé halad egészen a mellkasomig, a pólómat folyamatosan feltolva, amíg vonaglani nem kezdek az érintése alatt.

A mellbimbómat a szájába veszi a csipkemelltartómon keresztül, és tiszta élvezet söpör végig rajtam a melleimtől kiindulva, egészen a méhemig, mélyen lüktetve bennem, erősebben, mint bármi, amit valaha megéltem. A lábam ösztönösen megfeszül körülötte.

– Még? – kérdezi, miközben a másik mellbimbómat dörzsöli a melltartón keresztül.

– Még – zihálok. Még többet szeretnék. És túlságosan el vagyok szállva az érzésektől, amiket a testemben feléleszt, hogy szavakat formáljak.

– Itt az ideje, hogy ez eltűnjön. – Áttolja a fejemen a pólómat, végigsimít a karomon, ahogy lehúzza a kezemről, az érdes ujjbegyei a tökéletes egyvelegei a gyengédségnek és birtoklásnak, izgató és nyugtató. Végigsiklik a teste az enyémen, vastag, kemény farka a lábaim közé kerül, és egy birtokló csókkal rabul ejti a számat.

Ryanbe burkolózom, elveszem és megtalálom benne önmagam, és sehol máshol nem szeretnék lenni.

Soha.

Sem San Franciscóban. Sem Savannah házában.

De még csak a szomszéd szobában sem.

Csak itt akarok lenni vele, a férfival, akivel olyan érzés, mintha hazatértem volna.

– Te – mondja reszelős hangon, amikor megszakítja a csókot – egy függőséget okozó istennő vagy.

Ujjaim végigtáncolnak a mellkasának szexi, lapos felületén és közelebb tolom magam a combjaim közé nyomuló dudorhoz felemelve a csípőm, hogy odadörgöljem, azt a pontom, ami már sajog. – Még – könyörgöm.

– Bízol bennem? – kérdezi, miközben a nyakam mentén csókolgat.

– Igen.

Elhúzódik a testemtől, és nyöszörgök, amikor a csípője elemelkedik az enyémtől.

De amikor kipattintja a nadrágom gombját és lehúzza a cipzárját, miközben a nyelvével nyalogat és simogatja az alhasamat, újra a mennyekben vagyok.

– Rózsaszín csipke – motyogja, miközben a bugyim szélét csipkedi, és úgy helyezi a csípőmet, hogy le tudja húzni a nadrágomat a combomon. – Illik hozzád.

– Ennél több reakcióra számítottam… Ó, istenem. Ryan!

A neve fojtott kiáltássá válik, miközben a bugyimon keresztül nyalogat.

Ez a legfinomabb kínzás, amiben valaha is részem volt. Szeretném, hogy nyalogasson még, de közben még többet akarok. Mindenből.

– Mindig is erről álmodtam. – A lélegzete felmelegíti a csipkét, ami az érzékeny bőröm borítja. – És a valóság sokkal jobb, mint valaha képzeltem.

Újra megnyal a csipkén keresztül, és én nyögdécselek. Megmarkolom a haját, a vastag, sűrű haja ugyanolyan tökéletes, mint minden, ami vele kapcsolatos.

– Le fogom venni rólad a bugyit és elérem, hogy a számba élvezz, Cassie – mondja. – Jól hangzik?

Azt hiszem, valami olyasmit válaszoltam, hogy igen. A szívem hevesen ver, a nyelvem száraz, és Ryan lehúzza a bugyimat, keresztül a csípőmön. Leveszi a cipőmet, aztán a nadrágomat, amíg teljesen meztelenül nem fekszem az ágyán, kivéve a melltartóm, miközben hideg levegő áramlik a bőrömre, éles kontrasztot alkotva a lábam között lévő forró nedvességgel.

Aztán a szája visszatér oda, ahol kétségbeesetten szükségem van rá, nyalogatva, csókolva, mielőtt megáll a vénuszdombomon, hogy a szájába szívja a csiklómat.

Minden olyan új, de nagyon jó.

A kitörő gyönyörtől fájdalmas érzésem van, a szükség mélyen bennem kavarog, miközben szopogat, simogat és szeretkezik velem a szájával, amíg levegőért nem kezdek kapkodni, hátam ívbe feszül, miközben az élvezetem csak sűrűsödik és épül a tehetséges nyelve alatt.

– Még, igen, ott – nyögöm.

És hirtelen megremegek.

Izmok, amiknek a létezéséről sem tudtam, megfeszülnek és elernyednek, a belső falam összerándul és a boldogság szétrobban az ereimben. A combom összeszorul Ryan feje körül, ahogy meglovagolom a testemet eluraló új érzéseket.

Szóval ezért van ez a nagy felhajtás.

A tökéletes gyönyör teljes mámorától, amit valakivel megosztunk. Kivéve, hogy ez nem elég.

Még többet szeretnék megosztani vele. Azt akarom, hogy bennem legyen.

– Még? – kérdezem.

– Ez nem volt elég? – kuncog, miközben felemeli a fejét.

– Még nem éreztelek téged – válaszolom hirtelen szégyenlősen. – Úgy értem, hogy ez… hogy te… fantasztikus volt, de azt akarom… én mindent akarok, Ryan.

Lefagyok, mert egy pillanattal később jut eszembe a kelleténél, hogy talán azt hiszi, hogy csak arra kell, aztán tűnés az ágyból, de a mosolya kiszélesedik, és a szeme elsötétül, a szemhéja elnehezül.

– Úgy értem, ha ilyent tudsz a száddal, akkor ha használod a…

– A? – kérdezi.

Nem nevet. Figyelmesen néz engem, és esküszöm, felajzott illata van.

– A farkad – suttogom. – Érezni akarom a farkadat magamban.

Halkan káromkodik, majd egy pillanattal később a nadrágja és az alsója átrepül a szobán. Elakad a lélegzetem, ahogy befogadom a teljesen meztelen teste látványát – a feszes csípőjét, a köldöke rését, a nagyon nagy, nagyon vastag, nagyon impozáns hosszúságú farkát.

Előránt egy óvszert az éjjeliszekrényből, én pedig magamra eszmélve odanyúlok érte, kihúzom az ujjai közül. – Szabad?

– Persze – mondja rekedtes hangon.

Minden centijét meg szeretném vizsgálni, és jó sok centije van, de már csak a duzzadt fejének és meredő hosszának a látványa is fájdalmas ürességet kelt bennem.

Nincs bennem félelem a mérete ellenére sem, mert olyan biztosan tudom, mint a saját nevemet, hogy tökéletesen fog illeszkedni.

És hogy gyengéd lesz.

Megmarkolom, meglepődve, hogy milyen sima a bőre, és óvatosan végigsimítok a hegyén.

Olyan puha bőr egy ilyen kemény dolgon.

– Cassie – morogja. – Ha nem hagyod abba…

Mosolygok, mert lehet, hogy szűz vagyok, aki visszariad attól, hogy hangosan kimondja a dildó szót, de azért hallok dolgokat és olvastam romantikus regényeket. – Ryan O’Dell, elérem, hogy elveszítsd az önuralmad?

– Igen – morogja.

A szemei ismét lecsukódnak, de még előtte megpillantom, ahogy keresztbe állnak.

Legörgetem az óvszert a hosszán, és amint végeztem, ő lerogy rám és odaszorít az ágyhoz.

– Adj egy percet – mondja.

– Én… – kezdem, de a nyakam és a vállam közti varázslatos pontot szívja, miközben kikapcsolja a melltartómat és a keze az egyik kosár alá csúszik, hogy két ujja között morzsolgassa a mellbimbóm, és hirtelen nekem is szükségem van egy percre.

– Annyira átkozottul szexi vagy – mondja.

A farka a bejáratomhoz préselődik, de nem tesz semmilyen erőfeszítést, hogy sürgessen. Megdöntöm a csípőmet, nem vagyok ura a testemnek, az ösztön veszi át az uralmat, miközben suttogva ódákat zeng a melleimről, a bőrömről, az édes, finom puncimról.

A csupasz mellbimbómat a szájába szívja, és a csípőm elemelkedik az ágytól, ahogy a vágy átszáguld a frissen ébredt orgazmus-izmaimban. – Ryan – kiáltom.

– Olyan gyönyörű vagy – suttogja. – Olyan tökéletes.

 A melleim közé nyom egy csókot, miközben belém nyomul, lassan szétfeszítve a felső falaimat, óvatosan, centiről centire. Szélesebbre tárom a lábam és úgy helyezem a csípőm, hogy mélyebben be tudjam fogadni, a csoda és az öröm áraszt el mélyen és teljesen, ahogy kitölti a testemet.

– Istenem, Cassie, olyan tökéletes vagy.

A hangjában feszülő áhítat majdnem könnyeket csal a szemembe. – Olyan szoros vagy. Minden rendben?

– Még – mondom, mert nem hiszem, hogy bármi mást ki tudnék préselni a torkomban lévő gombóctól.

Megragadom a feszes farpofáit és magam felé húzom, miközben teljesen megnyílok neki.

Teljes egészében akarom őt.

Érezni akarom őt a lelkemben.

Felemeli a fejét és fogva tart a tekintetével, ahogy elmerül bennem. Majdnem teljesen kihúzódik, majd vissza, ezúttal könnyebben. A lélegzetem elakad, ahogy elér egy érzékeny pontot bennem, és lelassít, úgy mozog, hogy újra elérje.

– Itt? – kérdezi.

– Ó, igen – nyögöm.

Elkapja az egyik kezem és a fejem fölé emeli, összekulcsolva az ujjainkat, miközben ki-be mozog, a lassú, kéjes mozdulatok átadják a helyüket a vad lökéseknek, amelyek újra felébresztik azt a valamit, amit ott lakozik mélyen bennem.

Még mindig engem néz, a szememet figyeli, az ajka szétnyílik, homlokán izzadságcseppek képződnek. – Cassie – zihál. – Kicsim, én nem… én nem bírom már sokáig. Azt akarom… azt akarom, hogy elélvezz. Azt akarom, hogy jó legyen neked.

Még egyszer belém hatol, a nagy, erős teste az enyémhez simul, a vaskos farka megint eléri azt a varázslatos pontot bennem, és intenzív arckifejezéssel, miközben a szemével fogva tart, átlendülök a gyönyör határán. Újra.

A falaim összeszorulnak és görcsbe rándulnak körülötte, az orgazmusom olyan erővel és szorosan csap le, hogy a kapcsolatunkon kívül minden eltűnik. – Ryan! – Zihálok.

A nevemet kiáltja, és hátraveti a fejét, én pedig olyan közel nyomom hozzá a csípőmet, amennyire csak tudom.

Csak ő és én vagyunk, együtt, ahogy meglovagoljuk a gyönyör hullámait, ami még mélyebbre ránt minket a bűvöletével, és nem akarom, hogy ez valaha is véget érjen.

Soha.

Soha többé.

Felnyög és a fejét a vállamra hajtja, megfeszül minden utórezgésemtől, ami átcikázik a testemen.

Az utolsó rángások teljesen elernyedten hagynak, és hirtelen kitör belőlem a kuncogás.

Ryan felemeli a fejét és játékosan felhúzza a szemöldökét, a szeme álmos és kielégült. – Szórakoztatónak tartja az előadásomat, Ms. Sunderwell?

– Nem – zihálok, próbálok levegőhöz jutni. A tüdőm még mindig levegőért küzd, annak ellenére, hogy minden más izom és szerv a testemben boldog, elégedett masszává változott. – Próbálom elképzelni, hogy egy dildó ezt teszi egy nővel.

Kiprésel egy nevetést, odébb húzódik, hogy ne fenyegessen az a veszély, hogy összeprésel, mielőtt magához húz.

Ez az utóragyogás cucc király.

– Azt hiszem, legyőzted a szexjátékokat – mondom neki.

– Te határozottan legyőzted a szexjátékokat. – Végigsimít a hátamon és csókot nyom a fejemre. – Köszönöm, hogy az első lehettem neked.

– Én köszönöm neked, hogy az első voltál nekem. – Megállok, mert a két héttel ezelőtti Cassie-nek nem lett volna bátorsága elmondani minden mást, amit el akartam mondani. De én nem szeretnék a két héttel ezelőtti Cassie lenni.

Én a mai Cassie szeretnék lenni.

– Örülök, hogy vártam rád – suttogom.

A karja megfeszül körülöttem és az egyik nagy keze a mellemre simul. – Én is – suttogja vissza. – Én is.